Labdarúgás

2023.08.25. 12:00

Folyamatosan jönnek a PMFC-hez válogatottmeghívók

Kvanduk Bence

Fotó: Kurdi Jószef/PMFC

Folyamatosan érkeznek a válogatottbehívók a PMFC-hez, ami azt is mutatja, jó munka folyik az utánpótlásnevelés terén. Az elmúlt időszakban Bukovics Andrást keresték az U19-es válogatotthoz, aki az NB II.-es keretben is bizonyít hétről hétre, illetve korábban Váradi Márton az U16-osokkal készülhetett. Az egy évvel fiatalabbak közé Kilvinger Levente, Tóth Miklós, Tímár Dávid és Gyánó Marcell kapott meghívást. 

A női akadémisták közül Bolboaca Karina utazhatott korábban a román U19-es kerethez, most pedig a magyar válogatott részéről érkezett meghívó. A korosztályos válogatottunk augusztus 27. és 30. között vesz részt felkészülési edzőtáborában, Telkiben, ahol két pécsi akadémistára számítanak: a PVSK elleni Magyar Kupa-meccsen duplázó Égi Barbara ott lesz az összetartáson, Gyánó Lili azonban sérülés miatt kénytelen kihagyni az edzőtábort. 

A fiatalabbak is felhívták már magukra a figyelmet. A magyar lány U15-ös válogatott tagjai augusztus 28. és 30. között találkoznak Telkiben. A PMFC akadémiáját három növendék képviselheti: Szabó Rebeka, Sörös Olívia és Szabó Lili, míg Hollósi Eszterre biztonsági tartalékként számít a szövetségi edző. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában