2011.03.12. 11:26
Nyugaton sokkal nagyobb sztár a pécsi banda, mint itthon
Ghost City az első lemezük címe, Psycho Mutants az együttes neve. A horrorisztikus jelzők ellenére mégis egy kedélyesen szórakoztató pécsi rockcsapatról van szó.
Karnics Zoltán, az énekes prózában is meglepő dörmögő baritonnal válaszol kérdéseinkre.
– Úgy vágja mellbe az embert ez a zene, mintha Tom Waitset vagy Leonard Cohent hallgatna.
– Szeretem őket, de mégsem ők hatnak ránk igazán, inkább Iggy Popot vagy Jim Morrison dekadenciáját említeném, meg a melbourne-i undergroundot. Ám a legfőbb erősségünk azok a spontán jelenetek, amelyek a pódiumon születnek három balkezes muzsikussal és különböző klasszikus hangszerekkel.
– Egy éve kis híján feloszlott a zenekar. Miért?
– Besokaltunk. Évente száznál több koncertünk volt, fele külföldön, megbillent a belső atmoszféra. Jól jött a szünet, rájöttünk, hogy fontosak vagyunk egymásnak, s hiányzik a közönség.
– Szakítottak a „sötét múlttal” is, az új album címe már Tango with Me.
– Igen, ez lett a befejezetlen CD-nkből, ami végül Belgiumban készült el, annak a Stephan Kraemernek a keverésében, akinek az Amelie csodálatos élete című film zenéje is köszönhető.
– Nem csábították még más zenekarokba?
– Hívtak kórusba, és ajánlották az operaéneklést is. Rajzfilmekhez is kértek szinkronhangnak, de én ragaszkodom a Psycho Mutantshoz.
– Most van a csúcson a csapat?
– Ha nem állunk le, befuthattunk volna külföldön, ugyanis 28 nyugati koncertet mondtunk le akkor, Madridtól Angliáig.
– Mi jön most, a „tangó” után?
– Egy midi lemezt szeretnénk kiadni négy számmal, méghozzá bakeliten, amelyen a Szomorú Vasárnapot és a Villa Negra Tamburás dalát dolgoznánk fel.
