A Moulin Rouge kulisszái mögött, fülledt bordélyházi pillanatok tanújaként alkotott Lautrec (videó)

A francia művész kőnyomatos plakátjaival a szecesszió egyik legjellegzetesebb egyéniségévé vált, akinek munkáit saját korának kritikusai és egyes megrendelői is megosztónak találták. A minimalista, mégis élethű ábrázolásaiban néhol Degas hatásait is felfedezhetjük, plakáttervei Alfons Muchát is eszünkbe juttathatják, Lautrec képeit dinamizmusuk, színviláguk és karakteres alakjai azonban összetéveszthetetlenné teszik.

A kiállítás anyagát tanulmányozva nem csupán a századforduló párizsi éjszakáiból kapunk ízelítőt, hanem közelebb kerülhetünk egy megtépázott emberi lélek élni akarásának megértéséhez. A genetikai eredetű csontbetegségben szenvedő művészt, aki problémájából kifolyólag mindössze 152 centiméter magas volt, apja megvetette szokatlan megjelenése miatt, csak édesanyja tartott ki mellette, akivel egész élete során szoros kapcsolatot ápolt. Kritikusai gyakran értetlenül álltak művészete előtt, melyet ma már nagyszabású tárlatok közönsége előtt mutatnak be elismerően. A kiállításon bele­gondolhatunk abba, hogy a külseje miatt szégyenkező, az alkohol időleges enyhülést ígérő bűvkörébe menekülő művész miért a századfordulón amúgy is népszerű bordélyházakban és a kétes hírű táncosnők, művészek körében keresett menedéket. A képeket kiegészítő szövegekben olvashatunk is arról, hogy ebben a közegben nem félt az őt megvető, elítélő, furcsálló pillantásoktól.

Képeiről visszaköszön a mámor, a csillogás, ugyanakkor egyfajta mély, ki nem mondott fájdalom is, amely a megjelenített karakterek számára sem lehetett ismeretlen. A fényszórók kialvása és a kabaré harsány dallamainak, a felfokozott nyilvánosházi pillanatok elcsitulása után a vendégek elégedetten térhettek haza, a színházi kulisszák mögötti és a fülledt szobákat betöltő magányt, furcsa kívülállást, szégyent, a mardosó szeretet- és elfogadásvágyat azonban már nem mindenki élte át – Lautreckel karöltve a valóságnak ezt az árnyalatát is megtapasztalhatjuk.