KOVÁSZ

2024.08.11. 07:00

Megnyílnak újra a Pécsi Püspökség kapui a családi fesztiválon

Hamarosan újra megnyílnak a nagyközönség előtt a Pécsi Püspökség kapui - a Pécsi Egyházmegye idén is megrendezi a KOVÁSZ családi fesztivált, ez egész napos rendezvényen izgalmas programokkal várják az érdeklődőket.

Wald Kata

Fotó: Löffler Péter

Izgalmas programokkal, előadásokkal, tárlatvezetésekkel, koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal várja a család minden tagját a Pécsi Egyházmegye családi fesztiválja, a KOVÁSZ - a legkisebbektől a legnagyobbakig minden érdeklődőt szeretettel várnak augusztus 19-én, a belváros szívében, a Pécsi Püspökség helyszínein, a Rózsakerttől a Püspöki Palotáig. 

A program - a Pécsi Egyházmegye tájékoztatója szerint - a Rózsakertben 10 órakor Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntőjével indul, majd azt követően ugyanezen a helyszínen Ringató gyerekkoncert és hangszersimogató várja a legkisebbeket.  A Püspöki Palota kertjében 11.30-tól a Kiskalász zenekar koncertezik,  14.30-kor pedig a Bohóc Brigád - a Malőr Cirkusz előadását láthatja a közönség. A Rózsakertben 15.30-kor a Kalimpa Színház mesekoncertjével folytatódik a program, amit az Apacuka zenekar koncertje követ.  

Mindezek mellett a Rózsakertben arcfestés, kerámia festöde, origami, és gasztronómiai különlegességek lesznek elérhetők, a KincsTárban és környékén kiállítások, múzeumpedagógiai barangolások, székesegyház-makettek építése, íjászat, lovaglás,  állatsimogató, kötélkert, vívás, és tárlatvezetés a kínálat. 

A Magtár Rendezvényházban a robotikáé lesz a főszerep, a Püspöki Palota kertjében pedig népi játékok, ugrálóvár, kézműves foglalkozások, tűzoltósimogató is várja a családokat. A Püspöki Palotában a Pécsi Egyházmegye közösségeivel való találkozásra nyílik lehetőség, a Dóm tér pedig termelői piacnak ad otthont, ahol pékműhely is nyílik.

A Pécsi Egyházmegye közlése szerint a fesztivál részeként ingyenes tárlatvezetések indulnak 11.30-kor és 15.30-kor a Püspöki Palotában, 10-kor és 14 órakor a Püspöki KincsTár látogatására nyílik lehetőség, 10.15-kor és 11.15 - kor pedig a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár Klimo-Unikumok című kódexkiállítása és a könyvtár épülete tekinthető meg. A fesztivál részeként 10, 11 és 12 órai kezdettel az Egyházmegyei Levéltárban csoportos látogatás (20-20 fő) keretében lesz megtekinthető a székeskáptalan levéltára, valamint két időszaki kiállítás: Cserháti József (1914–1994) pécsi megyéspüspök, valamint a Pécsi Pius Kollégium (1912–1948/1950) anyaga.

- A KOVÁSZ Fesztivál minden programja ingyenesen látogatható és eső esetén is megtartják - közölte a Pécsi Egyházmegye. 

 

 

 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában