Felelősségvállalás

2023.11.13. 10:37

Lemondott posztjáról a Nemzeti Színház vezérigazgatója, nyomoz a rendőrség – frissült

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színházban történt pénteki baleset miatt hozta meg döntését. Nyomozást indított a rendőrség a Nemzeti Színháznál történt balesettel összefüggésben – tudta meg a Magyar Nemzet.

MW

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert

– tájékoztatta az intézmény a Magyar Nemzetet.

Reagált a Kulturális és Innovációs Minisztérium

Vidnyánszky Attila benyújtotta lemondását – erősítette meg közleményben a KIM.  

Azt írták, a miniszter a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel, addig is Vidnyánszky Attila maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait. 

A Minisztérium továbbra is folyamatos kapcsolatot tart az intézménnyel és figyelemmel követi a vizsgálati eljárást – zárul a közlemény.

Pénteken a Rómeó és Júlia előadás közben balesetet szenvedett Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, a Nemzeti Színház művészei. Azonnal kórházba szállították őket, az előadást félbeszakították. A Nemzeti Színház másnap közleményt adott ki, melyben beszámolt a művészek egészségi állapotáról.

A baleset előadás közben, de a díszlet nézők által nem látható részén történt. A szerencsétlen esetet megelőzően Horváth Lajos Ottó tartotta kolléganőjét, Szász Júliát egy kis erkélyen. 

Az ismert színész állítólag váratlanul megszédült, emiatt mindketten átestek a korláton, majd több méter magasból a színpad deszkáira zuhantak. Mindkét színészt meg kellett műteni, állapotuk súlyos, de stabil és nem életveszélyes.

Magyar Teátrumi Társaság: ne fogadja el a lemondást Csák János

A Magyar Teátrumi Társaság közleményben kérte a minisztériumot, hogy ne fogadja el Vidnyánszky Attila lemondását – írja az Origo.

„Tisztelt Miniszter Úr!

A Magyar Teátrumi Társaság alelnökeiként arra kérjük Miniszter Urat, hogy Vidnyánszky Attilának a Nemzeti Színház vezérigazgatói tisztségéről történő lemondását ne fogadja el!
Közös álláspontunkat a Magyar Teátrumi Társaság több tagszínházának vezetője is osztja.

Tisztelettel,

Cseke Péter, Oberfrank Pál, Pataki András, Szabó Ágnes”

A Magyar Teátrumi Társaság mellett Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Káel Csaba Kossuth-díjas rendező, a Müpa vezérigazgatója, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet (NFI) vezetője, Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője is kiállt Vidnyánszky Attila mellett.

Csák János és Vidnyánszky Attila meglátogatta a balesetet szenvedett színművészeket a kórházban

Meglátogatta a Nemzeti Színház megsérült művészeit, Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikáján Csák János kulturális és innovációs miniszter és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. A tárcavezető a látogatásról beszámoló Facebook-bejegyzésében azt írta, a kórházban dr. Merkely Béla és dr. Bodzay Tamás, a Traumatológiai Klinika vezetője fogadta. Hozzátette:

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó állapota a szakszerű és magas színvonalú orvosi ellátásnak köszönhetően folyamatosan javul.

Csák János bejelentette:

a minisztérium azonnali gyorssegélyt biztosít mindkét művésznek e nehéz időszakban.

A tárcavezető mielőbbi jobbulást és gyors felépülést kívánt Szász Júliának és Horváth Lajos Ottónak.

Nyomoz a rendőrség a Nemzeti Színháznál történt baleset miatt

 Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával, a sajtóban megjelent hírek alapján – a körülmények tisztázása érdekében - hivatalból nyomozást rendelt el a Nemzeti Színháznál történt baleset ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a BRFK. Hozzátették: az eljárás feladata annak tisztázása, hogy a történtekért terhel-e valakit büntetőjogi felelősség.  Az ügyben a lap információi szerint egyébként Tényi István is feljelentést tett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!