Show

2024.08.09. 09:00

A Ki mit tud? lesz a témája a siklósi éjszakai lovas előadásnak

Tóth Viktória

A Puskás Lovastanya Gyermek Lovas Színháza idén is készül éjszakai lovas előadással. Augusztus 24-én, este 21 órakor kezdődik a siklósi Puskás Lovastanyán a rendezvény, immáron második alkalommal. Az előadás témája az 1970-es évektől megrendezett televíziós show-műsor: a Ki mit tud? lesz. Az idei évben a lovastanya tagjain kívül a produkcióban részt vesznek énekesek, táncosok, de lesz bűvész és tűzzsonglőr bemutató is. A szervezők elmondták, ez egy koreografált előadás, mely azt a hangulatot hivatott tükrözni, mintha valaki tényleg ott ülne nézőként a 70 -es évek kellős közepén, nem egy tényleges tehetségkutató. Az előadás megtekintése díjmentes, viszont a helyszínen bárki támogathatja a produkciót.

A lovasok és a Siklósi Vár gyönyörű összhatásban
Fotó: Puskás Zoltán

– A lovas színház ötlete már évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem – mondta Puskás Zoltán, a tanya névadója. – A Siklósi Hagyományőrző Egyesületet 2009-ben alapítottuk, és már akkor is az volt a terv, hogy egy olyan komplex produkciót rakjunk össze, amiben van lovaglás, zene, tánc, és később akár fények is. Akkor ez még mind csak álom volt... Célunk, hogy évről évre olyan előadásokat hozzunk létre melyek a környéken egyedülállóak, és megmutatják például a fiatal lovasoknak, hogy ez is lehet egy alternatíva ha valaki lovakkal szeretne foglalkozni. Az előadás játékideje nagyjából 1,5 óra lesz, várunk mindenkit szeretettel.

A Siklósi Hagyományőrző Egyesület az év további részére is készül programokkal. Az október 6-i városi megemlékezést az egyesület rendezi a Siklósi Várban, és a december 6-i városi mikulást is ők szervezik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában