Kosárlabda

2024.05.29. 10:01

Legyőzhetetlenek: történelmet írtak a pécsi iskolások, zsinórban harmadszor értek fel a csúcsra

Móga Richárd

Forrás: Diákolimpia

Aranyérmet szerzett a pécsi Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium Hódmezővásárhelyen, a IV. korcsoportos kosárlabda országos döntőjén, ahol közel kétszáz fiú és lány versenyző vett részt a sportági csúcseseményen.

Országszerte 231 együttes kezdte el a korcsoportban a két nemben a küzdelmeket, ez a szám pedig huszonhárommal több, mint a tavalyi esztendőben. Az országos elődöntőket követően a legjobb 8-8 csapat jutott be a hódmezővásárhelyi országos fináléba. Vas vármegyéből két iskolának is sikerült fiúcsapatot kvalifikálni, de kiemelendő még a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, amelynek fiú- és lány csapata is eljutott a legjobbak közé. Mindenesetre a végeredményt tekintve a dél- és nyugat-dunántúli csapatok vitték a pálmát, rajtuk kívül csak egy budapesti és egy miskolci brigádnak sikerült dobogóra állnia.

A fiúknál a pécsi alakulat háromból három meccset nyerve csoportelsőként végzett, a keresztjáték során pedig az Oroszlány elleni próbatétel gyakorlatilag semmilyen problémát nem jelentett (60–20). Érdekesmód a fináléban is elmaradt az izgalom, ugyanis a Pécs könnyed győzelmet aratott a Körmend ellen is (26–61). A Diákolimpia története során ebben a sportágban, illetve korcsoportban még egy hazai iskolának sem sikerült egymást követő három évben elhódítani a bajnoki címet. Nos, a pécsieknek ez sikerült.

Nem is csoda tehát, hogy az „All-Star” csapatba két baranyai fiú is bekerült, Marokházi Levente és Inalegwu Noel személyében. Ráadásul Lukács Zoltánt választották meg a legeredményesebb testnevelőnek.

A lányoknál a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda bizonyíthatott a legjobbak között. A csoportküzdelmek során a Miskolc ellen lehetett ünnepelni, plusz a Mezőberény elleni keresztjáték során is sikerült diadalmaskodni, azonban az ötödik helyért zajló csatát elbukta az együttes a Göd ellen, így hatodikként végzett a Pécs ebben a nagyon erős mezőnyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában