Megmérgezte a pénz az embereket, amiért gyilkolni is képesek voltak

Scorsese filmje David Grann azonos című regényén alapul, amely az Amerikai Egyesült Államok egyik szégyenfoltjáról szól. Az 1910-es években az oszázs indiánok olajat találtak földjeiken, és az enyhe kifejezés, hogy rendesen meggazdagodtak. De, mint tudjuk, a pénz egyfajta betegség is, ami miatt a leghitványabb, pénzsóvár embereket vonzotta a területre. Magukénak akarták az olajból származó összeget, amiért bármit képesek voltak megtenni. Csaltak és gyilkoltak. Több indiánt is megöltek, de nyomozás jó ideig nem indult az ügyben, amely országos botrányt kavart és végül az FBI megalakulásához vezetett.

Kezdetben arról volt szó, hogy a nyomozásról fog szólni a film, de a rendező meglátott benne egy másik vonulatot, amely sokkal inkább magával ragadta, emberibb megközelítést igényelt. Így lett a Megfojtott virágból a karaktereket alaposan boncolgató tanulságos, véres mese.

Három fontos főszereplőnk van. Az egyik a helyi iparmágnás (Robert de Niro), aki jó barátságot alakított ki az indiánokkal, befolyásos helyet töltött be az életükben, és úgy tűnt, hogy a légynek sem tud ártani. Azt kell mondanom, hogy nálam nagyon sokan versenyeznek a legjobb férfi főszereplő kategóriában az Oscar-díjért a következő évben, és Robert De Niro az elsők között szerepel, hiszen olyan jól megformálta a karakterét, hogy már az első megjelenésekor kiráz minket a hideg. Egy nyájas ember, akinek szemében ott csillog a gonoszság, és az első pillanattól kezdve tudod, hogy ő nem az, akinek állítja magát. Egyszerűen zseniális. Sok filmet láttam a színésztől, de azt kell mondanom, hogy végre újra érezte szakmájának szenvedélyét.

Scorsese másik bejáratott színésze, Leonardo DiCaprio sem maradhatott ki a szereposztásnál. Ő formálta meg Ernest Burkhartot, akivel kapcsolatban még most is dilemmában állok. Nem tudom eldönteni, hogy ki is ő valójában, milyen is ő valójában. Ő egy végtelenül buta, manipulálható férfi, egy pénzsóvár bűnöző vagy törődő férj, aki képes szeretni? Mindhárom én ott lapul benne, de nem tudjuk, hogy melyik is igaz valójában.

A harmadik főszereplőnk Mollie, akinek megszemélyesítője Lily Gladstone, indián színésznő. Nála egyértelműen érezhető az, hogy ő a mi jó karakterünk, akinek glória van a feje felett. De energiája, az, ami bennünk is tartja a reményt, hogy minden jóra fordul, elkezd halványulni, mert sorra érik a tragédiák családját. Az ő fájdalmán keresztül érezzük a film igazi drámáját, azt, hogy itt nem csak egyszerű gyilkosságokról van szó, hanem életekről, amelyek igazán számítanak. És itt egy lényeges pontja a filmnek: az élet értelme.

Scorsese úgy döntött, hogy a gyilkosságok inkább csak egyfajta háttérként fognak szolgálni a történethez, amivel tökéletesen reprezentálta azt, hogy a valóságban is a háttérbe is szorultak, hiszen nem törődött velük senki, aminek üzenete egyértelműen azt jelentette az indiánoknak, hogy nem mindenki élete fontos, az övék biztosan nem. Egy olyan káoszos világ tárult elénk a több mint három órában, amely bebizonyította, hogy létezett és még most is létezik az, hogy vannak, akik féktelenül garázdálkodhatnak, és nem lesznek felelősségre vonva. A szinte az utolsó pillanatokban megjelenő FBI történet szál is mindezt hivatott alátámasztani.

Zárásként mindenképp meg kell említeni azt, hogy Scorsese egy a filmből igen kiugró zárójelenetet költött alkotásához, ami olyan gondolkodásra késztet, mint Ernest karaktere. Így ennek az akkordnak az értelmezését is rábíznám mindenkire, mert én nem tudom igazán megfogalmazni, hogy mit is gondolok, csak egy a biztos, hogy sok mindent.

A filmet a pécsi Uránia Mozi, a Cinema City és az Apolló Mozi is többször vetíti még az elkövetkezendő napokban, hetekben.