Nem rettentek el a színházi igazgatóságra pályázók

Balikó Tamás 1993 óta vezeti a teátrumot, az ő megbízatása 2011 februárjában lejár, tehát valóban logikus volt, hogy időben, már 2010 kora őszén döntés szülessen a folytatásról, akár új ember érkezne Pécsre, akár Balikó maradna. Utóbbira egyébként legalább akkora esély volt, mint a váltásra, hiszen a színigazgató is egyike volt a hat pályázónak.

Augusztus közepére rajta kívül beadta az anyagát Márton András, Rázga Miklós, Dörner György, Béres Attila és a Mohácsi János– Rusznyák Gábor páros – tehát volt köztük pécsi és nem pécsi színész, rendező egyaránt.

A dolog szokásos menetrendje szerint a pályázókat előbb egy kilenctagú szakmai bizottság hallgatta meg. Ebben a bizottságban azonos szavazati joggal rendelkezett mindenki, s tagjai között volt Kulka János a Magyar Színházi Társaság részéről, Révész Mária és Meixner András a pécsi önkormányzattól. Az előadó-művészeti testület a győri és a miskolci színház igazgatóját és a Madách Színház gazdasági vezetőjét delegálta, és két érdekképviseleti vezető is voksolt – egyikük N. Szabó Sándor volt –, míg egy tagot küldött az illetékes minisztérium.

A bizottsági tagok külön-külön hatos rangsort állítottak fel, és az így összegzett listán a legjobban szereplő két személyt (azonos értékkel, holtversenyben végeztek az élen), Balikó Tamást és Márton Andrást ajánlották a képviselő-testületnek. Döntésüket a város kulturális bizottsága is megerősítette. A szeptember 16-i ülés azonban mégis eredménytelenül zárult, miután egyik jelölt sem kapott minősített többséget: Márton András 18, Balikó Tamás 14 szavazatot kapott, ezért a pályázatot érvénytelenítették. Az új pályázatról azonban már a megváltozó összetételű, minden bizonnyal fideszes többségű testület dönt majd.

Mindeközben tartja magát az a kezdetektől élő vélekedés, hogy a színházi kormánypolitikát erősen meghatározó Eperjes Károly támogatottja Dörner György (aki a szakmai bizottságtól mindössze 1 pontot kapott). Úgy tudni, Márton András „gyengéjét” az életkorában látják egyesek, míg Balikó számára éppen majd'' húszéves vezetői múltja lehet a hátrányos.

Dörner György: – Most mit mondjak, voltaképp semmi különös dolog nem történt. Volt már ilyen, hogy egy színigazgatói pályázatot érvénytelenítettek, és bizonyára lesz is még efféle. Ezt minősíteni nem óhajtom, én csak egy pályázó voltam a többi között, nem tisztem erről szólni. Nyilván kiírják majd az új pályázatot a közeljövőben, és majd annak ismeretében meglátom, hogy mit fogok tenni. De komolyan mondom, hogy jelen pillanatban ezzel a kérdéssel nem foglalkozom, rengeteget dolgozom, sok komoly feladat áll előttem, azokra kell koncentráljak teljes erőmmel.

Rázga Miklós: – Én a pályázatomban is idéztem az alkotmányból a képviseleti demokráciára vonatkozó passzust. Természetesen azt szeretném, hogy Pécs városa maga dönthesse el, milyen színházigazgatót akar. Nem bántam meg, hogy indultam, sok minden kinyitotta a szememet, megismertem egy terepet, amiről nyilván van egy publikus véleményem, amiben nem mondok ki mindent, amit gondolok.

A folytatásra azért nem lehet még most választ adni, mert nem tudom, mikor, milyen feltételekkel írják ki az új pályázatot. El van-e már döntve? Puhatolózom még, mik a realitások számomra.

Mohácsi János és Rusznyák Gábor: – Mókás, ahogy ez az egész alakul, mert hát mi mást lehetne érezni benne, mint erős koncepciót? De ugyanakkor csinálni kell tovább, hiszen ez a dolgunk. Az, hogy pályázunk-e megint, olyan kérdés, mint hogy akarunk-e még levegőt venni – véli Mohácsi.

Rusznyák hozzáfűznivalója. – Nekem van kedvem a folytatáshoz. Egyrészt, amit a bírálók a fejünkre olvastak, azon lehet még dolgozni, tehát annak idején egy átírt, bizonyára jobb anyaggal futunk neki az új megmérettetésnek. Másrészt azért is tenném, mert most már tényleg érdekel, hogy mi fog kisülni belőle.

