Felmérés

2019.11.18. 14:13

A horvátok az alacsony bérek és a korrupció miatt távoznak hazájukból

Az elvándoroltak harmada szívesen hazatérne, ha megfelelő változások állnának be az országukban.

A Horvátországból az Európai Unió más országaiba távozók több mint fele az alacsony béreket és a széles körben elterjedt korrupciót, egyharmada a társadalom megosztottságát, egynegyede pedig az állami intézmények rossz működését jelölte meg fő okaként annak, hogy elhagyta hazáját – derült ki a zágrábi bölcsészettudományi kar pszichológia tanszékének felméréséből, amelyet hétfőn tettek közzé.

A közvélemény-kutatáson 1126, az Európai Unió más tagországaiba távozott horvát állampolgárt kérdeztek meg, akik túlnyomórészt Németországban, Angliában és Írországban élnek. A felmérés azt is kimutatta, hogy közülük a 40 év körüliek háromnegyede felsőfokú végzettséggel rendelkezik.

A megkérdezettek 18,9 százaléka azzal indokolta döntését, hogy nem tud lakást venni, 17,1 százalékuk a kevéssé inspiráló munkakörnyezetet, 5,3 százalékuk pedig a regionális fejlettségbeli eltéréseket említette távozásának okaként.

Az elvándoroltak harmada szívesen hazatérne, ha megfelelő változások állnának be Horvátországban. 33 százalékuk abban az esetben költözne vissza szülőföldjére, ha tudna annyit keresni, hogy az tisztességes életet biztosítson számára. Tíz százalék a korrupció felszámolásához és az életminőség javulásához kötötte hazatérését. Mindazonáltal a megkérdezettek valamivel több mint 18 százaléka semmi szín alatt sem költözne vissza Horvátországba.

A tanulmány szerzőinek következtetése szerint a horvát elvándorlók a rossz gazdasági és társadalmi körülmények miatt hagyják el hazájukat, mindamellett a gazdasági megfontolások fontosabbak számukra, mint a társadalmi viszonyok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!