Molnár Piroska, a POSZT díszvendége vallott egész életét végigkísérő szerelméről

Úgy kezdődött, hogy édesapjával, a putnoki kastély kertészével soha nem találkozott. Apját ugyanis elvitték 1945-ben málenkij robotra, ahonnan soha nem tért haza, s csak levélből tudta meg, hogy kislánya született.

Szeged mellett, Kunágotán cseperedett, de már hároméves korától színésznőnek, operettprimadonnának készült. Mint kiemelte, akkoriban a Szegedi Színházban a börtönből szabadult Kiss Ferenc volt a sztár, akinek arra is engedélye volt, hogy egyedüliként biciklizhetett a korzón.

Elsőre felvették a Színművészetire és mosolyogva jegyezte meg, ha nem így történt volna, akkor most valahol francia-magyar tanár lenne, mert erre a szakra is felvették. Koltai Robi, Venczel Vera voltak többek között az osztálytársai, s minden este színházba jártak, volt olyan darab, amit harmincszor is megnéztek. Eleinte pedig nem könnyen boldogult a fővárosban, megtörtént, hogy valakit egy órán át várt az opera helyett a bazilika előtt.

A főiskolán sok minden eldőlt, ami meghatározó volt a pályájára. Gábor Miklóssal is ott találkozott először, s amikor első ízben ment filmforgatásra, tőle kérdezte, hogy mire ügyeljen. Ezt a választ kapta: – Ha lát valahol egy széket, üljön le rá, mert a forgatás egy nagy várakozás, és ha nem ül le, leül más!

Főiskolásként kiválasztották szerepelni az első táncdalfesztiválra is, de kiderült, nem ez a műfaja. Mindig szeretett énekelni, ám ez megmaradt műkedvelői szinten, annak ellenére, hogy Eötvös Péter zeneszerző volt a férje. Hozzátette, amikor párját a munkája külföldre vitte, még hét évig működött a távházasság, de aztán kölcsönösen föladták.

A Szegedi Nemzetiben kezdte a pályát, de a nagy áttörés Kaposvárhoz kapcsolható, ahol a régi évfolyamtársakkal játszhatott, dolgozhatott együtt. Hét nagyszerű év volt ez elsőre, majd a fővárosi Nemzetibe költözött át a csapat, közben alapítója lett a budapesti Katona József Színháznak, majd visszatért Kaposvárra, ahol így összesen 25 évet játszott.

Napjainkban a Thália Színház művésze, ahol még 74 évesen is három premiere lesz, különböző helyeken pedig együttesen 12 előadása megy. A Bors néniben például 28 éve főszereplő, amiről így vélekedik: „Jó lenne még 80 évesen is Bors néni lenni, mert ezt a szerepet eredetileg éppen 80 éves hölgyre írták!

Negyedszázadon át játszott a nagy csapatban

„Kaposváron az volt a jó, hogy a színészház ott volt a színház mellett. Reggel átmentünk és ott voltunk éjfélig. Másrészt mindenki egyet akart, és semmi más dolgunk nem volt, mint hogy minél jobban csináljuk, amit annyira szeretünk. Nagyon illett erre az időszakra Goethe mondása: amit az ember belül nagyon elhatároz, az előbb-utóbb kifelé is megmutatkozik. Ez megtörtént, híre ment, s jöttek az országból mindenhonnan megnézni. Volt olyan évad, hogy a klubban ott volt a hazai művészvilág, mert ez a siker vonzotta a képzőművészeket, az írókat is. Rengeteg nagy szerepet eljátszhattam, csak Ascher Tamással 18 közös előadásom volt. Vissza pedig nem adtam soha semmit, mert a szerződésem úgy szólt mindig, hogy a szerepeimet a legjobb tudásom és a rendező utasításai szerint kell eljátszanom. Ezt pedig mindenkor nagyon komolyan vettem.”