Egy igazi bolgár kertész Pécsen

– Egy pécsi termelői piacon árul rendszeresen, és minden vevőhöz, érdeklődőhöz van egy jó szava, még ha akcentussal is. Hogyan került Magyarországra?
– Bulgáriában születettem, egy kisvárosban, 1970-ben. Kereskedőcsaládban nőttem fel és pénzügyi, befektetési értékesítést tanultam, de azon a területen a rendszerváltás utáni zűrös időszakban nem tudtam boldogulni. 2000-ben jöttem el, a már itt dolgozó testvérem kaposvári üzletébe segíteni.

– Milyen volt a kezdés egy idegen országban?
– Pár évig a testvérem támogatott, míg talpra álltam, de az elején nem volt egyszerű, mert a nulláról kellett indulni. Sokáig például ő telefonált helyettem, de szép lassan ragadt rám a nyelvtudás. Aztán egy nap a testvérem azt mondta, mostantól már magam is tudok boldogulni.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Az apjától tanult bölcsességet követi Ivanov Cvetozár: „először magadat kell eladnod, utána tudod eladni az árudat” (Fotó: Laufer László)
[/caption]

– Ekkor váltott a kertészkedésre?
– Már korábban is dolgoztam ilyesmit kiegészítésként, éltek itt idős bolgárkertészek, az egyik házaspárral összeismerkedtem, és segíteni mentem hozzájuk. Aztán amikor a bácsi meghalt, a felesége már nem tudta folytatni egyedül a vállalkozást, így egyre több feladatot vállaltam, és bérbe vettem, majd bővítettem a kertészetüket. Sokat tanultam egy idős sváb kertésztől is, aki jelenleg is üzlettársam.

– A földműveléssel családi hagyományt visz tovább?
– Nem, az édesapám boltot vezetett, abszolút városi gyerek vagyok. Azt azért tudtam, hogy kell fogni a kapát, mert volt hobbikertünk, Bulgáriában mindenki kaphatott egy kis földet a régi rendszerben.

– Ez itt is elérhető volt a rendszerváltás előtt. Egyébként nagyban különbözik a két ország?
– Minden ország más, de azért nagy különbség nincs. Még azonos szavaink is vannak, de ismerős népszokásokat is találtam. Mohács környékén például sokan ugyanúgy főznek, ahogy otthon az édesanyám. Szóval amikor láttam a tévében, hogy a Gasztroangyal arrafelé fedezi fel a hagyományos ízeket, az nekem is megdobogtatta a szívem. A mentalitásban azért érezhető a különbség. A fiam már Németországban tanul, és rajta keresztül sokat tapasztaltam én is a nyugati hozzáállásból. Ott mi, keletiek mindig „Ausländer”, azaz külföldiek leszünk. Itt viszont mindenkit jobban elfogadnak, nincs negatív tapasztalatom.

– Ahogy ezt meséli, most is mosolyog. Úgy tűnik, ez nem a pult mögött álló boltos felvett póza, hanem valami belülről fakadó pozitív hozzáállás.
– Az apám régimódi kereskedő volt. Arra tanított, hogy először magadat kell eladnod, utána tudod eladni az árudat. Persze annak is jónak kell lennie, de „simogatni” is kell a vevőt, nemcsak állni ott és panaszkodni, hogy nem vesz senki semmit.

– Bulgáriával hogy tartja a kapcsolatot? Szokott hazautazni?
– Évente egyszer-kétszer jutok haza hosszabb időre, télen a legkönnyebben – a karácsony otthon telik a családdal. A kapcsolattartás amúgy nem nehéz az internet, a műholdas tévé meg az okostelefon idejében.

A családom egyébként Bulgáriában maradt, a fiam óvodáskorában pár hónapot lakott itt a feleségemmel együtt, de végül úgy döntöttünk, hogy otthon tanulni jobb lesz neki. Viszont minden nyarat itt töltött velem, úgyhogy mára helyesebben is beszéli a magyart, mint a 15 éve itt élő apja... Ma már 19 éves, angolul és németül is jól tud, ősszel kezdte az egyetemet Kölnben.

– Akkor ő folytatja a vándorlást?
– Igen, de a magyar nyelv is fontos a számára. Kint is tanul magyarul, ráadásul egy pécsi professzortól.

A 19. század végén a török uralom alól felszabadult, de nyomorgó országból a megélhetést keresve indultak nyugatnak a tapasztalt termelők, ők alapozták meg a korszerű zöldségtermelés alapjait, új technikákat (például melegágyak, árkos öntözés) bevezetve. Korábban ismeretlen zöldségfajtákat is meghonosítottak, azóta szokott rá a magyar közönség például a nyers paprika és paradicsom fogyasztására, de a póréhagymát vagy a padlizsánt is a bolgárkertészetekből lehetett kapni először.

A magyarországi bolgár kolónia főleg a nagyvárosok közelében tömörült, Pécs például több Tarnovo környéki faluból vonzott családokat.

Az idetelepültek és a már hazánkban született bolgárok száma az 1920-as években volt a legmagasabb, 30 ezer körüli.

A terjedő gépesítés és a nagyüzemi termelés miatt idővel hátrányba kerültek, mára néhány tucatra becsülik a kertészkedéssel foglalkozó családok számát az itt élő mintegy ötezer fős közösségből.

A 19. század végén a török uralom alól felszabadult, de nyomorgó országból a megélhetést keresve indultak nyugatnak a tapasztalt termelők, ők alapozták meg a korszerű zöldségtermelés alapjait, új technikákat (például melegágyak, árkos öntözés) bevezetve. Korábban ismeretlen zöldségfajtákat is meghonosítottak, azóta szokott rá a magyar közönség például a nyers paprika és paradicsom fogyasztására, de a póréhagymát vagy a padlizsánt is a bolgárkertészetekből lehetett kapni először.

A magyarországi bolgár kolónia főleg a nagyvárosok közelében tömörült, Pécs például több Tarnovo környéki faluból vonzott családokat.

Az idetelepültek és a már hazánkban született bolgárok száma az 1920-as években volt a legmagasabb, 30 ezer körüli.

A terjedő gépesítés és a nagyüzemi termelés miatt idővel hátrányba kerültek, mára néhány tucatra becsülik a kertészkedéssel foglalkozó családok számát az itt élő mintegy ötezer fős közösségből. Az apjától tanult bölcsességet követi Ivanov Cvetozár: „először magadat kell eladnod, utána tudod eladni az árudat” (Fotó: Laufer László) -->