Hiánypótló kötetet mutat be Lantos Ferencről Mészáros Flóra

– Megjelent már könyve Martyn Ferenc és Párizs címmel. Mi vezette arra, hogy a mester tanítványáról, Lantos Ferencről is írjon?

– Gyerekkoromban Lantos Ferenc a szomszéd utcában lakott, édesapám révén ismertem meg. Sokat mesélt természetről, biológiáról, művészetről, és az alkotásait is megmutatta. Művészettörténészként mindig is az absztrakt művészettel, illetve ebben világszínvonalat nyújtó alkotókkal szerettem volna foglalkozni, s az motivált, hogy a szakmai és a szélesebb közönséghez is eljuttassam a nonfiguratív nyelvet. Már az egyetem alatt készültem arra, hogy Martyn munkásságán túl Lantos életművét is behatóbban tanulmányozzam, ám ez a művész halálát követően egy időre félbeszakadt. Pedig Feri is elárulta interjúink során, hogy remélte én kezelem majd az életművét. Sorsszerű, ahogyan visszatalált hozzám ez a feladat, s engem javasoltak szerzőként a pécsi tulajdonosú Zsdrál Art Lantosról készülő kiadványához, akik szabad kezet adtak a munkához.

– Miért kifejezetten az absztrakt művészet felé orientálódott? A fiatal művészetrajongóknak általában nem ezek a képek ragadják meg a fantáziájukat.

– Szerencsés vagyok, ugyanis már gyerekként Paul Klee reprodukciók díszítették a szobám falát, szüleim a pécsi Vasarely Múzeum mellett a franciaországiba is elvittek, az itt látottak korán magukkal ragadtak: gyerekként anyanyelvem lett az absztrakció. A nonfiguratív művészet valódi megértése hasonló egy idegen nyelv elsajátításához: eleinte nehezebben megy, kevesebb a referenciánk az értelmezéshez, majd egyre inkább belejövünk. A nemábrázoló megközelítésen belül százféle különböző irányzat van, és sokan eleinte negatívan közelítenek ehhez a művészetfelfogáshoz, mert nehezebben érthető, ám ha valaki megismeri az alapokat, mint egy nyelvnél, akkor már egyik irányzat sem lesz idegen számára. Ez a gondolkodásmód nem a látványt imitálja, hanem az amögött rejlő tartalmat próbálja összefoglalni, így igen széles tartalmi mezsgyén mozog. Az én célom az, hogy az egyetemi oktatáson, kiálltásokon és könyveken keresztül a szakmai és a szélesebb közönséghez is eljuttassam a nonfiguratív nyelvet.

– Hogy látja, miben áll Lantos Ferenc művészetének egyedisége?

– Lantos munkássága azért is izgalmas, mert ő nem a természetből redukálja a formákat, nem is csak önmagukban működő geometrikus alakzatokkal játszik, hanem azt láttatja, hogy ezek az formák a világban mindenhol fellehetőek, így a kör maga, legyen az a nap, a virág, vagy éppen egy óra. Észrevett egy teremtett rendet a világban, ez tükröződik alkotásaiban is. A realitásban megtalálható geometrikus elemekből pedig számos esetben olyan művet kreált, amely egészében általa teremtett, például köregységekből áll, de mégis a természetbeninek tűnik, akárcsak a tulipános művei. A látványon túli, a világ működése izgatja. Lantos művészete olyan élményvilágba kalauzol el, ahol a szemlélő is felteszi magában a kérdést, hogy miként épül fel a világ, mi is maga a teremtés és mik az egyes dolgok, folyamatok közötti összefüggések. Ez egy sokkal magasabb tartalmi szint, mint amelyet elsőre gondolnánk.

– A „teremtett rend” felfogás egészen messzire visszavezethető, hiszen már a középkorban és a reneszánsz művészetben is megjelent.

– A rend fontossága már az ókorban is jelen volt, innen gondolta újra a reneszánsz. Azonban, míg a reneszánsz emberközpontú világkép talaján állt, addig Lantos szemléletének centrumába nem maga az ember, hanem a természet, azaz a teljes környezetünk működése került. Azaz sokkal komplexebben gondolkodott, a teremtett rend részeként határozta meg az embert, ez maga a világ alaplogikáját jelenti − az ő esetében ez isteni teremtésre vezethető vissza. Számára a megélt tapasztalat azonos a természet működésével (nem látványával), és ez elemeire bontható le a művészetben. Feleségével, Apagyi Máriával ennek mentén dolgoztak ki egy zenei-vizuális alapokon nyugvó nevelési módszert és alapították meg a Martyn Ferenc Szabadiskolát Pécsett. A könyv azt is megvilágítja, hogy Lantos látásmódját nem csupán a képzőművészeten és az oktatáson keresztül terjesztette, de a „nevelés” kiterjedt az építő-és környezetművészetre is. Sőt mindezt a szocializmusban vitte véghez, annak elszigeteltsége közepette. Úgy jutott el magától a zománcaival, az épületfrízeivel, (például az egykori pécsi DÉDÁSZ-fríz), a land art műveivel (a Tettye-parkban installált) a világtrendekkel megegyező szintre és formanyelvre, hogy nem ismerhette a nemzetközi, főleg amerikai mintákat a kor politikai viszonyai miatt. Egészében egyedülállót alkotott, mindezt a tiltott absztraktok korában. Ha nem is a világképe, de a matematikai, interdiszciplináris nézete beleillik nemcsak a 20.századba, de a művészet globális történetébe, a reneszánszéba is.

– Hogyan mutatja be mindezt az újonnan megjelent könyvben?

– A könyvben elsőként nemzetközi kontextusba helyezem az életművét és rávilágítok erre az egyedi elméletre, ám kerülöm a direkt értelmezést, s arra is meginvitálom az olvasót, hogy a látottak fényében a saját környezetét is új szemmel figyelje meg. A köteten Herr Ágnes grafikussal dolgoztunk s az eredmény vizuális értéket, dísztárgy jelleget is képvisel, eddig itthon soha nem alkalmazott látványelemekkel, amelyeket azért álmodtam meg, hogy már a könyvet a kezébe vevő szemlélő már az elolvasás előtt megbarátkozzon a nonfiguratív művészettel. Így a pauszpapír bevonásával nyomon lehet követni, hogy a különböző körnegyedekből milyen eltérő formavilágot épít fel a művész.