Bama.hu videó

2024.08.07. 19:00

Mezőgépnapok: idén az innováción a fókusz (galéria és videók)

Augusztus 7-én és 8-án tartják a Szentlőrinci Mezőgépnapokat, csütörtökön délelőtt tíz órakor rajtolt el a rendezvény. A megnyitó beszédekben szó esett az innováció fontosságáról, amelyre most minden gazdának érdemes odafigyelnie.

Jusztin Levente

Elsőként Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója beszélt a rendezvény kiemelt szerepéről. Rengeteg civil szervezet összehangolásán dolgoznak, hogy az innovációs lehetőségek segítségével a vidéki élet fejlődhessen. Beszédében hangsúlyozta, nem érdemes senkinek sem feladnia a vidéki életet a városiért, mivel valahol a magyarság gerincét mindig a vidéki emberek jelentették.

innováció, mezőgazdaság, Szentlőrinci Mezőgépnapok
Az innovációra helyezik a hangsúlyt a mezőgazdaságban
Fotó: Laufer László

A problémákra az innováció jelenti a megoldást

Rittlinger József, a NAK Baranya Vármegyei Igazgatóságának elnöke köszönetet mondott a szervezőknek, mivel egyre nagyobb szükség van a rendezvény megszervezésére. Mint kiemelte, a jelen kor mindennapi kihívásaira egy ilyen szakmai fórumon kaphatunk választ, hogyan tartsák a lépést a mezőgazdaságban dolgozók az időjárás okozta problémákkal, illetve a jogszabályi korlátozásokkal. A kulcs az innováció, a fejlődés, mivel tapasztalatai szerint aki nem újít, az lemarad.

Rittlinger József és Horváth Zoltán, a Baranya Vármegyei Kormányhivatal főispánja is megemlítette, hogy a sok Európai Uniós szabályozás egyáltalán nem gazdaorientált. 

– Kihívásokkal teli minden innovációs lehetőség megragadása, de ebben az állam is segít. A támogatáspolitika fontos eleme a mezőgazdaságnak a kormány szerint, ezért bátorítják a gazdákat a fejlesztésre

 – emelte ki a főispán. – A hatékony termelést nem lehet biztosítani a szabályozások miatt. Luxus manapság nem reagálni az éghajlati változásokra, az új technológiákra. Ezért vállalta magára a magyar kormány agrárpolitikai költségvetés 80%-át a meglévő uniós támogatás mellett. Ez az arány példátlan, ezért mindenkit biztatunk a lehetőségek kihasználására – tette hozzá. 

A nehézségek ellen becsüljük meg a hazai termékeket

A jelenlegi háborús helyzet vezetett oda, hogy az ukrán gabona kiszorította a magyar termékeket a hazai piacról. A legújabb uniós megállapodás is ezt a tendenciát segíti, hiszen a jövőben Dél-Amerikából importálhatnak termékeket hazánkba. Nem tudják ezeket a külföldről érkező cikkeket ellenőrizni, ami az ebből élő családok és gazdaságok számára komoly problémát jelent. 

Őri László beszédében elhangzott az, hogy Baranya az ország egyik éléskamrája, ezt a kormány tovább erősítené. A megfelelő iparosítás nélkül nehéz a régiót felvirágoztatni, ezért hangsúlyos minden baranyai termelő szerepe ebben. A hagyományokat és a modern világ innovációs lehetőségeit összegyúrva kell fellépni annak érdekében, hogy továbbra is kiemelkedjen vármegyénk mezőgazdasági szempontból a régióban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!