Megállapodtak

2023.01.04. 22:48

Gazdag Dániel marad a Philadelphia Unionnál

A magyar válogatott Gazdag Dániel három plusz egy évvel meghosszabbította szerződését a Philadelphia Union labdarúgócsapatánál.

A negyedik gól szerzője, Gazdag Dániel gólöröme a labdarúgó Nemzetek Ligája 4. fordulójában játszott Anglia - Magyarország mérkőzésen a wolverhamptoni Molineux Stadionban 2022. június 14-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A legutóbb döntős amerikai klub a honlapján jelentette be szerdán, hogy megállapodott a magyar játékossal, akinek 2025 végéig garantált a szerződése, akkor pedig lehetőség nyílik majd egyéves hosszabbításra. Az egyezségről szóló bejelentésben a klub kitért arra, hogy Gazdag, aki eddig 6-os mezszámmal játszott, innentől a 10-es mezt viselheti majd, a klub történetében kilencedikként, és a kiemelt játékosok közé került. 

Ernst Tanner sportigazgató kiemelte, hogy

 Gazdag nagyon hasznos tagja a csapatnak a támadások felépítésénél, a védekezésben pedig munkabírásával és intelligenciájával segíti társait. 

Dusan Vasiljevic, a 26 éves középpályás menedzsere az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott: alapvetően könnyen meg tudtak egyezni, csak részleteket kellett pontosítani. 

„Voltak komoly ajánlatok és több csapattal is leültünk tárgyalni, de a Philadelphiát helyeztük előtérbe, mert Dani még mindig itt szeretne focizni. Emellett a klub olyan szerződést ajánlott neki, ami azt mutatja, hogy nagyon szerette volna megtartani, így könnyen meg tudtunk egyezni” – árulta el Vasiljevic. 

Az észak-amerikai profi liga (MLS) legutóbbi idényében 24 gólig jutó és a Philadelphiával döntőt játszó Gazdag Dániel korábban már említette, hogy a közeljövőben nehezen tudja elképzelni a klubváltást, de ha ez mégis bekövetkezne, akkor szívesen igazolna Spanyolországba. 

„Volt onnan két csapat, amely vinni akarta Danit, de sajnos nem voltak megfelelőek a feltételek, így nem sikerült megállapodnunk velük” – tette hozzá a 18-szoros válogatott menedzsere.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában