Pokoli idők, női szemmel

Aki ismeri Tormay Cécile Bujdosó könyvét az tudhatja, hogy egy női író tollából egészen más pillanatképek is megjelenhetnek egy kötetben egy adott korról. Ha egy olyan időszakról beszélünk, mint 1918–19 magyarországi kommunista terrorja, amely eseményeinek megismerése változatlanul tabunak számít a magyar történetírásban, úgy egy valódi csemegére számíthatunk könyvformába öntve.

Mert feltettük-e valaha azt a kérdést, hogy milyen lehetett például 1918 sötét Karácsonyán Magyarországon lakni, vagy milyenek voltak a vörösök „éji látogatásai”, a kényszermunkáltatás, hogy mily bátorság kellett az őskommunisták rémuralma alatt megtartani egy egyházi esküvőt? Milyen lehetett az első Május elsejét megélni? Milyen volt látni azt, amikor régi világbeli művészek beálltak – ki önként, ki kényszerből – szolgálni a vörös májust?

Pedig nagyjátékfilmre kívánkozó képkockák ezek történelmünk e sötét korszakából, s különösen aktuálisak, mert mint a kötet fülszövege is megjegyzi, az 1918-as és 1919-es bolsevizmus szellemi örökösei ismét bent ülnek a magyar Országgyűlésben és társadalmi hatásuk jelentős. Ha figyelmesen olvassuk Révayné naplóját, egyértelműen felismerhetjük őket, a céljaikat, szándékaikat. Talán most még időben vagyunk.

Mert elevenítsük csak fel, milyen volt az, amikor száz esztendeje a balliberális politikai ideológia hatalomra jutott. Károlyi Mihály és Kun Béla társadalmi felemelkedést hirdető programja a legvéresebb terrort hozta el, céljai tekintetében pedig Magyarország teljes megsemmisítése kezdődött meg, felszínre hozva az alvilág, a bűnözők, a terrorra hajlamos csőcselék uralmát.

Ezután pedig nézzünk körül a világban, Brüsszelben, avagy néhány magyarnak mondott párt háza táján. A könyv Gyermeki lelket pusztítják című fejezete mindezt tekintetbe véve különösen beszédes, hiszen gondoljunk csak a nemrég megjelent melegpropaganda könyvre, amelyet oly szívesen tukmálna rá a szülőkre, óvodákra a balliberális oldal.

No de ki is volt ez a hazafias úrhölgy, akinek volt bátorsága leírni irodalmi igényességgel családja, ismerősei, és saját hétköznapjainak kálváriáját ebben a vészterhes korszakban?

Révay Mór Jánosné, leánykori nevén Györgyei Irén 1871-ben született zsidó felmenőktől Budapesten. 1890-ben lett a szintén zsidó származású Révay Mór János felesége, aki nemcsak híres lexikonsorozatával, hanem egész könyvkiadói életművével örökre beírta nevét a magyar kultúrába.

Révayné 1926-tól, férje halála után fokozatosan visszavonult a közélettől, és 1959-ben 88 évesen, teljesen elfeledve hunyt el. Ekkor már ismét annak a szörnyű ideológiának a terroristái uralkodtak, akiknek a rémuralmát korábban átélte és meg is írta. A magyar hazafias lelkületű nagyasszonyt a Farkasréti temetőben római katolikus szertartás szerint temették el.

Nagy Gyöngyi, a hódmezővásárhelyi Emlékpont történésze egy a Magyar Nemzetnek adott interjújában nemrég kijelentette, hogy az asszimilálódott, budapesti zsidó nagypolgárság egyik képviselőjeként Révay Mór Jánosné meg merte fogalmazni és le merte írni a véleményét az 1918-1919-es magyarországi eseményekről, és mindez 1936-ban még napvilágot is látott. Ám ez a tény már önmagában is elég volt ahhoz, hogy 1945 után elfeledjék.

Révay Mór Jánosné: A bolsevizmus napjai – Naplójegyzetek 1918-1919

Kárpátia Stúdió, 2020.

448 oldal.

Ár: 4490 Ft