19 órája
Egy elmegyógyintézet falain belülre kalauzolnak minket
Szeptember 12-16. között zajlott a 18. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó a vármegyeszékhelyen. A fesztivál programját a Szegedi Kortárs Balett „Fekete hattyú” című produkciója zárta. Ott voltunk – megírjuk, mit láttunk.
A Szegedi Kortárs Balett „Fekete hattyú” előadása ambiciózus kísérlet arra, hogy az ismert művet új megközelítésben dolgozza fel. Egyszerre merít az eredeti balettből és Darren Aronofsky „Fekete hattyú” című filmjének atmoszférájából, mégis sajátos világban értelmezi a történetet: a 19. század elmegyógyintézeteinek rideg világában.
Fotó: SZB
Bár e kontextus az egyszerűbb megoldásnak tűnhet arra, hogy a mentális betegségek problematikáját mutassa be, az előadás végső soron mégis újszerű, a színpadon ritkán megidézett világba kalauzol.
A produkció olyan kérdéseket boncolgat, amelyek ma is relevánsak: a kilátástalanságot, az emberi küzdelmet a mentális betegségek ellen, és azt a fájdalmas felismerést, hogy az orvostudomány néha tehetetlen az egyén lelki problémáival szemben.
Odette a képzelet és a valóság határán táncol a Szegedi Kortárs Balett előadásában
A történet a „Hattyúk tava” klasszikus meséjét helyezi át a skizofrén Odette (Miriam Munno) képzeletvilágába, aki egy elmegyógyintézet zárt falai között vívja saját belső küzdelmeit. Bár a cselekmény egy 19. századi intézet keretei között zajlik, a főhős küzdelmei ma is ismerősnek hatnak, főként, hogy a mentális egészségért folytatott harc és az orvostudomány eszköztelensége jelenünkben is tapasztalható.
Bár a végkifejlet némileg kiszámítható – Odette végső elmerülése saját hallucinációinak világában elkerülhetetlen –, a rendező-koreográfus duó, Juronics Tamás és Czár Gergely (aki egykor a Pécsi Balettben kezdte pályafutását) érzékletesen mutatják be, hogy a főhős számára az álomvilág nyújt szabadulást a megtapasztalt kínok elől. A valóság és a képzelet összemosódása pedig megrázó képet fest a mentális betegségek kíméletlen természetéről.
Színpadi megoldások és technikai bravúrok
A színpadi megoldások közül különösen említésre méltó a paravánokkal való játék, amely kreatív és látványos elemként jelenik meg. A paravánok mozgása, az elő- és eltűnő szereplők játéka izgalmas dinamikát teremt. Az árnyjáték és a vetítések azonban nem minden esetben érik el ugyanezt a színvonalat: néhol túl didaktikusnak, enyhén alulkomponáltnak tűnnek.
Vitathatatlanul erős pont a táncosok technikai tudása és szakmai professzionalizmusa. A klasszikus balett alapjai végig felfedezhető a mozdulatokban, melyek a kortárs elemekkel kiegészítve olyan dinamikát teremtenek, amely találóan illeszkedik a balett-thriller feszült világához.
A Szegedi Kortárs Balett társulata a pécsi vendégszereplése során látványosan bizonyította szakmai felkészültségét, a táncosok magas színvonalon hozták a rájuk bízott karaktereket, különösen Odette és Siegfried (Francesco Totaro) illetve Rothbart (Czár Gergely) páros jeleneteiben.
Összességében a „Fekete hattyú” élménydús, átgondolt produkció, amely bár néhol kiszámítható, mégis elgondolkodtató és emlékezetes színházi pillanatokat kínál.
