Fordulópont

2022.08.31. 17:11

Míg másét lebontaná, saját illegális villáját megóvná Tordai Bence

A Budapesti Kormányhivatal megerősítette, hogy Tordai Bence budai luxusvillája jogszerűtlenül, szabálytalan építési tevékenységgel valósult meg, az épületre vonatkozóan építésrendészeti eljárás indult.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. július 1-jén MTI/Kovács Attila

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

A folyamatnak – a szabályok értelmében – nem lehet más a vége, minthogy a Párbeszéd társelnökének le kell majd bontani a házát.

A hónapok óta húzódó, ám most fordulóponthoz érkezett ügy pikantériája, hogy Tordai látványosan kerüli a nyilvánosságot a témával kapcsolatban. Pont úgy viselkedik, mint aki tisztában van azzal, hogy a budai álomotthonát nem szabályszerűen húzták fel: a sajtóval gyakorlatilag egyáltalán nem állt szóba a témában, a Facebookon pedig egyetlen bejegyzéssel letudta a dolgot a maga részéről – írja a Metropol.

A politikus azonban nem volt mindig ennyire visszafogott, ha illegális építkezésekről kellett megnyilatkoznia. A hírhedt Csipak-villa körül feltárt szabálytalanságoknak például ő volt az egyik legnagyobb szószólója, tulajdonképpen éveken keresztül kampányolt a törvénytelenül felhúzott épülettel, sőt, egy kis politikai tőke reményében még a legfelsőbb szintekig is elment, hogy elérje az ingatlan lebontását. Végül tavaly májusban jelentette be, hogy megkapta az építésügyi hatóságtól a határozatot, amely bontásra ítélte a villát. (Erről személyes sikereként számolt be a közösségi oldalán.)

Ezután Tordai hónapokon át nem volt hajlandó leszállni a témáról, már-már kényszeresen mutatta be újra és újra, hogy a határozat ellenére még nem kezdődött meg a bontás. Idén márciusban pedig Jámbor András politikustársával még feljelentést is tettek hivatali visszaélés miatt, miután Csipak Péter vállalkozó szerint a Kormányhivatal bontási határozata jogellenes, ugyanis azt túl későn, a 10 éves elévülési időn túl hozták meg, ezért bíróságon megtámadták azt.

A Párbeszéd társelnöke a parasztház helyére egy 150 milliós luxusvillát épített fel magának jogszerűtlenül
Forrás: Metropol

A Magyar Nemzet megkeresésére a politikus elmondta, hogy a fideszes Sára Botond által vezetett Kormányhivatal eljárását sokszorosan jogszabálysértőnek tartja, és véleménye szerint teljesen egyértelmű a politikai elfogultság, ezért a hivatal határozatát bíróságon támadta meg. 

Az Alaptörvény is kimondja, mindenkinek joga van ahhoz, hogy hatósági ügyeit részrehajlás nélkül, tisztességes módon intézzék – még akkor is, ha az illető ellenzéki politikus – jegyezte meg a képviselő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában