Labdarúgás

2024.08.11. 21:05

Kapufás bombával törte át a Misleny a Honvéd védelmét

A labdarúgó NB II 3. fordulójában a bajnokságot két hazai döntetlennel kezdő HR-Rent Kozármisleny megszerezte első idei sikerét. A gólra sokáig kellett várni, de Kirchner bombája, majd Horváth Péter találata talpra ugrasztotta a Kispest ellen a hazai drukkereket.

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

Igyekezett a Budapest Honvéd már az első percekben meglepni vendéglátóját, a HR-Rent Kozármislenyt, de Medgyes nem járt sikerrel. Ugyan az első félidőben szinte végig mezőnyfölényben volt a vendég együttes, a hazaiak kontráiban is megvolt a veszély. Ennek ellenére egyik csapat sem találta meg azt a repedést a másik védelmén, amivel át lehetett volna törni a falat. Azokat a labdákat, amik eljutottak a kapuig, könnyűszerrel összeszedte Lékai és Gyetván.

A szünetben Pinezits Máté, a hazaiak vezetőedzője szerkezetet váltott, míg Csertői Aurél, a vendégek mestere csere mellett döntött. Az átalakításokat követően a Kozármisleny jobban tartotta meg a labdákat, s veszélyesebbé is vált. A Kispest támadóit inkább Horváth Dánielék hozták helyzetbe, semmint a csapattársaik. Lőrinczy távoli lövését számítva nem is kellett Lékainak nagyobbat védenie.

A mérkőzés utolsó harmadában már egyértelműen a Misleny játszott fölényben, s ennek a 76. percben egy szögletet követően meg is lett az eredménye. Kirchner bombázott félfordulatból pazar gólt a vendég kapuba. A keresztlécről csapódott a labda a vonal mögé.

A találat még nagyobb önbizalmat kölcsönzött a vendéglátóknak, s tovább rohamoztak a három pont bebiztosítása érdekében. Ez pedig sikerült is. A felezőnél Horváth Dániel harcolt meg keményen a labdáért kétszer is becsúszva, majd Horváth Péterhez passzolt. A támadó nagyszerű ütemben ugratta ki a jobb oldalon Kócs-Washburnt, akit a tizenhatoson belül elkaszált egy védő, de így a labda Horváth Péterhez került, aki a kapuba lőtte azt, hiába ért bele Gyetván. 

HR-RENT KOZÁRMISLENY–BUDAPEST HONVÉD FC 2–0 (0–0)
Labdarúgó NB II., 3. forduló. Kozármisleny, Kozármislenyi Stadion, 1100 néző. Vezeti: Gaál Ákos (Ország Péter, Ring Kevin)
KOZÁRMISLENY: Lékai – Vajda R., Horváth D., Turi (Debreczeni, 71.) – Beke (Kócs-Washburn, 59.), Nagy E. (Gajág, 85.), Major S., Kiss B. (Cipf, 71.) – Schuszter (Daru, 85.), Kirchner – Horváth P. Vezetőedző: Pinezits Máté
HONVÉD: Gyetván – Pauljevic, Ene, Szabó A., Benczenleitner – Keresztes N. (Sigér Á., a szünetben), Nyitrai (Kocsis G., 84.), Lőrinczy (Vernes, 77.) – Kerezsi, Holman, Medgyes Z. (Krajcsovics, 77.) Vezetőedző: Csertői Aurél.
Gólszerzők: Kirchner (76.), Horváth P. (90+1.).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában