Múltidéző

2024.06.30. 12:00

Rendkívüli helyzetekben is intézkedtek a határőrök (galéria)

Czeczon Enikő

Fotó: Laufer László

Szent Lászlót választotta védőszentjének a határőség, hiszen az ő nevéhez fűződik a korai magyar határőrizet megszilárdítása és a határvédelem megszervezése. 

Múltidézőnk apropóját pedig az adja, hogy június 27. Szent László napja, valamint a határőrségé. Ilyenkor Püspökszentlászlóra vonultak ki a határőrök, ahol koszorút helyeztek el a védőszent szobrán.

Sokan még emlékeznek arra, hogy milyen is volt határőrökkel találkozni az országokat elválasztó átkelőknél. Bennem már csak az maradt meg, hogy induláskor, félúton és a határ előtt valaki szájából elhangzott a következő kérdés: Elhoztunk minden iratot? 

Baranyában Siklóson és Pécsen volt a határőröknek laktanyájuk, ahol Laufer László fotózott nyílt napon, de éjszakai szolgálatból hazatért alvó őröket is, de az első határőr hölgyeket is lencse végre tudta kapni. Olyan esetek is előfordultak a térségben, hogy határőrzés mellett rendkívüli helyzetekben is mozgósították a határőröket. Ilyen eset volt az 1987-es nagy havazás, amikor a hadsereg mellett őket is bevetették. 

2007 azonban a változás éve volt, hiszen megszűnt a Magyar Köztársaság Határőrsége, ami egy egyedülálló szervezetnek számított Európában, hiszen a legtöbb államban a rendőrség vagy a csendőrség látta el a határőrizetet. Ekkor vonták le a zászlót a Pécsi Határőr Igazgatóságon is, amely az Athinay út 7. szám alatt állt. A határőrök a munkát a rendőrség szervezetén belül folytatták. Összesen 9433 embert számolt a határőrség, de ez a személyi állomány is átkerült a rendőrséghez, amelyből a felkínált beosztást nem fogadta el 932 határőr, a rendőrségnél 390 fő, így 1322-en választották a nyugdíjat.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában