Nemzetpolitika

2018.04.27. 08:40

Potápi Árpád: a határon túli magyarsággal közösen értük el az eredményeket

A kettős állampolgársággal járó szavazati jog azt is eredményezi, hogy ma minden erőnek, aki be akar kerülni a parlamentbe, olyan kampányt kell folytatnia, amely elnyeri a határon túli magyarság tetszését is - jelentette ki Potápi Árpád.

A nemzetpolitikai államtitkár az ECHO TV Napi aktuális című műsorában emlékeztetett: pártja nemcsak kormányon képviselte a határon túli magyarság ügyét, hanem ellenzékből is hasonlóan politizált. Rámutatott arra, hogy 2010 előtt a kampányban egyértelművé tették, hogy a választás megnyerése esetén elfogadtatják a parlamenttel a kettős állampolgárságot lehetővé tévő jogszabályt, ezen kívül a támogatáspolitikához is egészen másképp fognak állni, mint azt az MSZP-SZDSZ kormány tette.

A politikus komoly feladatnak tartotta a 2004. december 5-i népszavazás okán megromlott magyar-magyar kapcsolatrendszer helyreállítását. Felidézte: a 2014-ig terjedő első ciklusban megtették a szükséges szimbolikus intézkedéseket, amelyeknek köszönhetően mára már több mint egymillió új magyar állampolgárról beszélhetünk. Majd 2014 után, a gazdasági fejlődésre alapozva, a kormány megkezdhette a magyarság szülőföldön való boldogulását segítő program megvalósítását – tette hozzá.

Méltán lehetünk büszkék ezekre az eredményekre akár itt, Magyarországon, akár Erdélyben vagy szerte a világban. Kiemelte: ezeket az eredményeket a kormány a határon túli magyarsággal összefogva, közösen érte el.

A teljes beszélgetést itt tudja megtekinteni:

Borítóképünk kivágás a fenti videóból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában