Takáts József szerint a pécsi Kodály Központ finanszírozása elvi kérdés

– Az átlagember az EKF-ből ma annyit észlel, hogy a szép új épületeket a város maga nem tudja fenntartani. Felelőtlenek voltak?
– Az EKF-címet – s így közvetve a vele járó milliárdokat – csak nagyszabású tervekkel lehetett elnyerni: a kormányzat nagyméretű kulturális fejlesztéseket szorgalmazott. Ezt a későbbi kormányzatok sem szabad, hogy elfelejtsék. A koncert- és konferenciaközpont 2005-ös tervezésekor 25–30 százalékos állami működési támogatással számoltunk. Elvi kérdés ugyanis, hogy országos jelentőségű kulturális intézmények működtetéséhez, mint amilyen például a Kodály Központ, a központi költségvetésnek is hozzá kell járulnia. Tehát az országos hatókörű intézményeket akkor is támogatnia kell, ha nem a fővárosban vannak, hanem vidéki városban. Ehhez a pécsieknek akkor is ragaszkodniuk kellene, ha a Kodály Központ bevételei fedeznék a kiadásait.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] „Az EKF-címet csak nagyszabású tervekkel lehetett elnyerni”
[/caption]

– Az EKF-programtól hosszú távú fellendülést is vártak, ma viszont sok szempontból rosszabb a helyzet. Hogy látja Pécs esélyeit?
– Egyetemi oktató vagyok, így mostanában, az egyetemek visszafejlesztése idején borúsan látom a jövőt. Hiszen ha a hallgatók létszáma csökkenni fog, ha az egyetem kénytelen leépíteni a dolgozói egy részét, azt a város gazdasága erősen meg fogja érezni. Az oktatói leépítésekkel a város olyan szakembereket veszíthet el, akiknek a szakértelmére nemcsak az egyetemnek lehet szüksége, hanem időnként a városirányításnak is. Az EKF-programot eleinte túlzott helyi várakozások övezték, utóbb pedig túlzott csalódás. Gazdasági fellendülést azért sem hozhatott, mert egybeesett a világgazdasági válság éveivel, amely sok-sok magánerős beruházást leállított a városban is. Pécs is csak akkor tud majd elmozdulni felfelé, amikor az ország: ha újra lesznek beruházások, keletkeznek új munkahelyek, s ha a városlakóknak több pénzük lesz vállalkozni és fogyasztani, mint ma. Ezeket az éveket most túl kell élni.

– Lát kiutat is?
– Ha egy Pécs nagyságú városban közel engednek a belvároshoz egy nagy bevásárlóközpontot, onnantól a belvárosi kiskereskedelem haldoklása sajnos szinte törvényszerű. Ez egy tankönyvi eset. Ugyanakkor a kezelésére vannak nyugat-európai modellek, technikák, amelyeket érdemes tanulmányozni. A Zsolnay-negyed kialakítása is felerősítette a belváros kiüresedési folyamatát: intézményeket költöztettek ki innen oda, elbillentve ezzel a belváros és a negyed elképzelt egyensúlyát. Ezért nem szabad további funkciókitelepítésekkel gyengíteni a városközpontot. Kisebb beavatkozásokhoz sokszor az együttműködés és a jó koncepció is elég, a nagyobbakhoz sok fejlesztési pénz kell.

– Mire gondol?
– Nyolc éve az iparkamara elnöke vetette fel, hogy fel kellene állítaniuk az érdekelt városi szereplőknek egy munkacsoportot, amely felmérné az üressé vált belvárosi ingatlanokat, s koncepciót dolgozna ki a hasznosításukra. Ez kis lépés lenne, de hasznos lehetne. Nagyobb fejlődés csak uniós források elnyerésétől remélhető. A most induló új uniós fejlesztési ciklusban Pécs talán megnyerhet egy nagy közlekedésfejlesztési pályázatot tervezett villamosprogramjával, ami sokat változtatna a város képén, s nagy pénzösszegeket és munkát is hozna a helyi gazdaságba.

Elbukott a nagy pécsi demokratikus kísérlet

Mi az, amit a legjobban bánt? A kérdésre Takáts József, a kultúrfővárosi pályázat egyik írója úgy felelt, az ő fejében az EKF-program egy nagyszabású demokratikus kísérlet is volt, kísérlet egy újfajta, hálózatos és sokszereplős együttműködési kultúra megvalósítására, egy nem felülről irányított együttműködésre. E demokratikus kísérlet viszont nem sikerült.

Másrészt a program egyik alapvető célkitűzése, Magyarország kulturális decentralizációjának folyamata sem indult el a 2010-es program nyomán.

Sőt, épp az ellenkezője történt, olyan, amire másutt nemigen volt példa: a győztes városra rátelepedett a központi kormányzat, a döntések nagy hányada, a programszervezés egy része a fővárosban történt, ami azért is baj, mert az eközben megszerezhető vagy fejleszthető tudás nem a helyi gazdaság, nem a helyi kulturális élet szereplőit gazdagította.