Balogh Margit főztjének hírét a buszsofőrök viszik szerte az országba

Nem csupán a népmesék terjednek szájhagyomány útján, hanem a remek ebédek híre is. Elég, ha valaki a szomszédos buszpályaudvarról átsétál a csarnokba, hamarosan érkeznek a kollégái is. Mert a dolgozók is szeretik a házias kosztot, az otthonuktól távol. Az illatok nem kacskaringózhatnak át a téren, de a dicséret hangai eljuthatnak távolabbra. 

– Ezt a feladatot talán nekem találta ki a sors – vélekedett Balogh Margit. – Szeretek a konyhában tüsténkedni, állítólag jól is teszem a dolgomat, bár ezt nekem nem tisztem eldönteni. De amikor késő délelőtt elkezdjük árusítani a napi kínálatunkat, akkor nem lehet panasz a forgalmunkra. 
– Ketten, az állandó kolléganőjével közösen mindent ezen a kis helyen csinálnak meg? 
– Jó szervezéssel, meg korszerű konyhatechnikával azért megoldható a dolog. Korán kezdünk, nem szoktunk elcsúszni, a beszállítókkal is jó a kapcsolatunk. Azért naponta sok-sok kilogramm burgonyát meghámozni nem lenne leányálom, de a korábban megszokott feladatok is megváltoztak a tűzhely mellett. 
– Ki dönti el, mi kerül a holnapi tányérokba? 
– Azért ezt nem helyezzük tudományos alapra. Egyes vendéglősök esetleg csóválhatják a fejüket, de sokszor zárás környékén, a fiatal munkatársnőmmel, Andreával tervezgetünk. Ebben benne vannak az idényjellegű főzelékek is, meg az sem közömbös, a húsosok mire hívják fel a figyelmünket. Jön ez szinte magától. 
– Só, bors, kapor, babérlevél mindenhol kapható. De mi a népszerűségük valódi receptje? 
– Talán a jókedv, az állandó mosoly, illetve a kedvesség. Ami miatt jelentős a visszatérő vendégeink aránya.

– Nagy türelem szükséges a korgó gyomrú fogyasztókhoz? 
– Inkább a figyelmet emelném ki. Sokszor alakul ki közöttünk töredékes beszélgetés. A hét elején elkezdjük, néha mégis csupán pénteken érünk a mondat végére. Az emberek szívesen mesélnek magukról, arra illik odafigyelni. 
– Mindenkit névről ismernek? 
– A többségüket igen, de ha nem, akkor magunk között el szoktuk keresztelni a minket választókat. Itt, a pult belső oldalán, félszavakból is megértjük egymást. 
– A torták készítésével végleg felhagyott? 
– Már csupán a család igényeit teljesítem. Régebben, amikor még vettem fel megrendeléseket, gyakran ráfizettem, mert nem volt szívem annyit sem elkérni, amennyibe kerültek az alapanyagok. Szociálisan túlérzékenynek számítok az üzleties világban, ezért hagytam fel a dologgal. 
– Akad kedvenc étele a nagy választékból? 
– Nem vagyok válogatós. Azonban, ha otthon, a saját birodalmamban sütök-főzök, akkor a rántott dolgokat soha nem hagynám ki a kínálatból.