Siklóson is megáldották a szőlőt

2023.01.22. 17:09

Vince-nap: nem ködöt vártak, de így is bízhatnak a jó termésben

Vince napja fontos ünnep a borászok, illetve a szőlőtermelő gazdák életében, hiszen sok szokás és termésjósló hagyomány is kapcsolódik hozzá. A Villányi Borvidéken ezúttal is nagy hangsúlyt szenteltek a jeles napnak.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: Löffler Péter

„Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince” – tartja a mondás, azaz ha Szent Vince napján olvad, akkor jó lesz a szőlőtermés. Ezen kívül az ezen a napon levágott szőlővesszőből is megjósolják az őszre várható szőlőtermést. A néphagyomány szerint ilyenkor vesszőket kell metszeni a szőlőből, majd vízbe állítva várni, hogy kihajtson. A rügyek mennyiségéből lehet következtetni arra, hogy bőséges lesz-e a termés. E jeles napra nagy hangsúlyt fektetnek a Villányi Borvidéken, több helyen szenteltetik meg ilyenkor a szőlővesszőket. Siklóson idén az Akasztófa dűlőben lévő keresztnél – nagy érdeklődés mellett – Felföldi László megyéspüspök áldotta meg a gazdák által lemetszett, kereszthez állított szőlővesszőket, majd a Siklósi Gasztro-és Borbarátnők tagjai vendégelték meg a jelenlévőket.

A vesszőszentelésre érkezőket elsőként Riegl Gábor polgármester köszöntötte. Mint mondta, a szőlő és a bor meghatározza a siklósiak életét, így az év első kiemelt programja a vármegyei értéktárba is bekerült siklósi Vince-nap. A város ezen kívül idén egy másik esemény kapcsán is összefonódik a borral, a borkultúrával. Kovács Ferenc ötlete nyomán a június 10-én megnyíló Siklósi Szalon alkotásai is a bor és a szőlő köré fognak fókuszálni.

A magyar kultúra napjára utalva Őri László, a vármegyei közgyűlés elnöke elmondta, a magyar kultúrának mindaz része, amely bennünket itt a Kárpát medencében magyarrá tesz: hagyományaink, szellemi örökségünk, gasztronómiai értékeink.

– Itt vagyunk Baranyában, ahol a bortermelésnek, bornak különösen szép és nemes hagyománya van, és én nagyon örülök annak, hogy lehetőségünk volt arra, hogy az elmúlt évben a megyei értékek körében is nevesítsük a Vince nap hagyományát 

– fogalmazott.

A siklósi szőlő- és bortermelők nevében Ipacs-Szabó István borász mondta el gondolatait. 

– A hegyen köd van, a szokás pedig úgy tartja, hogy ha köd van, akkor gyenge és rossz termés lesz. („Fényes Vince, tele pince. Ködös Vince, üres pince.”) Ez mutatja a mostani állapotot, rajtunk van a malomkő, mint Szent Vincén, akit malomkővel dobtak a tengerbe. Küzdünk vele, bízunk benne, hogy fenn maradunk – mondta. Szerencsére a dűlők fekvése kedvezőbb, mint máshol, így idén is bízhatnak a jó termésben.

A villányi önkormányzat szervezésében szintén vasárnap délután a Jammertal kereszthez várták a szőlősgazdákat és az érdeklődőket, ahol a vesszőszentelés után forralt borral, finom falatokkal látták vendégül a résztvevőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában