Annyit szedek le, amennyi épp nyílik

Az októberi hidegben már alaposan beöltözve ül az egyik ablakpárkánynak dőlve, a szatyrokban virágok, csokorba kötve. A járdán két fehér cipőtalp: ez Jandó László kultúrlábnyoma, amit Pinczehelyi András festett ide, és a Kórház tértől felfelé haladva, a Ferencesek utcáján több helyre. Szóval, itt van a helye, méghozzá azért, mert trombózisos lábában két-három havonta – ahogy ő fejezi ki magát – felrobban egy ér, és akkor könnyen be tudják kísérni a közeli kórházba. Mert szerencsére Lacinak – csak így emlegetik sokan – van elég ismerőse, barátja a belvárosban. De vajon kik a törzsvevők?

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A járdán látható két fehér cipőtalp Jandó László kultúrlábnyoma
[/caption]

– Azt kell mondjam, a diákok vesznek leginkább virágot. Sok köztük a külföldi is. Szimpatikus gyerekek, nincsenek eldőlve maguktól, hiába, hogy biztos több pénzük van, mint a magyaroknak.

Jandó László egyébként hosszú évek óta őstermelő. Egy napja így zajlik:
– Reggel a kert, aztán úgy tizenegy tájban hazamegyek, összecsokrozok, és általában kettő után már itt vagyok. Otthon, este, Újhegyen meg főleg olvasok. Tévét nem nézek, úgyhogy jöhetnek a könyvek, újságok.

A virágvásárlási szokásokat is jól ismeri már.
– Van, amikor egykettőre elfogy minden, de előfordul, hogy egy nap alig adok el egy vagy két csokrot. A ballagást, az anyák napját, a kampány- jellegű virágkiárusítást igazság szerint nem nagyon szeretem. Én mindig csak annyit szedek le, amennyi épp nyílik, márpedig a virág nem tudja, hogy éppen anyák napja vagy más ünnep van.

Gépészből őstermelő

Jandó László 1963-ban született Pécsett. Gépésznek tanult, sokáig a BÉV-nél dolgozott. A vállalat tönkremenetele után őstermelő lett, főleg virágárusként dolgozik. Büszke rá, hogy pécsi nevezetességként a vak zenélő fiatalemberrel, a könyvárus Levente kutyájával és Pelényi Margit építész Citroën Kacsájával együtt ő is kapott járdára festett kultúrlábnyomot.