2019.12.25. 06:10
A magyarság megmaradásáért küzd a felvidéki lelkipásztor
„A magyar közösség hatalmas asszimilációs nyomás alatt van, de rajtunk múlik, engedünk-e a nyomásnak. Nem szabad félni. Én nem fogok félni” – szögezi le a felvidéki Somorja református lelkésze. György András kurucos öntudattal képviseli a magyar identitást a Pozsonyhoz közeli kisvárosban.
György András lelkipásztor Somorjai református templom Somorja 2019.11.22. Fotó: Ficsor Márton
Forrás: Mandiner
Fotó: Ficsor Márton
„Emeljük fel a fejünket, nincs hova hátrálni!” – fogalmazott a Mandinernek György András, a Somorjai református egyházközség lelkipásztora.
György András markáns ember, határozott politikai véleménye van.
„Kuruc vagyok – mondja mosolyogva –, talán azért, mert kárpátaljai és erdélyi gyökereim vannak.”
A lelkipásztor tizenöt éve van Somorján, és még csak negyvenéves. Öt gyermek édesapja.
Amikor idejött huszonöt évesen, felkavarta az állóvizet a városban.
Minden magyar ünnepen kitűzte a piros-fehér-zöld zászlót a templom tornyára.
Válaszul számolatlanul jöttek a feljelentések. „A toronyóra ütésének hangerejétől kezdve mindenbe belekötöttek, egy kerti filmnézésbe is. Meg kellett küzdeni, de a hatóságok általában korrektül jártak el. Volt egy kis erőszak is. Többször betörték az ablakokat, és jöttek a bekiabálások: »Magyari, za Dunaj!«, azaz a magyarokat a Duna mögé, ki a magyarokkal Szlovákiából. Túléltük. Mint ahogy azt is, hogy 2006-ban szlovák belpolitikai vita lett az ügyből. Ján Slota a revizionista magyarok mesterkedésének nevezte azt, amit teszünk, hogy tiszteljük az ünnepeinket és a zászlónkat.”
Somorja bizonyos értelemben határváros, 1938-ban még éppen visszatért, és ma már egyértelműen az utolsó magyar bástya Csallóköz nyugati részén. Ez bizony szúrja a szlovák nacionalisták szemét: egy évszázada folyik elszlovákosítása, hol durvábban, hol bársonyosabban. 1991-ben még 71, 2002-ben 66, 2011-ben 57 százalék volt a magyarok aránya.
„Ma már szinte biztos, hogy a dinamikusan növekvő, több mint tizenötezer fős lakosság nagyobbik része szlovák. És ezért a város magyar vezetése is felelős, mert minden talpalatnyi földet kimér házhelynek. Felelős a magyar közösség azért is, hogy a szlovák iskolában magyar tanárok tanítanak magyar gyereket szlovákul.
A magyar közösség hatalmas asszimilációs nyomás alatt van, de rajtunk múlik, engedünk-e a nyomásnak.
Én nem félek kimondani, hogy bennünk is van hiba. Ideje lenne már rájönni, hogy nincs hova hátrálni. Nem szabad félni. Én nem fogok félni. Se a közösség aktuális hangulatát nem kívánom kiszolgálni, se a szlovák elvárást az önkéntes, lassú kihalásra. Ez konfliktusokkal jár, de ha nem vállalunk fel konfliktust, akkor nem jutunk előre. Sőt, meg sem maradunk.
Miért nekünk kell kisebbnek lenni, miért nekünk kell mindig hátrébb lépni?
Emeljük fel végre a fejünket! Azt mondom, már nincs hova hátrálni, lassan már nincs mit föladnunk mint közösség” – hangsúlyozza György András.
A Mandiner cikkét itt olvashatja.