Kézilabda

2024.09.15. 12:47

Komló: A két pontunkból egy a szurkolóké, a másik a csapaté

Kvanduk Bence

Fotó: Péter Szabó Zoltán

Pazar második félidőt produkálva fordított helyzetén a Carbonex-Komló férfikézilabda-csapata az NB I. 2. fordulójában, s nagy hátrányból felállva egy utolsó másodperces góllal legyűrte a Ferencvárost.

György László, a Carbonex-Komló vezetőedzője: – Két ellentétes félidőt játszottunk. Az első teljes egészében a Fradié volt. Egyszerűen nem tudtuk megoldani a támadásból való visszarendeződést. Erre nem lehet készülni, ezt még a Silkeborg sem tudta legutóbb megoldani. Nagyon sok gólt kaptunk ebből, nem szeretem azt mondani, hogy könnyű gólt, mert minden gólért meg kell dolgozni, de szinte védő nélkül tudtak kapura lőni. A második félidőben mentálisan jöttünk fel - ahogy közelebb voltunk egymáshoz, és sikeresebbek voltunk a helyzetkihasználásban – , elhittük, hogy van keresnivalónk. Nagyon fontos, hogy a komlói csapat érezze azt és higgyen abban, hogy tud győzni, hogy meg tudja fordítani a mérkőzést. Ezen az estén ez sikerült. Természetesen nagyon örülünk, de ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy hol a helyünk. Még semmit nem tettünk ebben a szezonban, nagyon messze van a vége. Két győzelmünk van, de nehéz mérkőzések állnak előttünk, nehéz sorozatban vagyunk. A két pontunkból - igazságosan elosztva - egy a szurkolóké, a másik a csapaté. Sok sikert kívánok a Fradinak a továbbiakban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában