EKF: apró lépések voltak, a nagy ugrás elmaradt

– A könyvben az összes olyan írásom benne van, ami 2004 és 2011 között született az EKF-programmal kapcsolatban. Nem csak cikkek, interjúk, előadások és beszédek, hanem olyan belső feljegyzések is, amelyek akkor nem a nyilvánosság számára készültek – mondta a Dunántúli Naplónak Takáts József.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] „Most jó döntéseket kellene hozni az új intézményekkel kapcsolatban”
[/caption]

– A pályázatírói munka 2004-ben kezdődött, 2006-ban kiszállt a projektből. A pályázat egyik legfontosabb célkitűzése a kulturális léptékváltás volt. Ez megvalósult?

– Megvalósult több fontos beruházás, mondhatni: a hardverfejlesztésben megtörténtek a kellő lépések, de a szoftverfejlesztés mintha leállt volna. Talán annyi energiát vont el részben a hardver létrehozása, részben a rossz döntések sorozata, ami 2006 és 2009 között jellemezte az EKF-programot, hogy az leállította a szoftverfejlesztést. A kulturális léptékváltás azt jelentette volna, hogy a város kulturális élete nemzetközi dimenziókkal gazdagodik és nagyobb önállóságra tesz szert. Ilyen értelemben nem történt léptékváltás. Ugyanakkor az új intézmény-kezdemények révén a lehetősége megteremtődött egy hasonló folyamatnak és bizonyára vannak területek, ahol sok kis első lépés megtörtént. Olyan jelentős ugrás azonban, aminek a lehetősége talán benne rejlett a 2010-es évben, nem történt meg.

– A politikusok jelentették a legnagyobb akadályt?

– A struktúrák mindig erősebbek, mint az emberek. A döntéshelyzetben lévő politikusoknál is erősebbek, részben az ő fejükben is ott vannak, azok működtetik őket. Ők lehet, hogy azt gondolják, önállóan döntenek, de általában nem így van. Ha annak idején olyan kulturális kormányzat lett volna, amelynek valóban lettek volna decentralizációs szándékai, akkor talán másképp alakulhatott volna ez a történet. Ha a pécsi városvezetés élén olyan polgármesterek, alpolgármesterek állnak abban az időszakban, akik értik, mit jelent az EKF-program, milyen lehetőségeket hordoz, és nem adták volna fel Pécs érdekeit a kormánnyal kötött szerződések során, akkor másképp alakulhatott volna sok minden. Persze kellett volna ehhez a pécsi kulturális elit ereje is. Végül is gyengének bizonyultunk, legyőzött bennünket egy nem túlzottan szellemes bürokrácia.

– Maradhat valami a kulturális fővárosságból?

– Most jó döntéseket kellene hozni a létrejött új intézményekkel kapcsolatban. A világban ha egy város konferencia- és koncertközpontot épít, az épület átadása előtt három évvel már megvan az igazgatója, két évvel korábban a menedzsment csírája, és a menedzsment már tudja, milyen programokat fog szervezni az átadás után. Pécsett már régen átadták az épületet, már vannak rendezvények, de senki sem tudja megmondani, milyen struktúrában és finanszírozás mellett működik majd a Kodály Központ. Ez elképesztő. El kellene végre dönteni, hogyan működjenek az új intézmények.

– Mi lehet a késlekedés oka?

– Egyrészt a hangversenyterem nagy költségvetésű intézmény, viszont nincsenek olyan helyi szakemberek, akiknek volnának tapasztalatai egy ilyen méretű központ üzemeltetéséről. A pécsi közeg talán nehezen barátkozik meg a gondolattal, hogy valaki idekerül kívülről és döntő szava lesz kulturális kérdésekben. Ez esetben pedig talán ez lenne a megoldás: ki kellene írni egy pályázatot, keresni kellene egy fiatal, nemzetközi tapasztalatokkal bíró magyar kulturális szakembert. Másrészt már 2006-ban is világos volt, hogy a koncertközpont csak úgy tud működni, ha az állam jelentős mértékben részt vesz a támogatásában. A központi kormányzat ezt úgy valósítaná meg, hogy államosítaná az intézményt és a központból irányítaná. Ez szerencsétlen döntés volna. Önálló intézmény kellene, hogy maradjon, amelynek közös finanszírozását az önkormányzat és a kormány közti szerződés szabályozná. Csakhogy, úgy látom, a pécsi városvezetések sajnos olyan gyengék 2006 óta, hogy ezt nem tudják elérni.

– Lényegesen kevesebb pénz jut helyi és országos szinten is kultúrára, mint tavaly. Mennyiben pénzkérdés, hogy egy városnak milyen gazdag a kulturális élete?

– Magyarországon a központi kormányzat nagyon nagy mértékben vonja magához a forrásokat. A városi önkormányzatok csekély összeggel rendelkeznek ahhoz, hogy igazán nagy dobásokra legyenek képesek a kultúra területén. Különösen igaz ez az olyan szegény, eladósodott városokra, mint amilyen Pécs. Viszont sokat segítene, ha a város „nagyhatalmai”, például a tudományegyetem, ami a legnagyobb foglalkoztató, a legnagyobb költségvetéssel rendelkező intézmény, nagyobb felelősséget érezne a város kulturális élete iránt. Vagy ha mondjuk a püspökség is nagyobb kulturális aktivitást fejtene ki.

– Milyen lehetőségeket lát a Zsolnay-negyedben?

– A Zsolnay-negyed megváltoztathatja a város turisztikai szerkezetét, amiből sok jó származhat. A művészeti kar odatelepülése élőbbé tehetné azt a sávot, ami a Zsolnay-negyedet összeköti a belvárossal. Ugyanakkor megvan a veszélye, hogy még jobban kiürül a kereskedelmileg amúgy is vegetáló belváros. Ha lesz egy félholt belvárosunk, az problémák sorát és nagyon sok kiadást fog jelenteni a város számára.

Gyulán született, Szegeden diplomázott, Pécsett tanít

Takáts József 1962-ben született Gyulán. Szerkesztő, kritikus, irodalomtörténész, esszmetörténész, a Pécsi Tudományegyetem irodalomtörténeti tanszékének oktatója. Az elmúlt években tanított az ELTÉ-n és a bécsi egyetemen is. A szegedi egyetemen szerzett történelem-XIX. századi irodalom és művelődéstörténet szakos bölcsészdiplomát. Az 1980-90-es évek irodalmában több folyóirat, könyvsorozat létrejöttének kezdeményezője. Két lánya van, 10 és 13 évesek.