Szabó Zsolt megmutatja a király arcát

– Mi a fő célja a dráma oktatás során?

– Saját drámatanáromtól, Szász-Mihálykó Mária inspirált arra, hogy átadjam a fiataloknak azt, amit kaptam a székelyudvarhelyi diákszínjátszó csoportban. Ott derült ki, hogy korábbi terveimmel ellentétben kevésbé az informatikában, inkább a színészetben vagyok jó. A tanítás során azt tartom szem előtt, hogy a drámajáték a fiatalok lelkére hat. Legfőbb célja egy közösség, egy biztonságos közeg létrehozása, ahol önmaguk lehetnek és fejlődhetnek, önbizalmat, kommunikációs és kapcsolatépítési készségeket szerezhetnek, amelyeket későbbi életük és munkájuk során is kamatoztathatnak.

– Átélt alakítást nyújtott II. Lajos szerepében. Hogyan érintette a feladat?

– Nagy hatást gyakorolt rám a szerep. Korábban nem volt sok kapcsolódási pontom Lajoshoz, a történelmi háttér megismerése során azonban sok újat megtudtam az uralkodó személyéről és a mohácsi eseményekről. Lenyűgözött, mennyire izgalmas és szövevényes a történet, pedig ez nem a Gyűrük Ura, hanem a valóság. Rájöttem, hogy Lajos egy tragédia hőse volt, óriásit nőtt a szememben, nagyon megszerettem a személyét. A darab fontos üzenete, hogy akkor válunk felnőtté, amikor képesek vagyunk a nehéz helyzetekben is döntést hozni, s felelősséget vállalni a következményekért.

– Tudott azonosulni a szereppel? 

– Igen. A diploma megszerzése után rögtön Pécsre, egy addig kevéssé ismert közegbe kerültem, ami kezdetben nem volt könnyű. A karantén alatti bezártság idején én is átéltem azt az egyedüllétet, amit a király, és sokszor feltettem magamnak  a kérdést, amivel ő is nap mint nap szembesült: vajon elég jó vagyok? Lajoshoz hasonlóan én sem szeretem az agressziót, inkább a tárgyalás, a kommunikáció híve vagyok. 

– Mit gondol, az előadás segíthet a történelmet közelebb hozni a nézőkhöz?

– Számomra azért is volt jó ezzel a témával foglalkozni, mert egy magyar királyról szól, akiről az iskolában eddig keveset tanultunk. Az előadás segít, hogy ez ne felszínes megemlékezés legyen, ugyanis nem csak azt nézzük, mi történt, hanem elsősorban azt, hogy hogyan történt. Tetszett, hogy a darab a történelem emberi oldalát tárja elénk, reflektálhatunk arra,  milyen ember lehetett Lajos, így segít átélni a történteket. Erdélyi magyarként különösen fontosnak tartom, hogy valóban át tudjuk élni azt, amire emlékezünk. Nálunk például egy március 15-i megemlékezés azzal jár, hogy a város, amelyben kitűzik a magyar zászlót, kockáztatja, hogy az állam megbüntetheti ezért. Nehezebb ott magyarnak lenni, ahol minden nap meg kell küzdeni érte. Számomra azért is esik jól, hogy ez az előadás egy magyar királyról szól, mert ha csak egy kicsit is fel tudja kelteni a fiatalok érdeklődését a magyar történelem iránt, vagy közelebb hozza hozzájuk az eseményeket, eléjük állítva egy olyan hőst, akire büszkék lehetnek, akkor már megérte a sok munkát.

– Hogy képzeli a jövőjét, hol látja magát öt-tíz év múlva?

– Nincs konkrét tervem, ott tudom elképzelni az életemet, ahol jól érzem magam. Szeretek spontán lenni, a jelent megélni és jelenleg nagyon jól érzem magam a helyemen. Sikerült felfedeznem Pécset, kialakítani a baráti körömet is itt. Szeretnék minél több élményt, tapasztalatot szerezni – erre biztatom a tanítványaimat is.

József Attila is megihleti

Szabó Zsolt 1997-ben született Székelyudvarhelyen, az ottani Vitéz Lelkek diákszínjátszó csoport után Marosvásárhelyen végzett bábszínész szakon. Az egyetem alatt ismerkedett meg Czéh Dániellel a Bóbita Bábszínházból, többször járt Pécsen is, 2019 nyarán az Escargo Hajója társulatához szerződött színészként, mellette ennek társintézményében, az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskolában oktat. Februárban mutatták be főszereplésével a II. Lajos monodrámát. Szereti a filmeket és a könyveket, jelenleg épp a Gyűrük Ura sorozatot olvassa. Kedvenc költője József Attila, aki ebben a drámában is visszaköszön.