„Lacika, édesapa most alszik...”

[caption id="" align="alignleft" width="300"] Felesége, Toller Tünde és a család minden tagja hazavárja a politikust (fotó: Laufer L.)
[/caption] Tolleréknál beszélgetünk a pécsi, Littke utcai lakás nappalijában. A polgármester is velünk van: fényképe üveges tartóban az alacsony komódon, családi fotókkal körülölelve. Velem szemben a kanapén Toller Tünde a feleség, ölében az apró Lacikával, mellette dr. Toller Gábor, a PTE Anatómia Intézetének kutató-orvosa. A konyhaajtó nyitva, Tünde édesanyja éppen ebédet főz. Fasírozott lesz, hagymás tört krumplival.

Megköszönve a találkozás lehetőségét, Tündét kérdezem:
– Bizonyára tud arról, hogy milyen rémtörténetek keringnek a városban a férjéről. Egyes vélemények szerint a „politikai akarat” tartja életben, s jobb lenne már, ha kihúznák a lélegeztetőgép dugóját és hagynák Lacit elmenni... És, hogy ezt a család is alig várja már.
– Ennél még furcsábbakat hallottam. Persze megértem a klinikai ágyon fekvő férjem körüli legendák terjedését, hiszen sokan ismerték és az emberek szeretnek jól informáltak lenni. De tisztázni szeretném, hogy a férjem élete szerencsére már nem a lélegeztetőgéptől, nem az orvosok, s nem a család döntésétől függ. Gyógyul. Egyedül lélegzik, reagál bizonyos dolgokra. Szép, kisimult az arca. Úgy néz ki, mintha itthon ülne, kicsit elszenderülve a fotelban. Bár fogyott vagy tíz kilót, a súlya is a régi, mint négy évvel ezelőtt a polgármesterré választásakor...

– Miért voltak olyan ritkák és szinte semmit mondóak a korábbi közlemények?
– Mert valóban nemigen tudtunk volna mit mondani.

– Gyakorta bemegy hozzá?
– Minden nap többször is meglátogatjuk. Én rendszeresen reggel hatkor, dél körül és este. Amit tudok, segítek a klinikai ápolóknak. Az étkeztetésben, az öltöztetésben, másban. És egyre több élménnyel jövök haza, hiszen a reménykedés időszaka elmúlt, s már a bizakodás idejét éljük. Bízom abban, hogy férjem előbb-utóbb rendbejön.

– Azt mondják az esély skálája rendkívül széles...
– Valóban az. Korábban az életben maradás, a felépülés lehetőségét a nulla és a száz százalék közé tettem, de már régen túl vagyunk a nullán. Férjem ugyanis reagál a körülötte zajló különféle történésekre, és mintha felismerne bennünket.

– Tehát már nincs kómában?
Dr. Toller Gábor bekapcsolódva a beszélgetésbe azt mondja, hogy bár szakmailag nem tud pontos diagnózist mondani, de szerinte az édesapja valóban nincs kómában. Úgy jellemezné inkább, hogy ez már amolyan kómaszerű állapot. Ebben a nehezen meghatározható ébrenlétében azonban az agy roncsolódásai miatt természetesen még nem képes úgy reagálni a dolgokra, mint ahogyan az egészséges ember. De az idő múlásával, az agysejtek regenerálódásával állapotának javulása remélhető.
– Van, aki azt mondja a mozdulataira, hogy reflexszerű mozgás, én néha mást vélek felfedezni bennük – magyarázza Gábor. – És az is tény, hogy apa másként reagál arra, ha engem lát, és megint másként ha a feleségét, Tündit. Nem beszélve ha Lacikát...

Mindezt megerősíti Tünde, hozzátéve, hogy bár tilos lenne, de a kisfiút bevitte már az apjához a klinikára.
– Azt mondtam neki, hogy édesapa alszik...

Toller László érzi azt, ha a felesége a karját megérinti.
A kérdés ebben a helyzetben jogosnak tűnik. Mivel bíztatják őket az orvosok és miben bizakodnak ők? Hová kerül majd a beteg? Viszik-e külföldi rehabilitációs szanatóriumba?
[caption id="" align="alignright" width="200"] Toller László már nem szorul intenzív ápolásra Dóczi Tamás szerint (Fotó: Bezdán K.)
[/caption] Az orvosok mértéktartóak, Tünde szerint azonban a reményt sohasem szabad feladni. Főleg a javulások láttán. Bár a férje önállóan enni nem tud, de nyelni igen. És ugyanazt az ételt kapja, mint bárki más, igaz, hogy pépesen, de azt. Ma fasírozottat krumplival.

Kérdésemre igen határozottan szögezi le:
– Biztos vagyok abban, hogy egyszer hazatér. Ide ül velem szembe a fotelba, és megissza a kávéját.... Biztos, hogy idővel visszakapom azt a Lacit, aki elköszönt tőlem a karambol előtti hétvégén.

És persze az sem igaz, hogy külföldön keresnének rehabilitációs klinikát. Toller László itthon, alighanem egy budapesti intézetben fogja a szükséges kezeléseket megkapni. A rehabilitációnak ugyanis bár fontos része a tornáztatás, a mozgás, az izmok erősítése, fontos a külső ingerek megléte, a szeretteivel való gyakori együttlét, és fontosak a hozzá intézett szavak.

Gábor szerint igazi csoda, hogy az édesapja életben maradt. Úgy véli, hogy szakmai bravúrok mellett ebben a csodában része van annak is, hogy a nehéz percekben, órákban sokan gondoltak az élet-halál mezsgyéjén járó polgármesterre, s talán imádkoztak is érte.
Ma is nagy segítség ez a feléje irányuló figyelem.

Toller László rövidesen elhagyja az idegsebészeti klinikát

Tollerné a férje balesetét követő órákra, napokra, hetekre sem igen emlékszik pontosan. Csak néhány momentumra, fájdalmas felismerésre, izgalmas órára. Utólag rendszerezi magában a történteket.

Úgy volt ugyanis, hogy férje szerdáig Budapesten marad, ám ma sem tudni, hogy miért, meggondolta magát és már hétfőn délután gépkocsiba ült. Mert valami dolga volt. Vagy csak a sok távollét miatt, unta már a pesti levegőt.

Toller Lászlónéban a műtét alatti órákban a többi hozzátartozók, főleg Laci orvos fia, dr. Toller Gábor tartotta a lelket. Megváltoztak a napjai, hiszen előtte mindig, a nap huszonnégy órájában együtt volt a kis Lacikával, a baleset óta azonban naponta többször is, órákra el kell válniuk. A gyerek eleinte természetesen nem értette, hogy miért hiányzik az édesanyja, hogy miért nem jön soha haza az édesapja. Az első napokban Tünde feszült, fáradt és izgatott volt, s erővel kellett jókedvet, vidámságot mutatnia gyermekének.

Utólag döbbent rá arra, hogy milyen küzdelmet folytattak az orvosok a férje életének megmentéséért, ott a baleset helyszínén a mentősök, majd a pécsi idegsebészeti klinikán Dóczi Tamás professzor vezetésével. Azt a szeretetet, amellyel a férjét az éppen ott segítők, ápolók és orvosok körülveszik, s úgy gondolja, hogy soha nem tudja eléggé megköszönni. Hasonlóképpen érez, a férjéért aggódók iránt. Kéri, tegyük meg helyette. És azt is mondja, hogy Laci rövidesen elhagyja a klinikát.

Utóbbit kérdésükre megerősítette Dóczi Tamás, aki megint csak szűkszavúan, a tényekhez ragaszkodta közölte: Toller László már nem szorul intenzív ápolásra, s ezért minden valószínűség szerint két héten belül elhagyja a klinikát. Ugyanis esetében már olyan rehabilitációs kezelésekre van szükség, amit a klinikán nem tudnak számára megadni. A várható kilátásokról a professzor nem nyilatkozott.

A politikus és gépkocsivezetője súlyos sérüléseket szenvedett. Toller László helyszíni ellátása egy órán át tartott. (Erről a mentős bravúrról később Dóczi Tamás professzor lapunknak elismerően nyilatkozott, mondván: ők érdemlik meg igazán az életmentésért járó köszönetet.) A politikus állapotának stabilizálása után helikopterrel szállították a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti klinikájára, ahol Dóczi Tamás nemzetközi hírű sebészprofesszor megműtötte.

Az első műtétet további életmentő és helyreállító műtétek követték, mígnem sikerült a politikus állapotát stabilizálni, „levenni a lélegeztetőgépről”, végül pedig megszüntetni az intenzív terápiát.

Állapota azóta folyamatosan stabil, bár kommunikálni nem képes. Életkilátásai nem kérdőjelezhetők meg, az életminőségének változásával kapcsolatos reményt pedig soha sem szabad feladni.

Szőke János gépkocsivezető súlyos mellkasi zúzódást és egyéb sérüléseket szenvedett. Többször műtötték a baleseti és kézsebészeti klinikán, ám állapota válságosra fordult és július 7-én, a balesetet követő 18-dik napon elhunyt.

Szőke János 71 éves volt, több mint 50 éve, 1954 óta dolgozott a pécsi városházán.

Toller László 1994 óta parlamenti képviselő, Pécs polgármesteri székét pedig 1998-ban nyerte el. Október 21-én töltötte be az 56-dik életévét.

A baleset helyszínén, Dombóvárt alig elhagyva Tamási irányában bal kéz felől a balesetre emlékező kőhalom áll, tetején koszorú.

A politikus és gépkocsivezetője súlyos sérüléseket szenvedett. Toller László helyszíni ellátása egy órán át tartott. (Erről a mentős bravúrról később Dóczi Tamás professzor lapunknak elismerően nyilatkozott, mondván: ők érdemlik meg igazán az életmentésért járó köszönetet.) A politikus állapotának stabilizálása után helikopterrel szállították a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti klinikájára, ahol Dóczi Tamás nemzetközi hírű sebészprofesszor megműtötte.

Az első műtétet további életmentő és helyreállító műtétek követték, mígnem sikerült a politikus állapotát stabilizálni, „levenni a lélegeztetőgépről”, végül pedig megszüntetni az intenzív terápiát.

Állapota azóta folyamatosan stabil, bár kommunikálni nem képes. Életkilátásai nem kérdőjelezhetők meg, az életminőségének változásával kapcsolatos reményt pedig soha sem szabad feladni.

Szőke János gépkocsivezető súlyos mellkasi zúzódást és egyéb sérüléseket szenvedett. Többször műtötték a baleseti és kézsebészeti klinikán, ám állapota válságosra fordult és július 7-én, a balesetet követő 18-dik napon elhunyt.

Szőke János 71 éves volt, több mint 50 éve, 1954 óta dolgozott a pécsi városházán.

Toller László 1994 óta parlamenti képviselő, Pécs polgármesteri székét pedig 1998-ban nyerte el. Október 21-én töltötte be az 56-dik életévét.

A baleset helyszínén, Dombóvárt alig elhagyva Tamási irányában bal kéz felől a balesetre emlékező kőhalom áll, tetején koszorú. Toller László rövidesen elhagyja az idegsebészeti klinikát Tollerné a férje balesetét követő órákra, napokra, hetekre sem igen emlékszik pontosan. Csak néhány momentumra, fájdalmas felismerésre, izgalmas órára. Utólag rendszerezi magában a történteket.

Úgy volt ugyanis, hogy férje szerdáig Budapesten marad, ám ma sem tudni, hogy miért, meggondolta magát és már hétfőn délután gépkocsiba ült. Mert valami dolga volt. Vagy csak a sok távollét miatt, unta már a pesti levegőt.

Toller Lászlónéban a műtét alatti órákban a többi hozzátartozók, főleg Laci orvos fia, dr. Toller Gábor tartotta a lelket. Megváltoztak a napjai, hiszen előtte mindig, a nap huszonnégy órájában együtt volt a kis Lacikával, a baleset óta azonban naponta többször is, órákra el kell válniuk. A gyerek eleinte természetesen nem értette, hogy miért hiányzik az édesanyja, hogy miért nem jön soha haza az édesapja. Az első napokban Tünde feszült, fáradt és izgatott volt, s erővel kellett jókedvet, vidámságot mutatnia gyermekének.

Utólag döbbent rá arra, hogy milyen küzdelmet folytattak az orvosok a férje életének megmentéséért, ott a baleset helyszínén a mentősök, majd a pécsi idegsebészeti klinikán Dóczi Tamás professzor vezetésével. Azt a szeretetet, amellyel a férjét az éppen ott segítők, ápolók és orvosok körülveszik, s úgy gondolja, hogy soha nem tudja eléggé megköszönni. Hasonlóképpen érez, a férjéért aggódók iránt. Kéri, tegyük meg helyette. És azt is mondja, hogy Laci rövidesen elhagyja a klinikát.

Utóbbit kérdésükre megerősítette Dóczi Tamás, aki megint csak szűkszavúan, a tényekhez ragaszkodta közölte: Toller László már nem szorul intenzív ápolásra, s ezért minden valószínűség szerint két héten belül elhagyja a klinikát. Ugyanis esetében már olyan rehabilitációs kezelésekre van szükség, amit a klinikán nem tudnak számára megadni. A várható kilátásokról a professzor nem nyilatkozott. Megnevezték a vétkest A rendőrség a baleset körülményeinek vizsgálatát az elmúlt hónap közepén fejezte be. A nyomozati anyagot a szekszárdi ügyészségnek adták át.

Dr. Nagy László, a Toller család és az azóta elhunyt gépkocsivezető pécsi ügyvédje lapunknak tegnap elmondta, hogy véleménye szerint az ügyész az anyag alapján minden bizonnyal vádemelési javaslattal fordul a helyi bírósághoz. A nyomozás egyértelműen megállapította ugyanis, hogy egyik sofőr sem ivott.

A baleset okozója egyértelműen az 54 éves budapesti gépkocsivezető volt, aki az előzése során a Mercedes gépkocsijával leszorította az útpadkára Tolleréket. Toller László már nem szorul intenzív ápolásra Dóczi Tamás szerint (Fotó: Bezdán K.) Felesége, Toller Tünde és a család minden tagja hazavárja a politikust (fotó: Laufer L.) -->