Kétkulacsos

2022.07.16. 10:12

Az ellenzék teszi azt, amivel Gyurcsány vádolta a Fideszt

Gyurcsány Ferenc újra igazolja a mondást, miszerint a bolsevik azzal vádolja ellenfelét, amit maga akar elkövetni. Tavaly nyáron azzal riogatott, hogyha a Fidesz elveszíti a választást, nem fogja békés úton átadni a hatalmat.

A baloldal napok óta, már-már passzióból foglal el hidakat, bénítja meg a fővárosi közlekedést és az emberek mindennapi életét a kata módosításának ürügyén – írja a Magyar Nemzet.

A Kétfarkú Kutya párt a minap azzal a szöveggel szólította utcára a híveit, hogy „Hozd magaddal a munkaeszközöd! Grillezés és bridge office 17 óra 30-tól az Erzsébet híd pesti hídfőjénél […] dolgozzunk együtt, gyertek helyszín biztosításával kapcsolatos szabálysértést közösen elkövetni!” Történik mindez a baloldal vezérének, Gyurcsány Ferencnek az áldásával, aki újra igazolja a mondás igazságát, miszerint a bolsevik azzal vádolja ellenfelét, amit maga akar elkövetni.

Nézze, 2002-ben is volt hídfoglalás, 2006 után egy dolgot biztosan elveszített a mi oldalunk, a naivitását és a jóhiszeműségét a Fidesszel szemben

− mondta még tavaly nyáron, a baloldal győzelemében reménykedve a DK elnöke a Szeged.hu-nak, fenyegetőleg hozzátéve:

 – Készülnek azok a forgatókönyvek, amelyekkel ebben a helyzetben a stabilitást megőrizhetjük.

A telejs cikk ITT olvasható.

Borítókép: A KATA módosítása ellen tüntetnek az Erzsébet hídon / Magyar Nemzet / Havran Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában