Múltidéző: sokat vártunk a méltó megemlékezésre - galéria

Korábban ugyanis a szovjet vezetés, illetve a helyi szinkronhangjaik nem nézték jó szemmel, hogy olyanokra emlékezünk lehajtott fejjel, akik éppen a Vörös Hadsereg ellen harcoltak.

A háború után Magyarország a szovjet érdekszférába került, és az új szocialista hatalom a háborút a „felszabadulás” narratíváján keresztül értelmezte. Ennek megfelelően a háborús emlékművek főként a szovjet katonák dicsőítésére és a fasiszta ellenállásra koncentráltak.

A szocialista rendszerben a háború utáni emlékezetpolitika szigorúan szabályozott volt. Azok a magyar katonák, akik a német oldalon harcoltak, nem számítottak elismerésre méltó áldozatoknak. A rendszer inkább az antifasiszta harcosokat és a munkásmozgalom hőseit emelte ki. Ráadásul a második világ#háború bizonyos aspektusai, különösen a magyar honvédség tevékenysége és a keleti front eseményei tabutémának számítottak. Azok, akik ezeket az eseményeket vagy az elesett magyar katonákat megemlékezéssel szerették volna felidézni, gyakran cenzúrával, megfélemlítéssel vagy tiltással szembesültek.

A sajátos gondolkodás aztán hosszú ideig mérgezte a tudatunkat – de azért tönkre nem tette. Úgyhogy amikor végre felemelkedett ez a sorompó, jöttek az emlékművek tucatszám. Ezekből szemezgettünk most – újra csak.