KultVadász 1.

Faith No More: Angel Dust | Kevesen követtek el olyan időtálló, ma is veszettül modernnek ható stílusbravúrt a könnyűzene huszadik század végi történetében, mint a Faith No More. Bár ez igaz a fiúk szinte teljes munkásságára, az Angel Dustra kifejezetten az. Még akkor is, ha a hiperslágernek számító Easy nekem a mai napig nincs meg. Az önálló kislemezként megjelentetett dal ugyanis csak később került fel bónuszként az album „második kiadására”.

A sátrat állítjuk valahol a Balaton partján, vadkempingben persze,  valamikor a kilencvenes évek elején. Majd jól becsajozunk az ideiglenes kéróban - gondoljuk. Ám hamar kiderül, egyikünk sem nomád típus. Pedig Béláéknál a kertben többször elpróbáltuk, és ott végül is sikerült. Most azonban sehogy sem megy. Pedig Szilárd haverom is próbálja. Segítséget hívok hát, egy ifit volt sulim táborából. Meg is érkezik Attila egy csinos kis végzőssel. Attila közreműködésével a sátor perceken belül áll, hogy benne más is állhasson - utóbbi már a csinibaba is főszereplésével. Kábé fél órát időznek odabenn.

Az éjszaka hűvös, főleg nők nélkül. Reggel persze megtalálnak minket a rend őrei, „átirányítanak” Máriaalsóra, legálba. Vendéglátónk, Ricsi nem szállodás, de tisztes kis lacikonyha az övék, s náluk bénázhatunk újra, elzavarni nem fognak.

Az otthonról izzított kétkazettásban egész úton az Operation Mindcrime megy - el vagyunk ájulva. Majd a Ricsiéknél dolgozó Szapi kioszt: a két legjobb album a világon az Angel Dust és a Dirt (Alice in Chains). Mindjárt ízelítőt is mutat belőlük.

Csak néhány héttel később vettem meg az Angyalport. Előtte az Epic volt a kedvenc a srácoktól, agyba-főbe adta az MTV Imádtuk, ám akkor hiába kerestük volna a boltokban. Szapi az AD-tal nem túlzott nagyot.

Rögtön a nyitódalban (Land of Sunshine) látszik, itt a fele sem tréfa. A zenekar roppant egyedi stílusát tökélyre fejlesztve egy valóban kompakt anyagot tett le az asztalra. Patton hipnotikus, már-már mágikus szuggessziója sokkoló.

Aztán belefolyunk, a Caffeine valóban felébreszt, keménységben az elsőre pakol, de még sehol a vége. Aztán pedig jön a Rák első éveinek állandó toplistása, a Midlife crisis, igazi sláger. A „kibaszott  tócsa”, és a Judgement Night megunhatatlan kísérője, amelyre az egész rockkocsma úri közönsége a plafont súrolta feje búbjával, ritmikusan, háromszor is egy-egy péntek estén.

Az RV már megelőlegezi az Easy, majd a következő (King for a Day, Fool for a Lifetime) albumon található Evidence kifinomult, intelligens rockzene-felfogását.

A Smaller and Smaller a Caffeinehez hasonló csendes terror. Az őt követő Everything''s Ruined-re, majd a Kindergartenre nincs jobb szó az elegánsnál. Az első valóban FNM-es elborulás az AD-on a Malpractice, Patton kísérteties és fülsüketítő sikolyaival és hörgéseivel, a billentyű néhol erősen darkba hajló, ördögi szólamaival. Az legjobb poénokkal a végig már-már szatirikus korongon a Be Aggressive szolgál, ahol az intró szintetizátoros fekete miséjét követően egy pom-pom lánykórus betűzi az agressziót.

A Small Victory bravúrosan tartja meg a kiharcolt jókedvet. A Crack Hitler váltásait, újszerűségét, hangulatát, dallamát és a beütött riffek számát tekintve is a legjobb FNM-dalok között van. Aki viszont hozzám hasonlóan szereti a nyers erőszakot a zenében, annak kétségtelenül a Jizzlobbert kell egyfolytában hallgatnia. Ha pedig kitomboltuk magunkat a tizenkettesen, végül magához az éjféli kávbojhoz csatlakozhatunk.