Gyurcsány Ferenc vezetésével 17 éve árulta el a külhoni magyarokat a baloldal

Immár tizenhetedik éve annak, hogy az advent várakozással és elcsendesedéssel teli időszakát megtöri egy rossz emlékű évforduló. Léteznek vélemények, amelyek szerint, ami akkor történt, felért egy „lelki” Trianonnal. Természetesen a 2004. december 5-én megtartott, a külhoni magyarok kettős állampolgárságáról szóló, és eredményét tekintve érvénytelen népszavazásról van szó. Annak ellenére, hogy a leadott szavazatok között többségben voltak az igenek, azok szavazati joggal rendelkezőkhöz mért aránya nem volt elegendő az érvényességi küszöb átlépéséhez – írja az Origo.

Hatalmas csalódás volt ez akkor azok számára, akik az „igazi” Trianon ellenére, éljenek a határ egyik vagy másik oldalán, sosem szűntek meg egységes magyar nemzetben gondolkodni, és úgy érezték, hogy eljött az ideje a nemzet közjogi értelemben vett újraegyesítésének. Az első Orbán-kormány idején hatalmas előrelépés volt a státustörvény elfogadása és a szülőföldön maradást támogató oktatási-nevelési támogatás bevezetése. Az is igaz, hogy a 2002-es kampányban a balliberális ellenzék, a konszenzust felrúgva és kihasználva a politikai lehetőséget, már 23 millió román rémképével kampányolt. 2004. év végén a kijózanító pofon újból baloldalról érkezett, azok politikai örököseitől, akik a kommunizmus építésének évei alatt – több mint negyven éven keresztül – tudomást sem vettek a külhonban élő több millió magyarról. A szocialista táboron belül pedig, amikor csak alkalmuk volt rá, arról biztosították a szomszédos utódállamokat, hogy az ott élő magyarok ügye kizárólag az ő belügyük. Ők voltak azok, akik a rendszerváltozást követően a „merjünk kicsik lenni!” elvét vallották, és külpolitikájukban arra törekedtek, hogy azzal senkinek az érzékenységét ne sértsék. Ez alól kivételt csak a magyarok képeztek.

Arra is érdemes emlékezni, hogy a kettős állampolgárság elleni kampányban mi volt a baloldal fő üzenete, illetve ki volt a gyűlöletkeltés karmestere. Ami azt a kampányt meghatározta, nem volt más, mint vegytiszta szociális demagógia és az emberekben lakozó irigységre építő gyűlöletkeltés.

A főnök az a Gyurcsány Ferenc volt, aki már a 2002-es kampány idején is a 23 millió románnal való hangulatkeltés ötletgazdája, majd később több alkalommal is bizonyította, hogy nem erőssége az igazmondás, és ha érdekei úgy kívánják, minden gátlás nélkül képes szembeállítani magyart a magyarral.

Ez történt 2006 őszén is, amikor már vér is folyt a pesti utcákon.

A baloldal azzal kampányolt, hogy „NE FIZESSÜNK RÁ A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁGRA!”, „Ne fizessünk mások helyett adót, nyugdíjat!”, „Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt!”. A szocialista Bangóné Borbély Ildikó óriásplakátokon megszeppent mosollyal az arcán, szép családjával együtt hirdette, hogy „A felelős döntés!” a nemmel való szavazás.

Gyurcsány szerint 800 ezer külhoni magyar várta, hogy amint lehetősége adódik, rögtön áttelepül és rátelepszik az anyaországi szociális ellátórendszerre.

Ennek árát – évi 500 milliárd forint, a 2004. évi GDP 2,3 százaléka – kiszámolta, következményeit – veszélybe kerül az anyaországiak nyugdíja, egészségügyi ellátása és munkája – megmondta.

Azt, hogy ez a veszély mennyire nem volt reális, és az egész csak a hergelést szolgálta, mi sem bizonyítja jobban, mint ami ezen a téren 2010 után bekövetkezett.

Az Országgyűlés a második Orbán-kormány mandátumának legelején, 2010 nyarán fogadta el a kettős állampolgárságról szóló törvényt, de annak rendelkezéseit csak 2011. január 1-től kellett alkalmazni.

