Hősökről zenéltek, s megint szólt a világ legnehezebb zongoraversenye

Ezúttal a Filharmonia Magyarország mesterbérletes koncertjére érkeztek, aztán a közönség egyik meglepetésből a másikba csöppent. Mert már a műsorösszeállítás is szembe ment a évtizedek óta jól bevált módival: az első részben szólt a szimfónia, a másodikban pedig egy operanyitány és egy versenymű. S bár fővárosi zenekarról van szó, azért találhattunk ismerőst a vonósok soraiban: Gyermán Júlia (aki korábban a Pannon Filharmonikusokat is erősítette, és a neves pécsi hegedűművész Gyermán Istvánnak, valamint a PFZ egykori koncertmesterének, Vass Ágnesnek a lánya) ott játszott az első hegedűsök között. A harmadik meglepetést az jelentette, hogy minden fontos szerepben hölgyet láthattunk, hallhattunk. 

Női koncertmesterrel hangolt a zenekar, s női karmester érkezett vezényelni Beethoven III. „Eroica” szimfóniáját. Én úgy hittem, ehhez  a hősi zeneműhöz (eredetileg Napóleonnak címezte a zeneszerző, csak a diktátori hajlamait látván általánosította a hősi főszerepet) jobban passzol egy katonás férfias dirigálás. Ám a valóság rám cáfolt. Az új-zélandi származású, Kanadában élő Gemma New (Ontario mellett a félmilliós lakosságú tengerparti kikötő, Hamilton zenekarának vezető karmestere) filigrán fiatal hölgy létére olyan pattogósan, dinamikusan írányította a zeneművészeket, mintegy őrmester a regrutákat a kiképzésen. Széles mozdulatokkal, határozott tempóban, a karmesteri pálcát szinte varázspálcaként használva, miközben fitness versenyzőket meghazudtoló módon mozgott a pulpituson. Beethoven 3. szimfóniája pedig dübörgött, tele volt erővel, elsöpört mindent, ami ellenállt.

A második részben folytatódott az erőből zenélés, a hősi vonal, az orosz zeneszerző Glinka népszerű operájából, a Ruszlán és Ludmillából adott keresztmetszetet a nyitány, s ennek a zenés darabnak is hős, egy népi vezéralak a központi karaktere. Aztán jött Rahmanyinov 3. zongoraversenye, a fekete ruhás sportlady mellett pedig ellenpólusként megjelent fémflitteres hófehér nagyestélyiben egy magas szőke díva, az orosz származású, de jó ideje Amerikában élő Olga Kern. A zongoraművésznő igazi Rahmanyinov specialista, 17 évesen már megnyerte a Rahmanyinov Nemzetközi Zongoraversenyt, a tengerentúlon pedig azzal lett ismert, hogy több évtized után ő volt az első nő, aki ott állhatott a dobogó legfelső fokán Texas államban a Van Cliburn Nemzetköi Zongoraversenyen. 

Rahmanyinov 3. zongoraversenyét alig egy hete játszotta Pécsett Balázs János a Pannon Filharmonikusokkal, így érdekes összevetést ígért a két előadás. Nos, meglepő módon Olga Kern zongorázása volt sokkal dinamikusabb, erőteljesebb (talán úgy lehetne leginkább jellemezni, mintha az erősítőn magasabbra tekerték volna a basszus hangzást), ugyanakkor nem veszítette el a darab így sem a romantikus jellegét. Viszont jobban elkülönült ennek köszönhetően a szólista és a zenekar játéka, kevésbé együtt, sokkal inkább egymásnak szólt a játék. Mint legutóbb Balázs János játéka kapcsán kifejtettük, ez a világ egyik legnehezebb, és egyben legnépszerűbb zongoraversenye, és döbbenetes nézni, hallgatni, amikor egy ilyen virtuóz, rendkívül sok összetevős kompozíciót gyakorlatilag végig fejből játszik a szólista.

Nos, ez Pécsett mindkét alkalommal így történt, s kiderült az is, hogy így lehet igazán elérni, a hallgatóság érezze, az előadónak a vérében van ez a zene, álmában is kívülről fújná, ismeri minden taktusát, hanglejtését. 

A közönség percekig tombolt az előadás végén, s három ráadás számot is kért a művésznőtől. Nekem pedig most már az az álmom, hogy jöjjön még egy-két világsztár, és mutassák be ők is, hogy értelmezik Rahmanyinov 3. zongoraversenyét. 

Kodály Központ, december 04. 

Mesterbérlet előadás a Concerto Budapesttel

Olga Kern - zongora, vezényelt: Gemma New