Márton András: – Lehet mondani, hogy hozzászoktam már mindehhez, miután végigcsináltam egy hasonló menetet a székesfehérvári színháznál. Ott az az ember lett végül az igazgató, akit a szakma egyáltalán nem támogatott, de természetesen bízom benne, hogy nem mindenütt így dőlnek el a dolgok. A pécsi városvezetés tán felismeri, hogy az egyik legnagyobb közintézménye élére egy olyan embernek kell kerülnie, akinek van vezetői gyakorlata, közigazgatási tapasztalta, nyelvtudása, netán doktori fokozata. Ezért egyre inkább hajlok abba az irányba, hogy induljak a következő pályázaton is.

Béres Attila: – A pályázat érvénytelenítése azt sugallja, hogy egyik jelölt sem ment át az alkalmassági vizsgán, amit akár magamra nézve is furcsának találhatok. De inkább jelenti azt, hogy ez az önkormányzat nem akart dönteni, a következőre bízza. Ami annyiból méltányolható, hogy annak kell majd együtt dolgoznia az új igazgatóval. Bízom benne, hogy semmiféle politikai vagy egyéb szándék nincsen emögött. Hogy újra pályázom-e, még eldöntendő kérdés. Egy biztos, nem azért szeretnék színházat, mert nincs hol rendeznem. Ezt a munkát szolgálatnak tekintem, nem személyes célokra akarom fordítani.

Dörner György: – Most mit mondjak, voltaképp semmi különös dolog nem történt. Volt már ilyen, hogy egy színigazgatói pályázatot érvénytelenítettek, és bizonyára lesz is még efféle. Ezt minősíteni nem óhajtom, én csak egy pályázó voltam a többi között, nem tisztem erről szólni. Nyilván kiírják majd az új pályázatot a közeljövőben, és majd annak ismeretében meglátom, hogy mit fogok tenni. De komolyan mondom, hogy jelen pillanatban ezzel a kérdéssel nem foglalkozom, rengeteget dolgozom, sok komoly feladat áll előttem, azokra kell koncentráljak teljes erőmmel.

Rázga Miklós: – Én a pályázatomban is idéztem az alkotmányból a képviseleti demokráciára vonatkozó passzust. Természetesen azt szeretném, hogy Pécs városa maga dönthesse el, milyen színházigazgatót akar. Nem bántam meg, hogy indultam, sok minden kinyitotta a szememet, megismertem egy terepet, amiről nyilván van egy publikus véleményem, amiben nem mondok ki mindent, amit gondolok.

A folytatásra azért nem lehet még most választ adni, mert nem tudom, mikor, milyen feltételekkel írják ki az új pályázatot. El van-e már döntve? Puhatolózom még, mik a realitások számomra.

Mohácsi János és Rusznyák Gábor: – Mókás, ahogy ez az egész alakul, mert hát mi mást lehetne érezni benne, mint erős koncepciót? De ugyanakkor csinálni kell tovább, hiszen ez a dolgunk. Az, hogy pályázunk-e megint, olyan kérdés, mint hogy akarunk-e még levegőt venni – véli Mohácsi.

Rusznyák hozzáfűznivalója. – Nekem van kedvem a folytatáshoz. Egyrészt, amit a bírálók a fejünkre olvastak, azon lehet még dolgozni, tehát annak idején egy átírt, bizonyára jobb anyaggal futunk neki az új megmérettetésnek. Másrészt azért is tenném, mert most már tényleg érdekel, hogy mi fog kisülni belőle.

Márton András: – Lehet mondani, hogy hozzászoktam már mindehhez, miután végigcsináltam egy hasonló menetet a székesfehérvári színháznál. Ott az az ember lett végül az igazgató, akit a szakma egyáltalán nem támogatott, de természetesen bízom benne, hogy nem mindenütt így dőlnek el a dolgok. A pécsi városvezetés tán felismeri, hogy az egyik legnagyobb közintézménye élére egy olyan embernek kell kerülnie, akinek van vezetői gyakorlata, közigazgatási tapasztalta, nyelvtudása, netán doktori fokozata. Ezért egyre inkább hajlok abba az irányba, hogy induljak a következő pályázaton is.

Béres Attila: – A pályázat érvénytelenítése azt sugallja, hogy egyik jelölt sem ment át az alkalmassági vizsgán, amit akár magamra nézve is furcsának találhatok. De inkább jelenti azt, hogy ez az önkormányzat nem akart dönteni, a következőre bízza. Ami annyiból méltányolható, hogy annak kell majd együtt dolgoznia az új igazgatóval. Bízom benne, hogy semmiféle politikai vagy egyéb szándék nincsen emögött. Hogy újra pályázom-e, még eldöntendő kérdés. Egy biztos, nem azért szeretnék színházat, mert nincs hol rendeznem. Ezt a munkát szolgálatnak tekintem, nem személyes célokra akarom fordítani. -->