A KSH adatai szerint, míg a törvény elfogadását megelőzően, 2010. január 1-jén, Magyarország területén 197.953 korábban valamelyik szomszédos ország (Ausztria kivételével) vagy annak jogelődje állampolgáraként született, de akkor már magyar állampolgár élt, addig ezek száma 2014. január 1-jén 255.173 fő volt. Mindez annyit jelent, hogy immár élve a könnyített, kettős állampolgárság adta lehetőséggel is, nem rögtön, hanem három év alatt 57.220 fővel emelkedett a Magyarországon élő és jó eséllyel itt dolgozó és adózó vagy tanuló, magyar állampolgársággal rendelkező határon túli magyarok száma.

Az elmúlt tizenegy évben sok olyan előremutató dolog történt a nemzetpolitikában, kezdve a könnyített, kettős állampolgárságról szóló törvénnyel, a külhoni magyar állampolgárok szavazati jogával, a minden korábbinál nagyvonalúbb oktatási, kulturális, család- és intézményfejlesztési támogatásokkal, folytatva a gazdaságfejlesztési támogatások rendszerével, vagy a bátor, nemzetközi szinten való érdekképviselettel, ami képes lenne elhalványítani 2004. december 5-e emlékét. Ezt az teszi nehézzé, mondhatni lehetetlenné, hogy a baloldalon ugyanazok a főszereplők, akik az akkori helyzetet előidézték, és semmilyen garancia nincs arra, hogy ha lehetőséget kapnának, nem rombolnák le az elért eredményeket. Hiába próbálja azt hangsúlyozni Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje, hogy mennyire szívén viseli a határon túli magyarok sorsát, mikor egy másik helyen kijelenti, hogy „abszolút egyetértésben van minden kérdésben Gyurcsány Ferenccel, beleértve a határon túli magyarok fontosságát is”. Ez finoman fogalmazva önellentmondásnak tűnik, és semmi jót nem vetít előre.

A rendszerváltozás óta eltelt időszak nemzetpolitikai tapasztalatait levonva az a legfőbb tanulság, hogy a baloldallal ezekben a kérdésekben sem lehet azt a gyakran emlegetett nemzeti minimumot kialakítani. Ennek oka, hogy ha rövid távú érdekeik úgy kívánják, azt minden további nélkül hajlandóak felrúgni.

Éppen ezért olyan fenntartható nemzetpolitikát kell folytatni, ami egyre inkább épít a határon túli magyar közösségekben rejlő, eddig ki nem, vagy csak részben kihasznált belső lehetőségekre, potenciálra. Meg kell erősíteni intézményeiket, és képessé kell tenni őket arra is, hogy akár csökkenő anyaországi támogatások mellett, építve saját képességeikre, megőrizzék működőképességüket.

Kiemelt jelentőségű a gazdaságfejlesztési támogatásokon és vállalkozóvá válást segítő programokon keresztül megerősíteni a külhoni magyar cégeket, gazdákat, általuk jólétet és munkahelyeket teremteni. Ugyanakkor mindent meg kell tenni annak érdekében is, hogy ezek egyúttal a magyarországi cégek természetes külpiaci partnerei legyenek, és a piac logikájára épülő együttműködés alakuljon ki köztük. Olyan rendszer kialakítására kell törekedni, amely már nemcsak az anyaországi támogatásokról szól és kizárólag azoktól függ, hanem amelyik Magyarország gazdasági növekedését közvetlenül is szolgálja, és ahhoz igazolhatóan hozzájárul. Csak egy ilyen alapokon álló nemzetpolitikának lehet esélye arra, hogy kihúzza egy, a 2004. évi népszavazási kampányhoz hasonló, szociális demagógiára és irigységre építő ellennarratíva méregfogát. Ennek előfeltétele, hogy rövid távon ne változzon az elmúlt évtized nemzetpolitikai és a regionális kapcsolatok fontosságát hangsúlyozó gazdaságpolitikai irányvonala, lehetőség legyen ezek továbbfejlesztésére, finomhangolására.

Szerző: Szakáli István Loránd, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza, történész

Borítókép: Illusztráció/Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a szavazólapját nézi a II. kerületi Áldás Utcai Általános Iskolában kialakított 5. számú szavazókörben az önkormányzati választáson 2014. október 12-én.