Közélet

2010.03.02. 20:32

Vészköltségvetés, törlesztés Szigetváron

A rövidesen megérkező pénzügyi gondnok közreműködésével vészköltségvetést kell készítenie a városnak, amely lehetővé teszi az adósságrendezési eljárás lefolytatását.

Kaszás Endre

A KERFI Zrt. által delegált gazdasági tanácsadónak a város átvilágítása mellett az első teendője a teljes adósságállomány tételeinek begyűjtése lesz, amire 60 napot adnak a jogszabályok. Ezt követően sorrendet állít fel a hitelezők között, és 210 napja van arra, hogy az önkormányzat bevételeiből fedezve az eljárás ideje alatt visszafizesse a tartozásokat.

A dolog nem lesz egyszerű, hiszen az adósságrendezési eljárás megindításával nem csak a lejárt határidejű – 90 napja mintegy 56 millió, hatvan napja további 19 millió forintos – tartozások válnak automatikusan hitelezői követeléssé, hanem a város teljes, hárommilliárd forintot meghaladó adósságállománya is.

Az eljárás menetéről dr. Rodek Gyula ügyvivő alpolgármester úgy nyilatkozott, hogy annak során a város oktatási és egészségügyi intézményrendszere változatlan feltételekkel működik. Előzetesen nem garantálható ugyanakkor a foglalkoztatási szint megtartása, a folyamat beindítása kapcsán nem kizárt a következő havi alkalmazotti bérek, illetőleg segélyek késedelme sem. A kialakult helyzetnek „áldozatul eshet” több, az önkormányzat által támogatott civil szervezet és sportkör is. A város számtalan szállal kötődik a dél-zselici kistérséghez is, egyelőre tisztázatlan, hogy az eljárás milyen hatással lesz a különböző területeken vállalt funkciókra.

Az adósságrendezési eljárás kezdeményezését ellenző képviselők – a legutóbbi, pénteki testületi ülésen többségben voltak azok, akik a bejelentés visszavonására kérték az alpolgármestert – kedd estig nagyon bíztak abban, hogy sikerrel járnak az önkormányzati tárcát kedden felkereső társaik. A Horváth József és Török-Kovács Lászlóné vezette delegáció tagjai azonban megkeresésünkre arról számoltak be, hogy bár kaptak hasznos tanácsokat, az eljárás megindulása miatt már a minisztérium sem tudja biztosítani az ilyen helyzetben szokásos központi pénzügyi segítséget.

A tárca korábban több kisebb településnek nyújtott segítséget hasonlóan szorongatott helyzetben, Szigetvárhoz hasonló nagyságú város azonban még soha nem fordult ilyen ügyben a kormányzathoz. A központi segítségnyújtás lehetőségét lehetetlenné tette, hogy a kisváros esetében nagyon gyorsan – a képviselők elmondása szerint a szokásos két-három hét helyett mindössze néhány nap alatt – meghozta döntését a bíróság az adósságrendezési eljárás lefolytatásáról.

Miből jött össze a több mint hárommilliárd?

Az adósságrendezési eljárás elindítása kapcsán látott napvilágot, hogy a városnak 3 milliárd forintot meghaladó, egyes források szerint 3,5 milliárdos kötelezettségállománya van. Lapunk értesülése szerint ebből idén valamivel több mint 700 millió forint teljesítése vált volna aktuálissá az eljárás megindítása nélkül. Nyilvánvaló, hogy ennek az összegnek az előteremtése sem lett volna könnyű, hiszen az előzetes tájékoztatások szerint az idei 1,9 milliárdos városi költségvetésén is közel 1 milliárdos lyuk tátongott. A város kötelezettségei zömében az elmúlt évek nagyberuházásaiból – a fürdőfejlesztés, a tanuszoda, a gáz- és csatornaközmű-fejlesztés, illetve a köztérépítés önrészeinek finanszírozásából –, valamint az ezek fedezetére kibocsátott kötvény 2010-től esedékes tőketörlesztéséből származnak. A 90 napon túli tartozások között kifizetetlen számlák, szerződéses kötelezettségek – köztük több saját, önkormányzati cég felé fennálló tétel – szerepelnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!