Amiben Cognac és Bordeaux sem vetekedhet Péccsel

– Koncertszervezőként érkezett Franciaországból. Milyen a magyar könnyűzene?
– Nagyon gazdag a zenei szcéna, rengeteg tehetséges banda van, ahhoz képest, hogy mekkora az ország. Talán csak rock and rollban van némi lemaradás, és kevés az igazi rockfúziós csapat.

– Hol könnyebb dolgozni?
– Sokkal simább a szülőföldemen, mert ott ugyanezért a munkáért háromszor többet keresnék. Másrészt nálunk a közönséget is egyszerűbb mozgósítani, mert több pénz jut szórakozásra, és ahhoz sem ragaszkodik a hallgatóság, hogy híres legyen a fellépő, olykor elég a tömeghez egy jópofa fotó, vagy felvezető szöveg. Ezt egyébként személyesen is tapasztaltuk kint a Psycho Mutants zenekarunkkal. Mi például francia földön már sokkal ismertebbek vagyunk, mint Pécsett.

– Miben nyilvánul meg ez a népszerűség?
– Például tavasszal az új lemezünket francia kiadó jelenteti meg, angol nyelven. Az első csomagot Magyarországon hozzuk forgalomba, szeptembertől pedig kint is árusítják a CD-nket. Az is jelzésértékű, hogy ott egy klubfellépésünkre kétszázan mindig kíváncsiak, és a szünetben elfogy legalább 30 CD. Magyarországon ugyanekkora közönségnél jó, ha elkel öt lemez.

– Akkor hát mi az, ami mégis ideköti?
– Hogy nagyon kreatívak az emberek, s még a szórakozóhelyek is igen ötletesek. Egyébként én is így szerelmesedtem bele az országba, egy Sziget Fesztivál adta a kezdőlökést. Akkor, 2002-ben mindössze hatvan francia volt a Szigeten, idén úgy hatezren jöhettek. Pécsre franciát tanítani érkeztem, de hamar beépültem a könnyűzenei életbe, s egy-egy évvel mindig meghosszabbítottam a pécsiségem. Úgy voltam vele, amíg jó itt, addig maradok. És most egyre jobb. Mert mi ez, ha nem a sors keze! Rékával, a párommal Mikulás-napon esküszünk, karácsonyra várjuk Leót, a fiunkat, aki húsvétkor fogant.

– Alacsonyabb az életszínvonal, kevesebb a munkabér, ki lehet ezt jó bulikkal egyensúlyozni?
– Az igazi ok inkább az, hogy itt az utcán az emberek egymás szemébe néznek. Ha hazaugrom karácsonyra, és végigmegyek Bordeaux két kilométeres sétálóutcáján, ott egy nyílt tekintetet nem látok, mindenki leszegett fejjel a cipőjét figyeli. Itt őszintébbek az emberek, sokkal könnyebb bárkivel kapcsolatba kerülni. Nálunk minden tervezve van, minden négyzetes. A franciáknak mindene megvan, a nagyképernyős vékony tévé, a négy bicikli, három kocsi a családnak, valahogy mégsem boldogok. Itt kevés a pénz, mégis képes a többség egy-két órát a kocsmában barátokkal beszélgetni. Itt önfeledten örülnek vagy éppen szomorkodnak az emberek.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] „Sokkal gyorsabban vágyom onnan vissza Pécsre, mint innen Franciaországba”
[/caption]

– Cognacban nőtt fel, Bordeaux-­ban tanult, a jóféle italok sem teremtenek honvágyat?
– A bordóit már mindenféle szinten hamisítják, itt is lehet ihatatlan rossz változatokat kapni a kereskedelmi központokban. Azt gondolom, a magyar boroknak, gondolok itt a villányi, a szekszárdi vörös és a Balaton-felvidéki fehér borokra – mert például jó egri bort még nem ittam – sokkal kisebb a minőségi szórása, és nálunk is versenyképesek lennének.

– Mi hiányzik igazán?
– Nem az ország, hanem néhány ember, így olykor egy-két hétre hazautazom. De sokkal gyorsabban vágyom onnan vissza Pécsre, mint innen Franciaországba. No és a tenger, az pótolhatatlan. Szerencsére Pécs vakító napsütése és a tiszta kék ég kárpótol valamit.

„Itt nem le-, hanem felértékelik a külföldieket”

– S végezetül küldenék egy üzenetet is a baranyaiaknak a francia és magyar tapasztalataim alapján – összegez Jehan Paumero. – Aki rosszul él, mindig a materiális dolgokra vágyakozik. Én rengeteg olyan francia családot ismerek, ahol anyagiakban nincs hiány, mégis hiányzik az életöröm, amiből itt sokkal több sugárzik mindenkiből, mindenféle rendű és anyagi helyzetű társaságban, itt sokkal jobban tudják értékelni, ha valamit elérnek, megszereznek. És még egy dolog. Aki innen elmegy külföldre, az többnyire anyagi kényszerből teszi, s szinte kivétel nélkül vágyakoznak vissza, ám a jobb élet ígérete, majd realizálódása végül idegen világba rekeszti. Amikor pedig eléri az anyagiakat, felveszi a kinti magányos, zárkózó életmódot is. Aki azonban Nyugatról érkezik ide, az maga választja ezt a helyet, mert ki akarja magát valamiben próbálni, és ha elégedett a sorsával, akkor évekre itt marad. Márpedig itt könnyű hamar elégedettnek lenni, mert az emberek itt nem le-, sokkal inkább felértékelik a külföldieket.