Négy pécsi festőművész, akik Auschwitzban vesztették életüket (videó)

A négy pécsi festőművész képeit már 2014-ben bemutattak, most azonban több új elemmel bővült a gyűjtemény. A kiállítás vegyes érzelmekkel várja vendégeit: egyszerre teszi láthatóvá ugyanis a bimbózó és az érett művészi munka nyomait, valamint a zsidó művészek tragikus sorsának borzalmát. Hiszen a látogató már annak tudatában lép a galériába, hogy mind a négy festő életét és karrierjét a holokauszt emésztette fel.

Ezt az idén rendezett kiállításon Martyn Ferenc a fasizmus allegóriájaként megjelenő, „A nagy mocsár” sorozat szürreális szörny figurái egészítik ki. Torz szörnyalakjai a középkori katedrálisokban a démoni erőket megjelenítő, egyben a gonosz elleni védelemként elhelyezett groteszk ábrázolásokat, illetve Picasso Guernica-ját is felidézhetik a szemlélőben.
A tárlat termeibe lépve először a villányi születésű, a pécsi orvosi karon végzett Kellermann Emil (1896-1944) festményei fogadnak. A sötét színvilágú, borús hangulatú vásznak mintegy előrevetítik a bemutatót elkerülhetetlenül belengő tragikus hangvételt. 

Láthatunk a pécsi villamoson zötyögő komor asszonyokat, karosszékben, elegánsan felöltözött, önmagának már csak árnyékaként helyet foglaló öreg hölgyet, de egy fiatalabb, öngyilkosságra készülő nőt is. A festő későbbi képein, már a világháború közepette dolgozta fel orvosi pályája során szerzett szívbemarkoló tapasztalatait, torz, keserű, a szenvedésben legyengült betegeket megörökítve. Képeit nézve eszünkbe juthatnak az osztrák Egon Schiele hasonló benyomásokat keltő, az emberi szenvedést és mulandóságot megörökítő, nyugtalanító portréi.

Szakmailag talán az egyik legtapasztaltabb, halálakor a legidősebb festő a Siklóson napvilágot látott Károly Ernő (1892-1944). 

Fischer Péter a Pécsi Zsidó Hitközségnek adományozta az alkotásokat. Helyenként a nagybányai iskola művészeinek stílusjegyeit idéző képein tájakat, városrészleteket láthatunk.

Roder Judit (1920-1944) légies frissességet árasztó képei között láthatunk absztrakt, Joan Mirót és Marc Chagallt eszünkbe juttató festményeket, grafikákat, illetve karakteres portrékat. Még a világot szabdaló háború éveiben is alkotott, amíg megtehette.

A szintén ígéretes tehetségként induló Király Lajos (1921-1944) az 1940-es években készített több világos koloritú festményt. Klasszikus csendéletek, portrék, két jellegzetes önarckép (egy olajfestmény és egy monokróm, Vasarely-t idéző apró grafika) őrzi művészi törekvéseinek emlékét a pécsi múzeumi tárlaton.

A négy pécsi festőművész tárlata mély reflexióra sarkall

A változatos alkotásokat szemlélve, a képtár egyik sarkában felfedezhetünk egy kisméretű, fekete-fehér grafikát.

Az egyszerű, fekete-fehér rajz születésekor, 1937-ben az alkotó mindössze tizenhat éves volt. Az ekkori közhangulatot, az egyre kétségbeejtőbbé váló antiszemitizmust legtöbben már csak egykori források és beszámolók alapján képzelhetjük el. A fiatal, a magasabb eszmék, a művészetek és a filozófia iránt nyitott, érdeklődő, lelkes diák, Király Lajos azonban mindeközben Kant-ról mintáz portrét: arról a gondolkodóról, aki a transzcendentális idealizmus megteremtője, s aki az erkölcsi törvény megmásíthatatlan kötelezettségének szelíd, mégis határozott szószólójaként írta be magát a filozófiatörténetbe.