Öttusa-vb

2019.09.02. 20:15

Ezüstérmes a Barta Luca, Réti Kamilla páros váltóban

A győzelmet a mexikóiak szerezték meg, a bronzérmet pedig a dél-koreaiak harcolták ki. A Simon Sarolta, Guzi Blanka kettős ötödik lett.

Budapest, 2019. szeptember 2. A msodik helyezett Rti Kamilla (b) s Barta Luca a budapesti ttusa vilgbajnoksg ni vltversenynek eredmnyhirdetse utn a Kincsem Parkban 2019. szeptember 2-n. MTI/Kovcs Tams

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Az augusztusi, angliai Európa-bajnokságon bronzérmes Réti, Barta duó jól kezdett, a Ludovika Arénában rendezett vívásban 30 győzelmet aratott és 18 vereséget szenvedett – mindkét váltótag 15/9-cel zárt -, ezzel második volt a dél-koreaiak mögött. Pozícióját a második szám után is megőrizte a hazai kettős, mert bár a 2x100 méteres úszásban csak a tizedik időt érte el, kicsik voltak a különbségek.

Ezután a mezőny átköltözött a Kincsem Parkban kialakított öttusaarénába, ahol először a bónuszvívást bonyolították le. Ebben a körvívásban utolsó helyezett páros csapott össze először az utolsó előttivel, a győztes maradt a páston, majd fordított sorrendben következtek a csapatok. Réti és Barta utolsó előttiként vívott, de nem tudott újabb pontot hozzátenni addigi eredményéhez, mivel mindkét váltótag kikapott egyiptomi ellenfelétől.

A lovaglás nagy jól sikerült a magyaroknak, hibátlanul mentek végig a pályán és mindössze három másodperccel lépték túl a szintidőt.

A lehetséges 300-ból így 297 pontot kaptak, ami a legjobb eredmény volt. Ezzel át is vették a vezetést, a kombinált szám előtt két ponttal előzték meg a dél-koreaiakat.

A lövészetekkel megszakított futásban mindegyik váltótagnak 2x800 métert kellett teljesítenie és kétszer lőnie. A zárószámra felerősödő szélben, hűvös időben Réti első sorozata gyors volt, így elsőként futott ki a lőállásból, a másodikban viszont csak 12 kísérletből jött össze az öt zöld lámpa, emiatt a harmadikként rajtoló, remekül futó mexikói Mariana Arcero megelőzte őt. A váltásig Réti valamelyest csökkentette hátrányát, mögötte pedig a dél-koreai ellenfele futott. Barta nyolc kísérletből teljesítette az első sorozatát, a sorrend nem változott, majd a másodikban 10-ből jött össze az öt zöld, de a mexikói Mayan Oliver is sok időt töltött a lőállásban, így együtt indultak az utolsó körre. A közép-amerikai öttusázó nagyon erős volt, rendkívül jól futott, Barta pedig eredményesen őrizte második helyét.

„Számítottunk a jó eredményre, de ez minden álmunkat felülmúlja”

- mondta boldogan Barta Luca.

„Az utolsó nyolcszáz méteren sajnos nem tudtam a mexikóival menni, pedig mindent beleadtam. A lövészetnél nem kedvezett a nagy szél. A vívásban húztuk egymást, amikor egyikünknek nem ment, a másikunk szárnyalt, aztán meg fordítva” – tette hozzá.

„Nagyon kemény volt, a lövészetben a szél megnehezítette a dolgunkat. Egészen a rajtig izgatott voltam, hiszen az élről vágtunk neki a távnak, de aztán kiment belőlem minden izgalom” – nyilatkozott Réti Kamilla.

„Nagyon nagy dolog, hogy az Eb-bronz után fényesíteni tudták az érmet, ráadásul vb-n és hazai közönség előtt”

- mondta Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya. – „Sokat fejlődtek, nőnek föl a lányok, kiegyensúlyozottan, jól versenyeztek. A két mexikói nagyon jó a kombinált számban, ehhez képest is szoros volt a verseny. Ez egyértelműen megnyert ezüstérem, nem elvesztett arany” – hangsúlyozta.

A szakvezető nagyon elégedett volt a vívásban és a lovaglásban nyújtott teljesítménnyel is.

A Simon, Guzi páros 22 győzelemmel és 26 vereséggel kilencedik volt a vívás után, majd az úszásban 11. lett, ezzel összetettben a tizedik helyre csúszott vissza.

A bónuszvívásban ez a kettős előbb 2-1-re nyert az oroszok ellen – ezért pluszpontot kapott -, majd 2-1-re alulmaradt a lengyelekkel szemben. Lovaglásban Guzi két akadályt vert le, Simon hibátlan volt, ehhez jött időtúllépés, és a 278 pont hatodik helyet ért ebben a számban. Ez a magyar páros hetedik volt a kombinált szám előtt, melyben mindkét váltótag jól teljesített. Az utolsó körben már a negyedik helyen is haladt, de a végére Guzi nagyon elfáradt, így az írek visszaelőztek. Simon és Guzi érte el a legjobb időt a kombinált számban.

„Kicsit csalódott vagyok, mert minden számban vesztettünk pontokat, de még fiatalok vagyunk, javíthatunk”

– összegzett Simon Sarolta, kiemelve a lovaglásukat és a nagyon jól sikerült kombinált számot.

„Nem volt nagy bakink, de a vívásban nagy hátrányt szedtünk össze” – értékelt Guzi Blanka.

A lovaglás során két csapat gyakorlatilag kiesett a versenyből. A németek első váltótagja, Rebecca Langrehr nem bírt lovával, négy ellenszegülés után kicsengették. Ezzel ebben a számban nem szereztek pontot, ahogy az olaszok sem, akiknél a szintén elsőként pályára lovagoló Francesca Tognetti lesett a lováról, miután leszakadt a kengyele. A bukás után – az első diagnózis szerint lapockasérüléssel – kórházba szállították.

Magyarország rendezőként indíthatott két párost. A versenyben 13 csapat szerepelt.

Eredmények:

női váltó, világbajnok:

------------------------

Mexikó (Mayan Oliver, Mariana Arceo) 1338 pont

2. Magyarország 1 (Réti Kamilla, Barta Luca) 1329 (vívás: 30 győzelem/18 vereség/0 bónuszpont/234 pont, úszás: 2:06.02 perc/298 pont, lovaglás: 297 pont, lövészet-futás: 13:20.99 perc/500 pont)

3. Koreai Köztársaság (Dzsong Mi Na, Kim Un Dzsu) 1326

...5. Magyarország 2 (Simon Sarolta, Guzi Blanka) 1303 (22/26/1/203, 2:07.24/296, 278, 12:54.93/526)

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában