Egy Júdás-vers, egy Tiszatáj-szám és egy sértődött Kádár János

Harminckét éve, 1986 júniusában jelent meg a Tiszatáj folyóirat híres száma, amely megrengette a Kádár-diktatúra amúgy is repedező talapzatát – indul a Pesti Srácok összeállítása, mely a lapban megjelentek, különösen a Nagy Gáspár-vers által előidézett nyomás, illetve a lap elleni (sikertelen) kultúrpolitikai és ügynöki intézkedések történetét összegzi.

Mindez már a legendás monori találkozó után (1985) történt, ahol az „ellenzéki-ellenséges” értelmiség nagyjából utoljára még együtt kereste a választ arra a kérdésre: hogyan dönthető meg a pusztulásba (átalakulásba) rohanó rezsim? Monor után a hatalom és az állambiztonság azonnal ráerősített a viszonylagos egység bomlasztására (...), egymás ellen fordítva a népi és urbánus értelmiséget. Ehhez az ékveréshez felhasználták a történelmi ellentéteket, úgy, hogy az amúgy is meglévő törésvonalakra építkeztek – fogalmaz a Pesti Srácok újságírója.

Mint írja, ebben a légkörben, a rendszerváltás küszöbén már minden kimondott, leírt szónak különös súlya volt, nem csoda, hogy Nagy Gáspár a Tiszatájban megjelent verseivel ismét kivívta a diktatúra és személyesen Kádár János haragját.

„Kádár számára Nagy Gáspár versei, mint minden visszautalás Nagy Imrére, személyes kihívást jelentett. A Tiszatáj-ügy ingerült lereagálását a PB 1986. szeptember 9-i ülésén ezek a személyes megfontolások is magyarázzák” – írta Huszár Tibor Kádár János című kétkötetes művében: „Kádár – szabadsága előtt – júliusban szólalt meg e kérdésben, s ugyanezen hónapban kelt a Harangozó Szilveszter miniszterhelyettes által aláírt BM operatív jelentés, amely többek között a következőket tartalmazta:

>A Tiszatáj című folyóirat 1986. június számában megjelent Nagy Gáspár költő, belső ellenzéki személy, a Bethlen Gábor Alapítvány titkárának >Félelmen túli< és >Fiú naplójából< című két verse, amelyben emléket állít az ellenforradalomnak, illetve – burkoltan – becsmérli a rendszerünket<.”

A vers:

Kádárnak a Tiszatáj főszerkesztője, Vörös László szerint valaki el(vagy: be)magyarázta, hogy Nagy Gáspár versében ő Júdás (ha élhetünk bibliai hasonlatokkal a kommunistákkal kapcsolatban, ez eléggé logikus értelmezés): „Vörös László szerint 1986. szeptember 27-én egy pesti barátja kereste föl, és mondta el neki, hogy valaki fölkereste Kádárt a lakásán, és bebeszélte neki, ő a Júdás, aki Nagy Gáspár emlékezetes versében szerepel. >Más források is egybehangzóan azt bizonyítják, hogy az egész eljárás és a leváltás Kádár János kérlelhetetlenségén múlott.<” – idézi a szerző Péter László Kádár János a Tiszatájról című tanulmányát.

A büntetés nem késett sokat, a PB, azaz a Politikai Bizottság 1986. július elsején határozatot hozott, Vörös László főszerkesztőt leváltották, és pártfegyelmit indítottak a Tiszatáj szerkesztőségének két párttagja, Annus József főszerkesztő-helyettes és Olasz Sándor főmunkatárs ellen. A lapot visszahívták, fél évre betiltották. Nagy hiba volt. A hatalom ezúttal elszámolta magát: az esetből országos botrány lett, a Magyar Írószövetség pedig öt év után rendkívüli választmányi ülést hívott össze szeptember 8-ára. A Pesti Srácok szerzője itt ismét „Havasi” titkos megbízott, azaz Szokolay Zoltán munkadossziéjához fordul.

„Havasi” egy állambiztonsági feljegyzés (1986. július 4.) szerint július másodikán költő- és írótársaival elbeszélgetett a Tiszatáj-ügyről. Megtudta, hogy „Csoóri Sándor véleménye szerint ez a mostani akció csak egy készülő össztűz kezdete a kultúrpolitika részéről, a nyár folyamán föltehetőleg több mindenbe hasonló módon belekötnek majd.”

A titkos megbízott az Írószövetség választmányi üléséről is beszámolt, ahol végül kiálltak Nagy Gáspár mellett:

„Megkísérlem összefoglalni benyomásaimat a Magyar Írók Szövetségének 1986. szeptember 8-i rendkívüli választmányi üléséről; noha – bízván a precíz jegyzőkönyvvezetésben – nem törekedtem az egyes hozzászólások részletes feljegyzésére” – jelentette „Havasi” (1986. szeptember 10). „Hubay Miklós rövid elnöki bevezetője után Fekete Gyula ismertette a rendkívüli választmányi ülés összehívásának körülményeit. Ezután ügyrendi vita keletkezett arról, hogy a József Attila Kör teljes vezetősége részt vehessen-e a választmányi ülésen, s ha igen, akkor tanácskozási joggal, avagy megfigyelőként. A választmány szótöbbséggel úgy döntött, hogy a JAK vezetői megfigyelőként vehetnek részt, tanácskozási joggal csak a JAK titkára (Kőrössi P. József) és a KISZ-titkár (Szokolay Zoltán) rendelkezik. Csengey Dénes mindezt úgy értelmezte, hogy módszeresen el akarják kerülni az ő hozzászólását. Dobai Péter ízetlen viccelődése (>a JAK-osok kézen állva vegyenek részt<) zavarta a vitát.”

A jelentés szerint az Írószövetség nem adott túl nagy teret a fiatal írókat és költőket tömörítő József Attila Körnek, köztük annak vezéralakjának, Csengey Dénesnek. A Pesti Srácok cikke rámutat, hogy döntésük következtében csak két JAK-os kapott tanácskozási jogot. A titkár és a KISZ-titkár, a beszervezett Szokolay Zoltán. A feljegyzés folytatása szerint többen ezúttal is békülés, Kádár kiengesztelését javasolták:

„Többen javasolták, hogy tapasztalt, idős írók keressék fel Kádár Jánost, és vele tisztázódjék az ügy.”

Csengey Dénes joggal érezhette úgy, hogy kiszorították. „Havasi” fő feladata költőtársa megfigyelése volt, külön feljegyzés készült arról, amit Csengey mondott a JAK-osok körében (a jelentést a titkos megbízott saját kézzel írta): „Csengey Dénes: a Tiszatáj elleni támadás egy jól átgondolt, hosszú akciósorozat kezdete, tulajdonképpen a párt ideológusai és kultúrpolitikusai közötti harcról van szó, Aczél György és hívei szeretnék megerősíteni pozíciójukat. Az akció célja volt egyúttal az is, hogy megossza az írókat, valamint két táborra bontsa az ellenzéket is, ez azonban nem sikerült, mert mindenki egységesen kiáll a Tiszatáj mellett. A teljes JAK-vezetőség részvételéről szóló komédia a választmányi ülés előtt tulajdonképpen őneki, Csengey Dénes személyének szól, az ő részvételét, esetleges hozzászólását szerették volna elkerülni az Írószövetség vezetői.”

Csengey ezúttal is éles szemű megfigyelőnek bizonyult: két táborra bontani az ellenzéket, kiszorítani a radikális gondolkodókat, éppen ez volt az állampárt és az állambiztonság legfőbb törekvése. Nem véletlen, hogy „Havasi” tartótisztje (a beszervezett költő-ügynök szerint őt megzsaroló, de még a rendszerváltás után is megfenyegető (!) Gál István) is elégedett volt a jelentéssel (...).

De most lássuk Gál István állambiztonsági értékelését – folytatódik a cikk: „A tmb. jelentése értékes, jelentése figyelmet érdemlő információkat tartalmaz a JAK vezetőségi üléséről, CS. D. >F< [Figyelő – MG] dossziés véleményéről és a MÍSZ jövőjét érintő véleményekről. A jelentés alapján megállapítható, hogy a JAK vezetésén belül továbbra is Csengey Dénes az, aki mindent megtesz a jelenlegi irányvonalak megváltoztatására, az ellenséges ellenzék vonalának megfelelő vezetői taktikát szeretne”.

Az értelmiség megosztása ezúttal csak részben sikerült – írja a szerző. Az Írószövetség választmánya szeptember 8-i ülésén külön határozatban foglalt állást a Tiszatáj-ügyben, finoman tiltakozva a méltatlan eljárás miatt. Többen – összesen 114-en – ennél jóval keményebb hangú tiltakozó levelet küldtek az MSZMP KB-nak. Az ülésről és a fejleményekről a szamizdat Beszélő részletesen beszámolt:

„[…] A szóbeszéd szerint a pártközpont ármánykodói a felesége közvetítésével adták Kádár János kezébe a verset, sugalmazva, hogy a >júdásfa< kifejezés rá vonatkozik. Akár igaz a történet, akár nem – a lap felfüggesztésének ténye, amiről Kádárnak előzetesen tudnia kellett, azt mutatja, hogy pártunk főtitkára kivételesen érzékeny a Júdás szóra.

A Tiszatáj eltiprását az írótársadalom nem vette szó nélkül tudomásul. […] A választmány Boldizsár Iván, Csoóri Sándor, Király István és Mezei András javaslata alapján rendkívül mérsékelt hangú határozatot fogadott el, amelyet levéllé szerkesztve megküldtek a központi bizottságnak. A határozat – utalva a Tiszatáj sajátos arculatára, rangjára és pótolhatatlan szerepére – 1. kifejezte a választmány aggodalmát a történtekkel kapcsolatban; 2. elismerte, hogy a szerkesztésben előfordulhattak hibák; 3. kérte a politikai vezetést, vizsgálja felül a Tiszatáj ügyét és tegye mérlegelés tárgyává az irodalom szempontjait és érdekeit. A beadvány sorsáról a közgyűlésen többen érdeklődtek. A központi bizottság, illetve a Művelődési Minisztérium állítólag elküldött válasza nem került a választmány elé.

A választmány levelénél élesebb hangú levelet intézett a központi bizottsághoz és a kormányzathoz november 12-én 114 író. Az aláírók között voltak párttagok és pártonkívüliek, vidékiek és budapestiek, fiatalabbak és idősebbek. […]”.

Idősebbek, fiatalabbak, vidékiek és budapestiek – itt még megvolt talán az egység. Ekkor még. A diktatúra végül kénytelen volt meghátrálni, ez már az átmenet ideje volt, Nagy Gáspárt és az egyre erősödő ellenzéket már nem lehetett elhallgattatni.