2009.03.01. 19:15

Ez már szédítő magasság - No.4., a 30Y új lemeze

Címkék#30Y

A 30Y legénysége nem tétlenkedett, a 2006-os Csészényi tér, illetve az egy évvel későbbi Semmi szédítő magasság című albumuk után 2008-ban ismét új stúdiólemezzel kedveskednek a rajongóiknak. Ráadásul nem is akármilyennel. A No. 4. című friss koronggal a zenekar a lineáris fejlődés csúcsára ért, végérvényesen felnőtt lett.

Dömötör Géza

A lineáris fejlődés egyrészt tetten érhető a lemezek minőségén. Mégpedig, hogy mindig kicsivel jobb körülmények között dolgozhattak (koncertfelvétel - próbaterem - kis stúdió- zenepark), másrészt azon, hogy ezzel párhuzamosan a dalok és a lemezek is egyre egységesebbek lettek. A számtalan zenei hatást levetkőzve és okosan beépítve megszületett a szerteágazó 30Y-hangzás. Ami már nem kispálos, blurös, pearl james, hanem ipszilonos. A No.4.-en már nem zajlik útkeresés, nincsenek instrumentális oda nem illő számok, hanem szépen sorban jönnek a klasszikus popformátumot ugyan felrúgó, ám kiegyensúlyozott darabok. A klasszikus dalszerkesztést (verze-bridge-refrént) hiába keressük, ám a számok átlaghosszúsága rádióbarát maradt, sőt talán több potenciális slágerbe is botlunk, mint korábban.

Az új lemez felvételei - mint arról korábban beszámoltunk - a Pannon Filharmonikusok bázisán, a volt Parkmozi épületében zajlottak. A zenekar tagjai a rögzítés ideje alatt teljesen belakták az ódon épületet, s a filharmonikusok hangszereit ügyesen integrálták saját világukba, s természetesen az új albumba is. Az első fontos különbség a korábbi ipszi anyagokhoz képest éppen ez: a dalok nagyszerűen kidolgozott hangszerelése, s az új hangszerek beemelése.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] A 30y új lemeze - No.4.
[/caption]A korábbi vád (amely sokakban a mai napig él), mi szerint a leginkább a Kispálból merítene a 30Y, már nyomokban sem állja meg a helyét manapság. Beck Zoli az énekstílusán is változtatott, sokkal kevesebb a manír, sokkal több benne a természetesség. Ami még feltűnő, hogy az előző lemez rövid indie-kirándulása után (Franz Ferdinandos gitárhangok, stb.) a zenekar visszatért oda, amit leginkább szeret. A kilencvenes évek eleji Nirvana-utópiát nagyszerűen keresztezik a hatvanas-hetvenes évekbeli magyar beatkorszak zenéivel.

Csakúgy, mint az előző lemez, ez is billentyűsökkel indít (Hajóra szállt), majd az első dal a végére teljesen bevadul. "Szállj hajóra!, szállj hajóra!, üvöltik ipsziék, amely olyan hatást kelt mint, amikor a Rape Me végén üvöltött Kurt Cobain és Dave Grohl. Ezt követi a slágeres Felhő, melynek a zárásában szintén kapunk egy csavart, ami visszarepít a hatvanas évek beat-világába ("vess tökmagot elé, ő meg csillagot talál"). A Gyújtósnak jó című szerzemény ismét a kilencvenes évek eleji grunge receptet követi a halk-lassú vs. hangos gyors váltásaival. A Dajkák meséje nemcsak a viccorgonával irányít a szép emlékű múltba, hanem témájával is. Megelevenedik a jó magyar foci Törővel és Nyilasival. Az album közepén a Rubikernő jazz-rockja után ismét kemény grunge-riffekbe futhatunk a Kutyák és emberekben.

Dalsorrend
1. Hajóra szállt
2. Felhő
3. Gyújtósnak jó
4. Dajkák meséje
5. Rubikernő
6. Kutyák meg emberek
7. Azt hittem érdemes
8. Karambol
9. Szenes
10. Olyan csak olyan
11. Kifele nem befele nem
12. Kerticsap

A jórészt egy szál gitárral elővezetett Azt hittem érdemes az egyik legrégebbi 30Y-dal, s egyben a legszomorúbb tétel a negyedik ipszi albumon. A következő sorokban ("Azt hittem érdemes meghalni csak ezért, hogy egy dalt eljátsszak, és hogyha belefér színpadon halni meg.") óhatatlanul is a lemez befejezése előtt elhunyt hatodik 30Y tagra, a hangmester Bóra Dávidra gondolunk. A felvétel a végére brutális torzítással és ezzel járó dühvel ér a csúcsra. Ezt követi egy finom popeklektika, a Karambol okos lemezjátszókarcolással, fúvósszólóval - tán a lemez legjobb dala. Egyedül a "senki, senki"- vokál ront rajta egy hangyányit, mely Rátonyi Róbert kifinomultságát sugározza.

A Szenes című szerzeményben Pécs leglegendásabb klubjáról is megemlékeznek Beck Zoliék, majd a következő dalban a filharmonikusok csodaszép zongorahangja ad magyarázatot arra, hogy miért volt szükség a Parkmozi környezetére. A lemezt záró két dal (a több mint hét perces Kifelé nem, befelé nem és a rövidke Kerticsap) új dimenzióba helyezi a No.4.-et. Az előbbi szerzemény (a hatvanas évek nagyszerű pszichedelikus elszállásával) az utolsók között került fel a korongra, de nagyon hiányozna, ha nem lenne ott. A Kerticsap nagybőgővel, fúvósokkal és zongorával int meglepő búcsút a rajongóknak: "Van egy új történetem. Elmondjam? Kezdhetem?”. Az biztos, hogy új történet kezdődik a 30Y pályáján, egy Bóra Dávid nélküli történet. A No.4. az év legjobb magyar lemeze lett!