Két csillagot is kiérdemelt a marosvásárhelyi Kultúrpalota

Erdély egyik legemblematikusabb épülete a lechneri hagyományokkal szakító, ténylegesen magyar szecesszió lenyomata, Bécstől a gödöllői művésztelepen és az erdélyi műhelyeken átívelő igazi magyar összművészeti produktum. A marosvásárhelyi Kultúrpalotát nemrég két csillagra értékelte az idegenforgalmi látványosságokat is minősítő Michelin Green Guide – olvasható a Figyelő cikkében.

Csinta Samu cikke felidézi:

Marosvásárhely főterének legismertebb épülete korokkal és rendszerekkel dacolva, jelentősebb identitásromboló módosítások nélkül lépett át a harmadik évezredbe.

A székely főváros több mint száz évvel ezelőtt regnáló legendás polgármestere, Bernády György nagy ívű fejlesztési tervei nem egy nagy előadóteremmel rendelkező, szokványos közművelődési házat vizionáltak, hanem eleve intézményekkel – könyvtár, képtár, zeneiskola – feltöltött kulturális központot.

A kor átlagánál nagyobb dolgot álmodtak

Ellentétben például az aradi kultúrpalotával, amely építészeti szempontból ugyancsak jelentős, megrendelője azonban nem mert a kor átlagánál nagyobbat álmodni. Pedig a XX. század elejének a fellendülése minden korábbinál merészebb álmokat engedélyezett, és Bernády élt is a lehetőséggel. Azt mondta a tervezőknek és a kivitelezőknek, hogy olyat csináljanak, amilyen még nem volt, a pénz nem számít. Mi tagadás, még abban az időben is ritkának számított az olyan mecénás, aki hasonló kísérletezéseket engedélyezett.

A végeredmény arról árulkodik, hogy a városvezető megtalálta a megfelelő szakembereket, és jelentős mértékben rájuk bízta magát. Hogy bizonyos dolgokban azért mégsem engedett, arra az épület harmadik emelete a bizonyíték.

A Bernády által felkért budapesti Komor Marcell és Jakab Dezső által 1908 augusztusa és októbere között készített első tervváltozatok ugyanis kétemeletes épületet körvonalaztak, földszintjére üzlethelyiségeket, illetve kávéházat képzeltek el.

A beépítési helyszín bővülésével az intézményeknek szánt belterek határozottabb különválasztására is lehetőség nyílt: a középső traktusban a hangversenyterem és az ahhoz kapcsolódó reprezentatív helyiségek kaptak helyet, az első emeleten a tükörterem és a kisterem. A zeneiskolát a Széchenyi tér felőli szárnyban helyezték el, az elkülönülő épületrészként kialakított könyvtár tömbje pedig lépcsőházzal csatlakozott a főépülethez, amelynek a második emeletét múzeumnak szánták.

A kétszintes épület véglegesnek szánt tervei 1910-re készültek el, az építkezés 1911 tavaszán kezdődött. Az amerikai földgázkitermelés tanulmányozására New Yorkba utazó Bernády azonban június 14-én levelet írt a hajóról, amelyben utasította a polgármester-helyettest, hogy még egy emeletet terveztessen a Kultúrpalotára, meglátása szerint ugyanis a zeneiskola már a beköltözésekor sem fog elférni az épületben.

Komor és Jakab egy ideig ellenállt a változtatásnak, egyrészt mert az építkezés már elindult, a módosítás pedig statikai problémákat vetett fel, de leginkább azért, mert méreteivel és homlokzatainak arányával a közművelődési ház addig összhangban állt a szomszédos városházával. Több levélváltás után mégis teljesült a polgármester akarata, és mire elkezdték volna a második szint falazását, elkészült az immár harmadik emeletet is tartalmazó újabb terv.

Pincefogság és uniós csatlakozás

Az épület ikonográfiai programján, a külső-belső díszítésen elsősorban a gödöllői művésztelep tagjai – Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Sidló Ferenc és mások – dolgoztak. Bernádynak fontos célkitűzése volt, hogy a közművelődési ház a magyar képző- és iparművészet kincsesháza legyen – ahogyan azt avatóbeszédében is megfogalmazta.

Soós Zoltán, a Kultúrpalotát is szervezeti egységbe foglaló Maros Megyei Múzeum igazgatója a megvalósítás legizgalmasabb részének azt tartja, hogy a Kultúrpalota építése során Erdélybe kerülő építészek, művészek óhatatlanul szembesültek az ottani kulturális örökséggel, népi építészettel, és a hatása alá kerültek.

Toroczkai Wigand Ede belsőépítész például itt vette fel az előnevét, és az első világháború végéig Marosvásárhelyen élt. De Körösfői-Kriesch Aladár is rendszeres Erdély-járóvá vált az 1800-as évek végétől, ide is nősült.

„Örömmel lettek magyarok, átadták magukat ennek a kultúrának. Ezzel magyarázható a Kultúrpalota festészeti motívumaiban, a berendezési tárgyakban észlelhető jelentős kalotaszegi hatás, s így lett erőteljes az erdélyi örökséggel és modern építészeti megoldásokkal ötvözött magyar identitás.

A rhodesiai, anatóliai, carrarai fehér márványt használó, újító jellegű, a modernista, expresszionista, raffaelita iskola hatását is magán viselő színvonalas végeredmény a mai látogatót is megdöbbenti” – fogalmaz Soós. Az intézményvezető amúgy a nyolcvanas évektől koptatja az épület lépcsőit. Kezdetben diákként járta őket, majd különböző rendezvények önkénteseként, szervezőjeként. Azt mondja, mindig nagy tisztelet övezte az épületet, a vásárhelyiek nemzetiségtől, politikai beállítottságtól függetlenül büszkék voltak rá. Talán ezért is úszta meg az ideológiai jellegű „felújításokat”.

Amikor múzeumvezetőként Soós Zoltán 2010-ben átvette a Kultúrpalota kezelését, mindössze néhány apróság viselte a korábbi „restaurálások” nyomát. A hajdani magyar szimbólumokat persze a kommunista rendszer eltüntette.

A nagyterem bejárata feletti, Ferenc Józsefet ábrázoló koronázási dombormű például közel nyolcvanévnyi „pincefogság” után került vissza 2008-ban a helyére. Ez utóbbi aktust Románia EU-csatlakozásának az eufóriája is elősegítette.

A homlokzaton lévő magyaros díszítések annyira magasan voltak, hogy nem nagyon tudtak hozzájuk férni. Pedig a külső homlokzatot Körösfői-Kriesch Aladár Hódolat Hungáriának című mozaikja díszíti, amelynek a közepén Hungária allegorikus nőalakja ül a trónon, fején a magyar korona, kezében kard. De Mátyás és Marosvásárhely történelmi címere is jól átvészelte a kritikus időket.

A tető egy részét – a főtér felőli homlokzatot – a Zsolnay-gyár által készített kék, vörös és fehér cserepek fedik. Arra már kezdetben sem volt elegendő pénz, hogy a teljes tetőzetre Zsolnay cserép kerüljön, a tető nyolcvan százaléka bádoggal fedett. A közel 4000 négyzetméteres felület felújítása 2020-ra fejeződik be, azt követően elvileg harminc-negyven évig nem lesz gond vele.

Térálom

Bár egy alig több mint százesztendős építmény nem számít nagyon réginek – pláne, hogy ez volt az első vasbeton szerkezetű épület, és épületgépészet tekintetében is nagyon modernnek számított –, az idő azért sok mindent kikezdett. A Kultúrpalota a hatvanas évektől kezdődően három nagy felújításon esett át. Ezek elsősorban épületgépészeti beavatkozások voltak, valamint újrafestések, hiszen az idő patináján túl a dohányzás is gyorsan besötétítette a falakat. Soós szerint ügyes kezű, jó szándékú mesteremberek dolgoztak a renováláson, de mivel nem értettek a szakszerű restauráláshoz, helyenként – elsősorban a tükörteremben – sablonnal ráfestve újították fel a falfestményeket. Ezek helyreállítása jelenleg is zajlik. Az egyetlen visszafordíthatatlan módosításnak a nyolcszáz fős hangversenyterem régi, kényelmetlen tonettszékeinek a kicserélése számít, de már a jelenlegi ülésgarnitúra is megérett a cserére.

A mostani, 1,7 millió eurós uniós felújítási program a homlokzat, a nagyterem, a tükörterem és az orgona javítását foglalja magában. Az utóbbi Románia harmadik legnagyobb ilyen hangszere, akárcsak a hajdani monarchiáé. A 4650 sípos Rieger-orgona jelentősen emeli majd a Kultúrpalota zenei kínálatának értékét. Az intézmény amúgy ma is a helyi filharmónia otthona. A nagy igénybevétel is hozzájárult az épület erodálódásához; a hangversenyzongora koncert utáni felhurcolása megfelelő lift hiányában például fájdalmas sérüléseket okozott a lépcsőkben, a falfelületeken. A színház is sokáig itt lakott, kényszerből, mert bár készen álltak a teátrumnak ugyancsak a Komor–Jakab-iroda által elkészített tervei, az első világháború miatt végleg elakadt a projekt. A színház épülete által teljesedett volna ki a megálmodott, Európában egyedülálló szecessziós tér.

Nem csak múzeum

Soós Zoltán nem menekül általánosságokba, amikor a kedvencei felől érdeklődnek. Azt mondja, mindenekelőtt az előcsarnokot, valamint a tükörterem szecessziós üvegablakait mutatja meg, ha személyes látogatói érkeznek.

A terem falait 12 ólomüveg-kompozíció borítja, amelyeket Toroczkai Wigand Ede és Nagy Sándor az 1914-es San Franciscó-i világkiállításra tervezett – és Róth Miksa üvegművész kivitelezett –, azonban közbeszólt a történelem: kitört az első világháború. A palota legkisebb terme valóságos gyöngyszem, a világ leglátványosabb öt hasonló terme közé sorolják.

A nemcsak múzeum, hanem a filharmóniának és a könyvtárnak is otthont adó intézmény Marosvásárhely kiemelkedő rendezvényhelyszíne is. Évi 120-130 esemény zajlik itt, gyakorlatilag minden harmadik nap történik valami, leginkább kulturális rendezvények, de ballagások is. A város kulturális életének a szíve, nélküle nem lehetne létezni.

Sokat remélnek az erdélyi festészet a két világháború között témájú októberi kiállítástól, az igazi nagy durranásnak azonban a jövő tavasszal Nápolyból érkező Pompeji-kiállítás ígérkezik.

Az időleges látványosságokon túl pedig folyamatosan kínálja magát Marosvásárhely azzal a több mint hatvan polgári házzal, amely a szecesszió valamelyik válfajának a jegyeit hordozza magán.

Egy olyan kor lenyomataként, amely a kisipar, a kézművesek kínálatában is fontos szerepet játszott, hiszen Vásárhelyen még a harmincas években is készítettek szecessziós bútorokat. A többit bízzuk a képzeletünkre.

Borítókép: A marosvásárhelyi Kultúrpalota 2014. április 29-én