2023.06.24. 13:32
A digitális tér veszélyeiről és a szülői odafigyelésről is szó esett
„Generációk harca a figyelemért: Hogyan tanuljunk egymástól, egymásért?” – e címmel jelent meg Steigervald Krisztián generációkutató, a PTK KTK alumnusa legújabb kötete. A témáról beszélgettünk a szerzővel, illetve Tibenszky Moni Lisával, a Felelős Szülők Iskolája alapítójával, akik podcastvendégeink voltak.
Régen valóban jobban figyeltünk egymásra? Mi okozza a különböző generációk eltérő képességét a figyelemre? Hogyan küzdhetjük le a digitális világ okozta függést? Lehetséges ez egyáltalán? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgattunk a szakértőkkel.
– Tévhit, hogy régen az emberek sokkal többet beszélgettek egymással a családon belül, mert ez sem feltétlenül igaz. A most tapasztalható figyelemcsökkenés nem a digitális térrel kezdett el teret nyerni, hanem nagyjából a második világháború után, amikor a technológia és a technológiával kapcsolatos fogyasztói kultúra megjelent a világban. Nálunk a szocializmusban ez annyira nem volt intenzív, azonban a szocializmus sem támogatta túlzottan az emberi kapcsolatokat. Egy ávós, besúgástól való félelemtől átitatott rendszerben nagyon nehezen tudtak megnyílni egymás felé az emberek
– mondta Steigervald Krisztián.
– A mai szülők nem rendelkeznek sok kapaszkodóval a családon belüli kommunikációt illetően, hiszen ők már egy olyan korban nőttek fel a puha diktatúra idején, amikor az ipar elszippantotta otthonról a szülőket, akik egyre többet dolgoztak, akkor már sokan másodállásban, alig voltak otthon, és még akkor is dolgoztak. Így már akkor sem volt annyira tipikus, hogy otthon olyan sokat beszélnének. Viszont a munka közben nem lehetett a mobiltelefonon zenét vagy podcastot hallgatni, esetleg filmet nézni, a figyelem sokkal kevésbé oszlott meg. Illetve, ha a gyerekekkel nem is beszéltek annyit a szülők, leküldték őket az udvarra, ahol már ott volt a környék összes gyereke, így legalább a kortársakkal volt valamiféle személyes kommunikáció. Így a mai szülőknek sincsenek olyan mintáik, amelyekhez visszanyúlhatnának, hogyan lehet a gyerekekkel beszélni, pláne edukálni, felkészíteni arra, hogy milyen az online térben az élet. Ha azt sem tudjuk, mi az a „sexting”, nem készíthetjük fel ennek veszélyeire sem a gyerekeket. Sok szülő nem tudja, hogyan kommunikálja például azt, hogy attól még, hogy valaki azt írja, tizenkét éves kislány vagyok, az attól még sajnos lehet egy hatvanhárom éves bácsi, akivel nem kéne megosztani az intim fotókat. Sokan inkább homokba dugjuk a fejünket, s amikor bármi probléma történik, széttárjuk a kezünket, mondván, de hát nem tudtunk róla. A gyereket nem tudjuk megvédeni addig, amíg nem ismerjük mi magunk szülőként az online teret, s nem tudjuk megmenteni őket addig, amíg nem tudjuk, hogy mi mennyire függünk a digitális tértől. Az első tehát az önismeret
– fejtette ki Steigervald Krisztián.
