gombfoci

2020.07.01. 16:26

A fiatal Turi Zsolt is „pályára lépett”

Címkék#gombfoci

A Baranyai megyeszékhelyen játszották le a klasszikus gombfoci „Európa-bajnokság” régiós selejtezőjét, amelyet Németország, azaz Nagy Attila nyert meg.

Sz. D.

– A járványhelyzet idején nem volt lehetőség nagy létszámú versenyek szervezésére, s ekkor pattant ki az egri Mészáros Attila fejéből az ötlet, hogy rendezzük meg ezt a tornát, amelynek a lényege, hogy az ország különböző pontjain kisebb létszámú csoportokban mérik össze a tudásukat a játékosok, majd a selejtezők győztesei júliusban, a nyolcas döntőben csapnak össze a bajnoki címért. Mindezt egy Európa-bajnokság köntösében, egy-egy európai ország szövetségi kapitányaként tehetik meg – tudtuk meg a szervezőktől.

A pécsi helyszínt Csete Sándor biztosította, remek körülményeket teremtve a versenyzőknek. Az esemény díszvendége a PMSC egykori kiváló labdarúgója, Turi Zsolt volt, aki csillogó szemekkel vizsgálta meg a saját ifjúkori arcképét viselő gombfocijátékost.

A torna fordulatos meccseket hozott. A Kecskemétről érkező Nagy Attila kiemelkedett a mezőnyből, a maximális 30 pontból 25-öt zsebelt be. A Második helyen San Marino (Tóth László, Budapest) végzett, a dobogó harmadik fokára pedig a házigazda Írország (Csete Sándor) állhatott fel. A negyedik Hollandia (Szabó Balázs, Szigetszentmiklós), az ötödik Franciaország (Juhász Leonard, Diósd), a hatodik pedig Norvégia (Németh Tamás, Szeged) lett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában