Szektorlabda

2024.09.12. 15:39

Irány az élvonal! Ráduplázik a Komló

Kvanduk Bence

Forrás: DÖKE Komló

Az biztos, hogy ezt és a következő idényt is arany betűkkel vésik be a komlói szektorlabdázás történetébe, hiszen a DÖKE Komló NB I.-es, címvédő együttese 7 ponttal vezeti az élvonal küzdelmeit, míg a második vonalban szereplő gárda kivívta a feljutást. Így a helyi gombfoci történetében először fordul elő, hogy két elsőosztályú csapata is lesz a városnak.

Remekül indult tavasszal a DÖKE Komló II. idénye, hiszen az első fordulót veretlenül az élen zárta, igaz, így is csak egy pont volt az előnye. Az őszi fordulóban ezt ugyan nem sikerült megtartani, de másodikként befutva jogosulttá vált az együttes az élvonalba lépésre.

Már a második kört megelőzően biztos volt, hogy a baranyaiak mellett a Mundial és a Szeged pályázik joggal a két feljutó helyre. Az első játéknapot követően még változatlan volt a tabella, hiszen a Mundial és a Komló II. is megnyerte mind az 5 mérkőzését, a Tisza-partiak ugyanakkor értékes pontokat hullajtottak.

A másnapi rangadókon aztán a Szeged II.-vel szemben alulmaradtak a komlóiak (7-9), de ezzel a helyüket nem vesztették el. A következő két győzelmével pedig bebiztosította feljutását az együttes. Az utolsó találkozón már csak a bajnoki cím sorsa volt kérdéses. A tavaly még az élvonalban szereplő Mundial felül tudta múlni a fáradó Komlót, de Takácsék így is történelmet írtak az ezüsttel, illetve az osztályváltással.

A csapat névsora: Major István, Takács Lajos, Trischler Róbert, Balla Antal, Kelemen Zoltán és Gyozsán Zoltán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában