Labdarúgás

2 órája

A veretlen éllovast fogadja pénteken a PEAC II.

A két legjobb formában lévő csapat összecsapásával rajtol el az AutóCity Volkswagen Baranya vármegyei labdarúgó-bajnokság 7. fordulója. A listavezető Mohács pénteken a harmadik helyen álló PEAC II. vendégeke lesz.

Szabó Dániel

Fotó: Kovacs Liliána

A PEAC II. egy kissé beragadt a rajtnál, az első három fordulóban nem sikerült nyerniük, az utóbbi két meccsünket viszont nagyon simán hozták, ami egészen a tabella harmadik helyéig repítettek őket. A Mohács eddig a legkiegyensúlyozottabb csapat a mezőnyben, amellett, hogy egyszer sem kapott ki, négy győzelem és egy döntetlen a mérlege.

PEAC, Mohács, vármegyei
A Mohács a PEAC II. vendég lesz a vármegyei I. osztály 7. fordulójában

Október 4., péntek, 18.00

PTE PEAC II. (3.)–Mohács (1.)

Gál Szabolcs, a PTE-PEAC II. edzője: – Azt gondolom, hogy a csapatjátékunkkal és az egyéni jó teljesítményekkel eddig sem volt gond. Amit ezek a Megérdemelten kezdtük el a pontgyűjtögetést és a felzárkózást az élmezőnyre, hiszen ezek a srácok mindent beletesznek a hétvégékbe. Szerintem a Mohács a legkiegyensúlyozottabb csapat a mezőnyben, s fő esélyese a bajnokság megnyerésének. Természetesen a célunk a 3 pont megszerzése, mint mindenki más ellen. Kicsit nehezebben indultunk neki a hétnek, reméljük ez pénteken nem ütközik ki. Hajtós, kemény párharcra számítunk.

Péter József, a Mohács edzője: – A sok hiányzó miatt a felkészülésünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, így nem lett volna reális a bajnokság előtt kijelenteni, hogy mi minden áron bajnokok leszünk. Jó keretünk van, ha a végelszámolásnál az első három hely egyikén végzünk, akkor elégedettek lehetünk. Az eddigi eredményeinkkel természetesen elégedett vagyok. Persze, lehetne jobb is, játék szempontjából mindig van hova javulni. Sajnos akadnak sérültjeink, ami nehezíti a dolgunkat, de bárkit is tettem be eddig a csapatba, mindig helytállt. Pénteken az egyik legjobb formában lévő gárda vendégei leszünk. A PEAC II. az előző két fordulóban bizonyította, hogy mire képes, a Villányt és a Nagykozárt is 4–1-re múlta felül. Gyakorlatilag egy félidő alatt elverték az egyik bajnokesélyes csapatot. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok. 

Október 5., szombat, 15.00

PVSK (6.)–Gyógyfürdő Harkány (8.)

A PVSK kifejezetten jól kezdte a szezont, az első három meccséből kettőt is megnyert, azóta viszont nem szerzett pontot Bánhegyi Zsolt együttese. Szombaton esély nyílik arra, hogy megszakadjon ez a rossz széria, hiszen a nyolcadik helyen álló a Harkány látogat Pécsre. A fürdőváros csapata ugyanakkor egyik hétvégén sem adta könnyed magát, egy kis szerencsével akár több pontot is szerezhetett volna. 

Alpassport Siklós (7.)–Villány (5.)

Ahogy korábban megírtuk, a Villányra rájárt a rúd mostanában. Előbb pontlevonás, majd edzőváltás is nehezítette a klub dolgát. A címvédőnek ezúttal sem lesz könnyű dolga, a szintén jól erőkből álló Siklóshoz látogat. Bíró Ferenc együttese ugyan eddig csak 4 pontot szerzett, de egy győzelemmel megkezdheti a felzárkózást az élbolyhoz. 

Október 6., vasárnap, 15.00

Bóly (2.)–Nagykozár (9.)

A Bólyra különösen igaz, hogy jól rajtolt, hiszen első három bajnokiját egyaránt megnyerte. Azóta 1 vereség és 1 döntetlen a csapat mérlege, de egy hétvégi sikerrel továbbra is ottmaradhatna a Mohács nyakán Buni Barnabás gárdája. A Nagykozár jelenleg a tabella utolsó helyén áll, azonban egy pontszerzés nagy lökést adhatna a sereghajtónak. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában