A Spanyolnáthának is köszönhető, hogy tartása lett a netes elsőközlésnek

Az idén ötven éves Vass Tibor költő, képzőművész, szerkesztő, aki nélkül nehezen képzelhető el Miskolc és Debrecen környékének kulturális élete. Szerkesztett az Észak-Magyarország és a Hajdú-Bihari Naplóban, tanított a Miskolci Bölcsész Egyesületben, számos kiállítást szervezett, a Spanyolnátha című folyóirat alapító-főszerkesztője, de volt védnöke a Miskolci Kocsonyafesztiválnak is. A “fél évszázados” Vass Tiborral a Nullahategy beszélgetett.

Nem rég te is ötven lettél, hogy gondolsz vissza az elmúlt évtizedekre, mennyire vagy elégedett?

Születésnapomra El, Kondor, pláza címmel könyvem jelenhetett meg, melyet a miskolci Herman Ottó Múzeum Rákóczi-házában hasonló címmel rendezett kiállítás-megnyitómon mutathattunk be; s a tárlat finisszázsán egy kismonográfiát kaptam ajándékba, a Parnasszus Kiadó gondozásában megjelent Szalai Zsolt Sem.Rendszer, a nyelv színe-változása Vass Tibor költészetben című kötetét. A megnyitón a kiállításom, kötetem iránt érdeklődők megtöltötték a teret, Bán András kurátor és Dienes Ágnes látványtervező is boldogan könyvelhette el, hogy nem ember-üres térnek dolgoztak.

Köszöntött Tóth Arnold múzeumigazgató, Papp Ferenc kulturális főtanácsos, Tirk Tamás, az Összefogással Hernádkakért Kulturális Egyesület elnöke; s Hernádkak polgármesterétől, Hajdú Jánostól megkaptam a település legmagasabb kitüntetését, a Hernádkak Községért Emlékplakettet. (A község 2014-ben a Hernádkak kultúrájáért emlékplakettel díjazott.) A finisszázson a jelenlévőket Turczi István köszöntötte, aki szellemesen az általa alapított Parnasszus költészeti folyóirat koszorús költőjévé avatott. (Ezekre a nyilvánosság előtt helyzetbe hozott „alternatív” díjakra nagyon büszke vagyok ám; 2007-ben Bán Andrástól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjában tartott székfoglaló kiállításomon az általa szimbolikusan megalapított Országos Művészeti Kutatási Alap díját kaptam.)

Az El, Kondor, pláza tárlatom záró eseményeként Szalai Zsolttal, a kismonográfia szerzőjével Berka Attila, a Spanyolnátha művészeti folyóirat főmunkatársa beszélgetetett. Nem sokkal eztán, a Szekszárdi Szüreti Napok rendezvénysorozat keretén belül mutathattuk be a köteteket, mely Miskolc után, köszönhetően ott élő barátaimnak, a közelmúltban Szekszárd város kitüntető díjával jutalmazott Dicső Zsoltnak, s Jankovics Zoltánnak, és az ő szeretteiknek, mintegy húsz éve a főkedvenc-városom. És a kötettel utazom tovább, még ebben a hónapban az Ézsiás István szobrász hívására az olaszliszkai Kelet-Európa Modern Képtár Kassák-szalonjában lesz felolvasásom, ill. alakulhat ugyanott, ugyanekkor egy önálló kiállításom is. Aligha lehetnék elégedettebb.

Mennyire van hiányérzeted?

Nagyon. Jó lenne eggyel több kecske, mert egyelőre nulla van. Egy kecskelányka. Törpe hollandi vagy alpesi, mit bánom én, csak lányból legyen és kecske legyen és úgy nézzen rám, hogy szeretni tudjam. Egyáltalán, tud úgy rád nézni egy kecskelány, hogy ne szeresd? Aztán el tudnék viselni eggyel több kutyát, egy skót juhászra vágyom még, pedig már van három más fajta: Gyömbér, fajtatiszta kuvasz, Dinnye, ő cifra mudi és sinka keverék, s Szerda, egy német juhász keverék, de collie az ismét kell, előbb-utóbb. Volt már kettő. Egy szép collie fiú már majdnem úgy néz ki, mint egy kecskelány?

Macskából öt van, ez kábé néggyel több, mint amit elbírunk, de mivel jól kidolgozott keverékek, burmaiak, sziámiak, megbocsátjuk, ha szeretnek. Pulykából elszaladgál hozzávetőleg húsz a kertben, ám fehér fiú mégsincs köztük, na arra a fehér fiú pulykára is nagyon vágyom. Szóval egy kecskelány, egy fehérpulykafiú, s egy collie. Ja, és egy kerti budi, téglából, az még nagyon kéne, onnan, ha a szükség törvényt bont, jól rá lehet lesni az állatkákra.

Verseid a neoavantgárd hagyományáig nyúlnak vissza, teret engedve a nyelvi bravúroknak, játékoknak. Az iskolai oktatás elég gyér ismeretanyagot nyújt magáról az avantgárdról is, Kassák Lajossal az egész ügyet elintézettnek tekintik. Ilyen erőviszonyok mellett hogyan lehet a költészet nem épp hagyományos irányait kedvelő életműveknek – Palasovszky Ödön, Méliusz József, Papp Tibor, Erdély Miklós, Szombathy Bálint ─ értő közönséget találni, értő közönséget nevelni? Érezted a hátrányát valaha ennek?

Évek óta előfordulok miskolci érettségi tételek között itt-ott, s ha valamelyik középiskola hívására bizonyítványt kell magyaráznom, akkor nem érzek gondot a magam dolgának élményszerű megértetésével. Meg tudom olda(t)ni, hogy ha tételként kihúznak, nem járnak velem rosszul, sőt, vágynak rá, hogy műveimről beszélhessenek, mert emlékezetes találkozásainknak köszönhetően esetleg azok közé tartozhatom, akiről a vizsgán szívesen szót ejtenek. A hátrányt ─ egyelőre ─ nem az én értő közönségem kinevelése jelenti, hanem hogy akiket emlegetek találkozásaink közben, legyen szó csak a Spanyolnátha művészeti folyóirat impresszumában felsorolt, a járványban elhunyt szerzőkről, többek között Kaffka Margitról, Guillaume Apollinaire-ről, Edmond Rostand-ról, róluk nem, vagy alig tudnak valamit. Szóval előfordul, hogy róluk is sokat beszélek.

2004-ben alapítottad az azóta is sikeresen működő Spanyolnátha művészeti portált. Emlékszel még, milyen céllal jött létre az oldal, milyen hiátusokat szeretett volna betölteni?

Ma már tudvalévő, hogy kétségkívül a Spanyolnátha művészeti folyóiratnak is köszönhető, hogy a 2000-es évek végére tisztje, tartása lett az internetes elsőközlésnek a nyomtatott mellett. Kemény évek voltak, sok küzdés, vérig sértettség, sértett testvériség az ára annak, hogy egyenrangúnak tekintsék e közléseket. A Spanyolnáthában kezdettől fogva nem jelenhetett meg semmi, ami máshol már nap- vagy netvilágot látott, miközben mások évekig ontották, roncsolták fel a netre a korábban írásban megjelent szövegeiket, képeiket, csak mert net is van, hát jó lesz majd az oda is.

Tavaly jelent meg a Spanyolnátha Könyvek sorozatban a Czóbel Minka halálának hetvenedik évfordulójára készült kiadvány, a Különben roppant kedvesek című. Az újrafelfedezés ösztöne, a perifériára került, több figyelmet érdemlő életművek bemutatása is hajtja a sorozatot?

Harmincnál is több kötetet jegyez már a Spanyolnátha Könyvek, ebben Czóbel Minka emlékére éppúgy született kiadvány, mint Kassák Lajossal vagy Tompa Mihállyal foglalkozó könyv. Tompa Mihály mintegy két évig élt és dolgozott Hernádkakon, de nem tudok róla, hogy egyetlen intézmény, egyetlen közterület, fatörzs, gyönge ág őrizné itt helyben a nevét; ettől ő még nem Hernádkak különutasa, de kétségkívül furcsa, hogy évek óta hasztalan makogjuk, legyen már valami, valahol. Egy Tompa Mihály köz, ihaj, és füttyös gyümölcsös lennék.

Nem rég rendezték meg a már említett Herman Ottó Múzeum Rákóczi-házában az El, Kondor, pláza című tárlatod. Mit jelent számodra Kondor Béla, az életmű mely szegmensét tudtad kamatoztatni a munkáidban?

Több mint negyed évszázada foglalkozom Kondor Béla műveivel. Előbb versei hatottak át, vonultak át rajtam, oda-vissza, mint egy gőzeke, égettek, szúrtak, nyílt sebekkel sebeztek, nem is tudtam mit kezdeni az élménnyel, bárkit kérdeztem, Kondor szövegeiről a tudás dupla nulla volt, mígnem a ’90-es évek közepén, hivatásból, szakmámból adódóan, a Miskolci Galéria múzeumi népművelőjeként már találkozhattam végre olyanokkal, akiktől érdemes volt Kondor szövegeiről is kérdezni, kaptam értékelhető válaszokat.

Évekig babrálhattam azon a grafikai présen, amin ő dolgozott, gépeltem be több kötetnyi versét, s perverz, de: fogdoshattam, tapogathattam műveit, hogy tárlatát jól vezethessem; s gyűjtögettem a vele kapcsolatos kiadványokat, odafigyeltem, ha megjelent bármi az életművéről szólván. Tudtam, hogy egyszer el kell jönnie a főhajtás „valószerű” idejének; az 50. születésnapomra eljött, hogy egy kézzelfogható könyvben, ill. egy kiállításon mutathattam fel, miként tudok az életművéhez fickósan hozzászólni. Atyám és fiam, atyja és fia, ahogyan egyszerre hathat mindez, az legyen ma velünk „a Kondor”.

A következő időszakban készülsz váratlanságokkal, új könyvvel?

A Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjának köszönhetően a Két sem közt című dossziéba gyűjthetem leendő kötetem anyagát, s tervben van egy berekfürdői válogatásom is, ott készült fotókkal, ott írt versekkel. Fotókiállításom az idei berekfürdői Körmendi Lajos Írótábor nyitó rendezvénye volt. Jó ideje kétévente könyvem jelenik meg, lehet, hogy ebből a magam szabta ritmusból pár év múlva szeretnék egy kicsit kiesni, kibillenni, többet időzni a készülő dolgaim felett, bámulni hosszabban kecskelányt, skót juhászt, fehér pulykafiúkat.

Borítókép és fotók: nullahategy.hu