Bama.hu videó

2024.07.05. 14:02

Felkapcsolódtak a lámpák, elkezdődött a Zsolnay Fényfesztivál (galéria és videó)

Hatalmas tömeg gyűlt össze a pécsi Széchenyi téren július 4-én 21 óra után. Mindenki arra várt, hogy felkapcsolódjanak a lámpák, és elkezdődjön a Zsolnay Fényfesztivál.

Tóth Viktória

Idén már az első napon, csütörtökön, látogatók ezrei voltak kíváncsiak az ország legnagyobb, legismertebb fényfesztiváljára. A Széchenyi térről aztán elindult a tömeg, hogy bejárja a fesztiválhelyszíneket.

fényfesztivál, zsolnay, pécs
Megnyitotta kapuit a 2024-es Zsolnay Fényfesztivál
Fotó: Löffler Péter

A Fény Útja, - Pécs belvárosát behálózó fénykörút - idén is kiemelt élményt nyújt, a művészek idei fő témája a mesterséges intelligencia. A 20 állomás érinti a belváros épületeit, de a tavalyi év után idén is helyszín a Kodály Központ, valamint idei újdonságként bekapcsolódott a Balokány Liget is egy elvarázsolt meseerdő produkcióval, illetve a Zsolnay Negyed is helyszínek között van. Az egyik legnépszerűbb attrakció továbbra is a fényszőnyeggé változtatott Janus Pannonius utca, ahol a fényfestés, mint a graffiti egyik innovatív formája jelenik meg az utcán és a környező épületek falain.

Video Mapping Verseny a Zsolnay Fényfesztiválon

Idén 5 alkotással készültek a szervezők a mindig nagy figyelemmel kísért Zsolnay Light Art Video Mapping Versenyre, s már csütörtöktől lehetett látni az alkotásokat a székesegyház falain. Az idei téma a bűvös kocka, az idén 50 éves Rubik-kocka tiszteletére, a győztest pedig a közönség választja majd ki. 

A fesztiválhoz kapcsolódóan egy különleges program is lesz július 5-én. Zeus Salas venezuelai festőművész, az m21 Galériában látható Street Up című nemzetközi urban art kiállítás alkotója 14.00-24.00 óra között élőben fest a Zsolnay Negyed Látogatóközpontja előtt, a fényfesztivál hangulatára reagálva hozza létre festményét.

A fesztivál programjai és a Fény Útja köztereken bemutatott látványosságai ingyenesen látogathatók, a zárt terekben lévők egy karszalag megvásárlásával tekinthetők meg. A legtöbb helyszín 21.30-kor borul fénybe, de napközben utcaszínházi és újcirkuszi produkciókkal is készülnek. A pontos programrendet, a résztvevő helyszíneket a Zsolnay Fényfesztivál honlapján lehet megtalálni. A Zsolnay Fényfesztivál alkotásai vasárnapi éjjelig lesznek megtekinthetőek a pécsi belváros helyszínein.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában