Kézilabda

2024.05.29. 14:39

Eloszlott a kék füst: kinevezték a Komló edzőjét

Kvanduk Bence

Fotó: Fülöp Ildikó

Két jó hírrel is szolgált a szurkolók számára a Carbonex-Komló férfikézilabda-csapata. Egyfelől Katzirz Dávid klubigazgató és Szögi Balázs ügyvezető megegyezett egy kőkemény balátlövővel, másfelől az is eldőlt, hogy ki veszi át Marosán György távozását követően a vezetőedzői feladatokat az NB I.-es alakulat élén.

A pályán a jövőben a 33 esztendős, 202 centi magas Borsos Tamás tolja majd a bányász csilléjét, míg a vonal mellől György László irányít majd.
A játékos az 5. helyen végző Csurgót hagyja el a Bányász hívására, legnagyobb sikereit is ott érte el, de korábban volt a Cegléd és a Dabas kézilabdázója is, illetve a magyar válogatott mezét is többször magára öltötte korábban.

A rutinos szakvezető legutóbb a Balatonfüred együttesét irányította, ahol 4 esztendőt töltött el. Ez alatt harmadik, negyedik, ötödik és nyolcadik helyen zárt a gárda, illetve egy Magyar Kupa bronz is összejött az évek során.

– Óriási megtiszteltetés és öröm, hogy a Komló vezetőedzője lehetek – fogalmazott György László a klub bejelentésében. – Ahogy a vezetők felvázolták a célokat, azokkal egyből azonosulni tudtam. Azt is tudom, hogy a komlói tábor, a közönség országosan elismert, hatalmas szívvel buzdítja a csapatot, ez erőt kell, hogy adjon a céljaink eléréséhez. Annyit még el szeretnék mondani, hogy Komló, mint város nem ismeretlen előttem. Édesapám 19 évesen itt kezdett dolgozni a bánya kötelékében, majd innen is ment nyugdíjba. Gyerekként átélhettem a bányásznapok hangulatát, ezért is külön öröm, hogy itt lehetek.

A csapat felkészülése július 15-én kezdődik majd el a következő idényre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában