A brazil lány beleszeretett a magyar mentalitásba

– Hallottuk az imént, ahogy azt mondta, hogy „felmegyünk”. Ezek szerint jó barátságot ápol a magyar nyelvvel?
– Á, dehogy. Köszönöm, szívesen, örülök, hogy megismertelek – ezeket tudom, de minden más inkább csak úgy rám ragad. Figyelem, ahogy beszélnek körülöttem, próbálom megjegyezni a fontosabb szavakat, megérteni a jelentésüket. A magyar nekem nagyon nehéz nyelv, de ugyanakkor nagyon szórakoztató is, hiszen egy csomó mindent máshogyan mondanak, mint mi.

– Általában angolul kommunikál?
– Igen, és meg is tudom értetni magam. Ha mégsem, akkor segít a mutogatás. Mielőtt ide érkeztem, kicsit utánaolvastam az országnak. A legtöbb helyen azt írták, hogy a magyarok nem igazán beszélnek semmilyen nyelvet, úgyhogy arra készültem, hogy nehéz lesz a kommunikáció. Szerencsére nem így történt, a fiatalok nagyon jól beszélnek angolul, szóval ha bármilyen probléma felmerül, a legegyszerűbb, ha egy magam korabelit kérek meg, hogy segítsen.

– Ha már szóba került: hogyan érkezett hozzánk?
– Brazíliában komoly hagyománya van annak, hogy a középiskola után, de még az egyetem előtt a diákok elmennek néhány évre külföldre. Így voltam én például az Egyesült Államokban is egy évet, s arra gondoltam, még rányomok egyet. Több ország közül választhattam, mehettem volna más, például északi országokba, de én Magyarország mellett döntöttem.

– És nem azért, mert itt enyhébb a tél, ugye?
– Nem, nem. Vagyis hát lehet, hogy ez is ott volt a háttérben egy kicsit. Mondjuk ahonnan én származom, San Paolo állam, Aracatuba városa, ott azért nem ismeretlen a hó, igaz, egy évben nagyjából egy nap esik. Ugyanakkor tudom, hogy van olyan brazil diák, aki itt szembesült először a hideg téllel. Én elsősorban azért döntöttem a magyarok mellett, mert mindenhol azt olvastam, hogy ez egy nyitott, barátságos nép.

– És beigazolódtak ezek az előfeltevések?
– Teljesen. Velem mindenki nagyon kedves, semmilyen problémám nem volt sehol, pedig nem vagyok egy otthonülő típus, szeretek sétálni, szórakozni.

– Mi volt a legnagyobb élménye?
– Sok volt, nyilván, de ha a legnagyobbat kell kiválasztani, akkor az a disznóvágás. Szerintem ezen az eseményen jelen van mindaz, ami megszerethető a magyarokban, az itteniek mentalitásában, s amit ott láttam, azt soha nem fogom elfelejteni. Ahogy indul a reggel, a pálinkával – már önmagában az meglepett, hogy mennyi pálinkát meg tudnak inni a magyarok! Aztán az egész művelet olyan, mintha egy mesében lennénk, a disznó levágásától a hús villámgyors feldolgozásáig, s mindeközben mindenki jókedvű. Amikor az otthoniaknak meséltem, hogy én, a két kezemmel kolbászt töltöttem, el sem hitték.

– Ezek szerint folyamatosan tartja a kapcsolatot a családjával?
– Igen, igyekszem mindent elmesélni nekik. A helyzetünk egyébként speciális, azt is mondhatnám, hogy nálunk hobbi a diákcsere: édesanyám is így járt több országban, a bátyám így van most éppen Tajvanon, s amíg én itt vagyok, addig nálunk lakik egy magyar lány.

– Karácsonyra hazamegy?
– Á, dehogy, itt leszek: bonyolult lenne megszervezni az utazást. Meg ezt az egészet egy nagy kalandnak fogom fel. Vagy inkább felnőtté válásnak, amelynek része, hogy szépen leválok a családomról.

Mindig csak a foci meg a szamba!

A Brazíliával kapcsolatos közhelyek között az első két helyet már jó ideje kibérelte magának a „brazilok imádnak focizni” és a „minden brazil remek táncos”. Egyértelmű volt, hogy rá kell kérdeznünk ezek igazságtartalmára is.

– Tényleg állandóan előkerül ez a két téma, ha kiderül, hogy brazil vagyok – mondta Joara Resende. – Nem mondom, hogy nincs bennük igazság, de azért nem is kell ezeket halál komolyan venni. Én például szeretem a focit, de nem jobban, mint más sportágat. Odahaza persze máshogy van, a legutóbbi világbajnoki felsülésünket biztosan senki sem fogja sokáig elfeledni. Van kedvenc játékosom, persze, de nem, nem Neymar, hanem David Luiz. A tánc meg... tény, hogy automatikusan azt képzeli mindenki, hogy aki brazil, az már a bölcsőjében is szambázott, de ez sem igaz. Én például, mondjuk így, elégé visszafogottan tudok csak táncolni, és nem is igazán érdekel a szamba. Összességében persze nem baj, ha ezzel a kettővel kapcsolják össze az országunkat, de azért mi, brazilok, lényegesen többek vagyunk ennél.